Ha valami fájt, anyához szaladt. Tomikám, mondta anya, aztán körülfolyta, beborította magával, már nem fért hozzá a fájdalom. Beszélt is, olyasmit, hogy ugyan már, katonadolog, már nem is fáj, meg hogy elmúlik, ne félj, emlékezni sem fogsz rá.Nem számított, miket mond. Csak a lénye, ahogy ráborult, mint a dióra a héja.Megtanulta, hogy a fájdalom igenis létezik....
Úgy volt, hogy Annával utazunk el Marokkóba, hónapokkal korábban megvettük a repülőjegyet, de Anna teste mostanra a föld alatt volt, és én nem értettem, mit keresek mégis Tangerben, miért jöttem el egyedül, nélküle, miben reménykedem ezeken az idegen utcákon – nem volt ott semmi keresnivalóm.A könyvesboltba, a Librairie des Colonnes-ba is csak a viharos szél elől menekültem be, amelyről a fiatal, francia nő most azt mondta, itt az a...
A lányok sértődősek. Pfúúúj. Ezt mondta Tomika az uzsonnáját rágcsálva az óvodai kerek szőnyegen, ahol egyébként nem volt szabad enni, mert csak az asztalnál volt szabad enni, de ő nem ült az asztalhoz, mert Cilike felborította a vizeskancsót, és úszott az egész mindenség.Cilike véletlenül borította fel a vizet, mert hirtelen átnyúlt az asztal fölött, ahogy dühében bele akart csípni Tomika...
Kimerítő napom volt, a szokásos hatalmi csatározások a fejünk felett, melyeknek valakin mindig le kell csapódniuk (mindig rajtunk, beosztottakon), és munka után lélekmérgezési tünetekkel támolyogtam ki a téli sötétbe. Majd fel a túlfűtött buszra, amely idegőrlőn vánszorgott a dugóban. Az utcánkban azért még beugrottam a cukrászdába: már láttam magam előtt, ahogy vacsi után lehuppanunk a kanapéra...
– Hová tűnsz el mindig? – kérdeztem tőle egy hosszú csend után. Ő is meglepődött, felkönyökölt az ágyon, hunyorogva nézett rám, nem értette, mit akarok tőle már megint. Rég nem szóltam hozzá, nem foglalkoztam vele, gondoltam, ki-ki teszi a maga dolgát, nem vagyunk összenőve. De most felbukkant ez a kérdés, hogy a Vágy bizony eltűnik, de hova, nyomot sem hagy, pedig mennyire jelen volt, atyaég, mindent felperzselt maga...
Vika nevetése úgy visszhangzott a lépcsőházban a beköltözése napján, hogy Kornaiék tacskója éles ugatásba kezdett.Ő azt sem tudta, hogy eladták az alatta lévő lakást; a ház ügyei nem nagyon izgatták. Az edzőterembe készült éppen, de gondolta, azzal is megdolgoztatja az izmait, ha segít a munkásoknak meg a lánynak felcipelni a bútorokat....
– Remete leszek – mondta a fiú a kerek erdő szélén, ahol a madár sem járt. A lány felkapta a fejét, és csak bámulta ezt a hirtelenszőrös, loboncos, szakállas lényt, aki pár napja még fényesre volt borotválva, és illatcsíkot húzott maga után.– Remete? – kérdezte csodálkozva. – Az – felelte a fiú, de már fel sem nézett, mert sürgős remeteteendői akadtak....
– Szabadsáááág! – kiáltotta elégedetten, amikor a földre dobta az utolsó bőröndjét is az albérletben.Fülelt, de Danka, akit hét év után hagyott ott, nem emelte fel élesen a hangját, hogy „Mit ordibálsz már megint!” És nem hallotta Mirjam hangját sem, akivel egy éve viszonya volt, de most vele is szakított, mert az nem volt hajlandó ideköltözni vele, otthagyni a kamasz lányát és a...
Van ebben valami hátborzongató. Hátborzongatóan jó. Merthogy van neked ez a semmilyen érzelmet el nem áruló arckifejezésed, amivel ébredsz, és amivel fekszel, és amivel nevetsz, és amivel rám pirítasz, és amivel ölelsz, netán csókolsz, vagy éppen napok óta nem csókolsz, és hozzám sem szólsz, és én soha nem tudhatom, hányadán állok veled....
Két éve voltak házasok, amikor először kapta rajta Annamarit, hogy az ő telefonját nézegeti a nappaliban. Annamari csak akkor tette le gyorsan a készüléket, amikor észrevette, hogy belép. Legalább elpirult, de ez a bizalmatlanság akkor is fájdalmasan érintette őt. Valami egy ideje már nem működött közöttük. Annamari azt képzeli, nem magukban kéne keresnie az okot, hanem egy másik nő miatt kerültek lejtőre? Nem tette szóvá...
