A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Galán Angéla cikkei

Itt vagyok, megérkeztem!

Több mint tíz éve állandó jelenség a köztévé képernyőjén, kedves, összeszedett, és mindig felkészült. Sok ezer órányi élő adással a háta mögött is mindennap hálát ad azért, hogy azt csinálhatja, amit szeret. Morvai Noémi a munkájában maximalista, anyaként pedig megengedi magának, hogy csak elég jó szülő legyen....

Tovább olvasom

Egy hetem a böjtházban

Bár imádok enni, továbbá egy jó vacsora mellett szeretek a leginkább beszélgetni, finom édességekkel könnyen lefegyverezhető vagyok, és a ráérős, tejszínhabos kávézást csodás tevékenységnek tartom, már egy ideje érlelődött bennem az elhatározás, hogy átmenetileg radikálisan megvonom magamtól a kulináris élvezeteket, önfegyelmet tanúsítok, és intenzív...

Tovább olvasom

Nem csak egyféle életünk lehet

Sokfélét csinál, és mindent teljes odaadással. Prózai és zenés darabokban játszik, szinkronizál, műsort vezet, gyereket nevel, gyöngyöt fűz és bútort fest. Meg ezenkívül még csomó minden mást is, nem szeretné magát semmilyen skatulyába zárni. Egyszerre légies és erős. Huszárik Kata szerint az élet legfontosabb feladata, hogy megtudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk....

Tovább olvasom

Egy igazán boldog ember

Pontosan érkezem, de már újságot olvasva, kávé mellett vár a megbeszélt helyen. Dél van, én vagyok a második, akinek interjút ad aznap. Szilágyi Tibor Veszprémből ingázik Budapestre, játszik, rendez, írja a harmadik könyvét, közben szinkronizál, sportol, szabad idejében sokat utazik a feleségével, és 70-80 fős baráti társaságuknak is ő a motorja....

Tovább olvasom

Mindig tudtam, hogy eljön majd az én időm

Mozgalmas évet tudhat maga mögött Tatár Csilla. Tizenkét éven át dolgozott a TV2-nél, előbb szerkesztő-riporterként, majd műsorvezetőként. Legtöbben a Mokka című reggeli műsor egyik műsorvezetőjeként ismerhették, januártól viszont a közszolgálati televíziónál folytatja tovább.RIDIKÜL MAGAZIN A blogodon nemrég azt is megírtad, mennyire nehezen viselted, amikor karrierizmussal vádoltak, és azzal, hogy számodra...

Tovább olvasom

'Nekem az a munkám,hogy játszom'

A Karamazov testvérek Ivánjának szerepére készül a Radnótiban, és épp egy skizofrén betegeket kezelő osztályról jön. Iván kívánja az apja halálát, majd amikor a felbujtására megölik az öreg Karamazovot, beleőrül a bűntudatba. Nehéz szerep, Szabó Kimmel Tamás mégis lelkesen mesél róla.Még a Színművészeti Egyetemről ismerjük egymást: elsőre bekerült,...

Tovább olvasom

'A színpadon csak a jelen pillanat számít'

Hangja mindenkinek ismerős, dalai generációknak jelentenek meghatározó gyerekkori élményt. Nem ismeri a tétlen otthon ülést, mindig csinálnia, alkotnia kell valamit, mondja. Halász Judit most épp egy monodrámát próbál a Vígszínházban, új albumával koncertezik az országban, a fennmaradó időben pedig három fiúunokájára vigyáz....

Tovább olvasom

Egy poénért sok mindenre képes vagyok

A patinás Centrál Kávéházban találkozunk, a hely hangulatához illik az elegáns díszzsebkendő a zakója zsebében. Lelkesen mesél a jövőbeli terveiről, ehhez kapcsolódva pedig zenei hagyományaink ápolásának a fontosságáról. Nacsa Olivér hisz a jó életben, a pillanat élvezetében és abban, hogy a sült galamb ritkán repül a szánkba....

Tovább olvasom

Gyógyító kincsek Tirolban

Az Alpok nem csak a téli szezonban lehet vonzó úti cél, amikor forralt borral a kezünkben, pokrócba csavarva kucoroghatunk a kandalló előtt egy hüttében. A tiroli Gastein-völgyben töltött napok után állítom, hogy a völgy egész évben bőkezűen osztogatja kincseit, és ősszel különösen gyönyörű.Egy kora őszi napon érkeztem a Hohe Tauern Nemzeti Parkba, és azonnal megcsapott a kristálytiszta, párás levegő....

Tovább olvasom

Boldog kapcsolatok

RIDIKÜL MAGAZIN A legtöbben még ma is a legendás, 1983-as István, a király-film Gizellájaként emlékeznek önre.SÁRA BERNADETTE Igen, úgy vagyok vele, mint Margaret Mitchell az Elfújta a széllel: egyetlen könyvet írt, de az nagyon befutott (nevet). A mai napig felhívnak, hogy jelenjek meg rendezvényeken, és énekeljem el a dalokat a rockoperából, de így, harminc év után már nem gondolom, hogy ez lenne a dolgom....

Tovább olvasom