A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A nő, aki bosszút forralt

Julcsiban őrjítő harag dúlt. A férfi, akit nagyon szeretett, és aki nem mellékesen a főnöke volt, megcsalta, majd kirúgta. Mindent megtett, hogy elnyomja magában a mérhetetlen dühöt, de a végén mindig arra jutott, hogy bosszút kell állnia, különben beleőrül ebbe.

Fotó: Shutterstock.com

– Édes kislányom, ami veled történt, valóban igazságtalan, de az élet is igazságtalan, és a bosszúval nem érsz el semmit, koncentrálj inkább arra, hogy te boldog legyél! – mantrázta Julcsi anyukája, aki ilyenkor mindig hozzátette, hogy a munkahelyén is elnyomták, és jobb is, hogy végre megszabadult attól a férfitól.

A férfi, nevezetesen Zsolt, éveken át játszott macska-egér játékot Julcsival. Egy közös projekten dolgoztak, amikor egy munkavacsorán Zsolt keze Julcsi combjára vándorolt az asztal alatt. Julcsi pontosan tudta, hogy amit tesznek, az nemcsak hogy helytelen, de egyedül ő sérülhet ebben a viszonyban.

Mégsem húzódott el Zsolttól, mert már fülig szerelmes volt belé. Az sem állította meg, hogy Zsolt akkoriban nős volt, és bár egy évvel később elvált, mégsem vállalta fel Julcsit.

Julcsi több mint négy éven át folytatott titkos viszonyt Zsolttal, az irodában a férfi hidegen bánt vele, de Julcsi is jól játszotta a szerepét. Megelégedett az esti randevúkkal, és Zsolt néha hétvégén elvitte őt ide-oda. Maga sem tudta, hogyan tud a tükörbe nézni azok után, hogy a férfi nyilvánvalóan kihasználta, de titkon azt remélte, egyszer majd összeköltöznek, és Zsolt letérdel elé, s könnyek között megkéri a kezét.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2023. évfolyama 11. számának 46. oldalán!)

Címkék: bosszú elhagyás után

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!