Ridikül Magazin logo

Jakupcsek szubjektív rovat

Jakupcsek szubjektív

Én, aki szenvedélyes utazó vagyok, s bejártam a világ számos pontját hátizsákkal, gyalogtúrán, vagy éppen luxusszállodában (mikor mire van lehetősége és szüksége az embernek...), pontosan tudom, hogy a szervezés-tervezés az utazás fontos része, éppúgy, mint az udvarlás a szerelemben. Jó átélni.Mégis kellemes időnként belecseppenni egy előre megszervezett nyaralásba, főleg, ha...

Tovább olvasom

A bikini és én

Közeledik a nyár, a vakáció, aminek nyilvánvalóan mind örülünk. De akad itt azért valami, amivel lehet, hogy nem vagyok egyedül. Be kell hogy valljam: nem szeretem a bikinit!Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szívesen megyek strandra a szeretteimmel. Inkább azt, hogy sok-sok nyár után beláttam, a kétrészes fürdőruhát nem nekem találták ki. Számomra az öltözködésben – különösen harminc Celsius-fok...

Tovább olvasom

Jakupcsek szubjektív

A hét egyik vezető témája, az Egyik pici a másik tini, igazán közel áll hozzám. Legnagyobb fiam huszonnyolc éves, a kisebbik huszonöt, a lányom öt. Tudom, milyen jó, amikor a családba, ahol már felnőttek a gyerekek, egyszer csak megérkezik jókora érzelem batyujával egy pici.Amikor végiggondoltam, mikor éreztem magam a legboldogabbnak és a leghasznosabbnak, rájöttem, hogy akkor, amikor a fiaimat neveltem....

Tovább olvasom