Nem leszek szomorú, ha egyedül leszek is
Kivilágított épületek és utcák, karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, kürtőskalács és forralt bor illata a csípős levegőben, mi lehetne ennél otthonosabb, szebb romantikusabb? Mondjuk, az, ha megoszthatnánk az élményt valakivel, akit igazán szeretünk. Valakivel, akihez tartozunk.
Nem tudom, ki hogyan van vele, de én valahogy csak télen érzem úgy, hogy jó volna férjhez menni, családot alapítani. Van valami a télben, amitől az ember intimitásra, ölelésre, melegségre vágyik. Sem tavasszal, sem ősszel, sem nyáron nem érzem így.
Nem tudom, talán a karácsony az oka ennek, valamiért ez az ünnep előhívja az emberekből az odabújásra, bekuckózásra, boldog párkapcsolatra való vágyakozást.
Én nem szeretek a múltba révedni, igyekszem a jövőre koncentrálni, de karácsonykor úgy érzem, jó lenne egy időgép, hogy gyerek lehessek újra, láthassam együtt anyát, apát, papát és mamát. Hogy ne hiányozhasson senki, semmi.
De elég a pátoszból, hiszen fiatal vagyok, szingli, és előttem az élet! Már megszoktam, hogy megveszem magamnak azt a kis fenyőt, amit pont rá tudok rakni a kisasztalomra, és feldíszítem a dédnagyanyámtól örökölt, kézzel festett gömbökkel.
Nincs ebben semmi sajnálnivaló, még az sem zavar, hogy amikor felmegyek a közösségi oldalakra, elárasztanak a párocskák, akik együtt díszítik a fát, és sütögetnek. Vagy mégis? Azért néha eszembe jut, hogy nekik jó. De mi van azokkal, akik szenteste egy üres lakásba térnek haza a kötelező családi vacsora után? Ha ők posztolnának ki egy képet a fájukkal, az ciki?
Miért nem inkább vagány és menő, ha valaki inkább egyedül marad, s nem alkuszik meg egy rossz kapcsolatban, akkor sem, ha karácsony közeleg? Sokan, akik szakítás előtt állnak, inkább halogatják azt, mert félnek egyedül karácsonyozni és szilveszterezni. Én legalábbis ismertem ilyen párokat.
Zsuzsi barátnőm például már rég nem szerette Zsoltot, a vőlegényét, és három éve húzódó jegyességük után szépen megvárták január 2-át, hogy Zsolt nyugodt szívvel költözhessen el Zsuzsitól, hiszen már letudták a családi látogatásokat.
Nevetséges… Mintha társadalmilag nem lenne elfogadott szingliként megjelenni a fa alatt.
Minél inkább gondolkodom, annál inkább rájövök, hogy nem is én vagyok az, aki hiányolom a párkapcsolatot. A társadalom ítélete hiteti el velem, hogy szomorúnak kéne lennem, mert szingli vagyok karácsonykor.
Tiltakozom. Hamarosan megveszem a kis fát, majd a kutyámmal elsétálunk a Vörösmarty térre, veszek magamnak egy pohárka méregdrága forralt bort, leülünk egy padhoz, és mosolyogva figyeljük azokat a boldog párokat, akik annyira el vannak foglalva egymással, és azzal, hogy minden közös pillanatukról posztoljanak valamit a közösségi oldalakon, hogy észre sem veszik, milyen gyönyörű körülöttük a fényben úszó város.
Még nincs hozzászólás