Úgy hiszem, mi, nők hajlamosak vagyunk arra a piciny bűnre, hogy ki nem mondott elvárásokkal tegyük fölöslegesen nehezebbé tökéletesen működő párkapcsolatunkat. Bár, ha jobban belegondolok, ezek az elvárások nem is olyan nagy dolgok, és tényleg érthetetlen, hogy miért ne tudnának a férfineműek eleget tenni nekik. Legyen csak az egy kedves szó vagy gesztus, persze akkor, amikor nem számítunk rá, illetve dehogynem számítunk...
HUSZONÖTÖN INNEN: Beszélnünk kéne… Ismerős? Nekem már mondták. Magától értetődő, hogy miről is kell beszélni. Tiszta, logikus helyzet. Sőt, talán még becsületesnek is nevezhető a maga módján. A beszélnünk kell után, a jobb lenne, ha barátok lennénk, a most nem tudom megadni, amire vágysz, vagy a legrosszabb, a nem vagyok elég jó neked duma következik....
Azt mondják, egy nő két dologért mindenre képes az életében. Eleinte azért tesz meg mindent, hogy ne legyen terhes, aztán pedig azért, hogy teherbe essen. Huszonnégy éves vagyok, és minden hónapban rettegek, mielőtt megjönne. Aminek pedig szinte nulla az esélye, hiszen fogamzásgátlót szedek.Mondják, hogy ezek a legszebb éveink, az életünket most alakítjuk olyanná, amilyet majd élni akarunk....
Van itt két nő. Az egyik huszonötön innen, a másik ötvenen túl. Az egyik élete regényén jórészt innen, a másik ezen nagyobbrészt már túl. Vajon mit gondolnak ugyanarról. Vágyról és örömről, szorongásról és fájdalomról, érintésről és elválásról, beteljesülésről és kiábrándulásról....
