Zsákfalu a Mátra tetején
A november már csak ilyen: a túrázó tervez, Esőisten végez. A szeretnivaló hegyoldalak, áttetsző kedves patakok megsértődnek, az erdei út, amelyet az erdészettel ki nem mondott hivatalos egyezséggel használunk, embert és kocsit marasztaló.
Lehet, hogy mindez nem véletlen, a hűtlenség „jutalma”, mert évek óta nem jártam Mátraalmáson, ahol az első találkozáskor annyira lelkes lettem, hogy majdnem házat is vettem. Magasra megyek, errefelé nem ritkák a 600-800 méteres hegycsúcsok, a sűrű gyertyánosok, bükkösök, amelyekben esténként biztosan megjelenik az erdő szelleme vagy valami más titokzatosság.
A település zsákfalu, ahová megérkezni szívmelengető még akkor is, ha nincsen kocsmája. Szomjan halni azért nem kell, van remek kis élelmiszerbolt, ahol minden kapható, még információ is.
Mátraalmás az utóbbi évtizedekben üdülőfaluvá lépett elő elzártsága, érintetlensége, alpesi hangulata okán. A II. világháború után a lakosság hatvan százalékát kitelepítették Szlovákiába, ez majd' minden családot érintett, a veszteséget a mai napig sem tudta kiheverni a falu. A kiürülő régi házak, üres telkek iránt megnőtt az érdeklődés, a mai üdülőfalu jelleget a maradék helyi és a községbe egyre jobban beleszerelmesedő, pihenésre, csendre vágyó betelepülők alakítják.
Idefelé jövet mindig elvarázsolnak az erdők: nem véletlen, hogy korábban a faeszközkészítés is adta a megélhetést. Egyediek voltak az itt faragott bútorok, a különlegesen díszített ládák, melyek csapolással, szögelés nélkül készültek. A falusi mesterek ismerték a különféle fákban rejlő lehetőségeket, tudták, hogy a Mátra hegyoldalain mély fekvésű erdők adják a legjobban hasítható, a legkeményebb, a leginkább rugalmas vagy éppen legidőállóbb faanyagot. Másból készült a rokka, a lóca, a szövőszék, a szerszámnyél vagy a fazsindely.
Vasszerszámaikat több évtizeddel ezelőtt még helyi kovácsok készítették, a baltafejek különféle díszítése egyben ismertetőjel is volt. A korábban apáról fiúra szálló mesterség tudományát már csak néhány idős ember őrzi.
A mátraalji településekre jellemző az „alvég" és a „felvég”, az égtájaknak vagy a falun átfutó patak irányának megfelelően. Így van ez itt is: házak közt szalad a patak, a falu délkeleti határában eredő Galya-patak szerelemgyereke. A betelepülők megalakították a Mátraalmás Egyesületet, a helyiekkel közösen megújították a főteret, hangulatos az emlékpark, az ivókút környéke, a szlovák kisebbségi önkormányzat épülete, létrehozták az erdei színpadot is.
A Galyatető lábánál megbúvó falu a Szuhához tartozik, a fellelhető régi dokumentumok szerint hajdan Szuhahutának hívták. Jelenlegi nevét 1962-ben kapta. Az első betelepülők a Rákóczi-szabadságharc után kerültek ide, közülük a lengyelek szénégetéssel és hamuzsírkészítéssel, a szlovákok fakitermeléssel foglalkoztak. A nevezetes üveghutát 1777-ben építették, itt már a németajkú telepesek a meghatározók, az általuk gyártott hétköznapi tárgyak hírét vitték a településnek. Új foglalkozásként megjelent a téglaégetés: ehhez bőségesen állt rendelkezésre agyag és tűzifa, de nem lépte át a kis falu lehetőségeit, a félreeső elhelyezkedés miatt.
Sajátos, hogy a helyiek ugyan római katolikusok voltak, de templom soha nem épült Szuhahután, istentiszteletet az iskolaépület egyik termében kialakított oltárnál tartottak rendszeresen. Harangláb 1868 óta áll a faluban.
Aki olyan szerencsés, hogy szállást talál a faluban, azt a hegy zúgása vagy csendje ébreszti, az erdőjárás élménye pedig feledhetetlen.
Tavasszal szamócát, a hozzáértők gyógynövényeket, szurokfüvet, bodzavirágot, vadkakukkfüvet szedhetnek, nyáron az erdei málna és a szeder a kínálat. Kökényt is bőséggel ad az erdő, akkor érdemes szedni, mikor a dér megcsípte, mert puhulva veszít a fanyarságából, enyhén édes lesz. A hozzáértők kökényből még likőrt is készítenek.
Idefenn, a Mátra a magasabb szálerdőiben, vágásokkal vegyes erdőrészein, amikor köd születik a völgyekben, felhallik a szarvasok bőgése.
Mesélnek az itteniek a csapatokban kószáló muflonokról, és a borzokról is, amelyek széldöntött fák alatt, szétszórt sziklák közt, szakadékok mellett ássák mély kotorékukat. Szürkületben indulnak útnak, hogy csemegézzenek a vadalma, vadkörte potyadékából.
Mi, bakancsosok pedig felmászunk a Mátra és Magyarország legmagasabban fekvő várhelyéhez, a néhány kilométerre lévő Galyavárhoz (837 méter magasan fekszik, és néhány sáncmaradvány utal rá), ahonnan láthatjuk a Kékest, a Galya vonulatát, szebb napokon a havasan csillogó távoli Tátra csúcsait. Mátraalmás egész napos program: mire bejárjuk a környéket, és felmegyünk a Galyavárhoz, nagyjából vége is a napnak.
2016. szeptember 13. 19:54:19
Mi a feleségemmel, és anyósommal nem messze Mátraalmástól, Mátramindszenten élünk.Miden nyáron több koncertet rendeznek Mátraalmáson ,melyekre minden alkalommal elmegyünk és kitűnően szórakozunk.