Nem csak egyféle életünk lehet
Sokfélét csinál, és mindent teljes odaadással. Prózai és zenés darabokban játszik, szinkronizál, műsort vezet, gyereket nevel, gyöngyöt fűz és bútort fest. Meg ezenkívül még csomó minden mást is, nem szeretné magát semmilyen skatulyába zárni. Egyszerre légies és erős. Huszárik Kata szerint az élet legfontosabb feladata, hogy megtudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk.
RIDIKÜL MAGAZIN Most épp milyen életszakaszodban vagy?
HUSZÁRIK KATA Várakozó. Annyi minden történt velem az elmúlt években, színházilag és mindenhogy. Az a fajta ember vagyok, aki próbálja a dolgait kézben tartani. Mostanában szembesültem azzal, hogy nem mindig tudom irányítani az életemet. Úgyhogy most azt választom, hogy hagyom a dolgokat megtörténni. Nyitottan várom, hogy ez a görcsös akarás nélküli állapot mit hoz.
RM Eddig úgy érezted, hogy tudod irányítani a dolgokat?
HK Nem mindig, de ez volt a törekvésem. Az elmúlt tíz év sok nehéz kanyart hozott. Annyi mindenben kellett dönteni, megoldást találni, egy kicsit bele is fáradtam. Mostanra rájöttem, hogy sosem lesz időm magamra, ha mindent megpróbálok maximálisan én vinni, csinálni, megoldani. Abba csak belebolondulok. Úgyhogy igen, most például nincs kitakarítva nálam. Az elmúlt két hétben napi tizenkét órát dolgoztam, ma volt az első szabad délelőttöm, és nem álltam neki egyből lakást pucolni.
Jó, azért nem tudom magam teljesen megtagadni, úgyhogy főztem, meg kimostam a tűzhelyet, és összepakoltam egy kicsit (nevet). De nem szeretnék rámenni arra, hogy ha van egy délutánom otthon, akkor a rendrakástól a szövegtanulásig mindent tökéletesen megoldok, miközben még ott a gyerek is.
RM Honnan ered ez a maximalizmus?
HK Csoda tudja. Erős kötelességtudat van bennem, nem tudok eléggé ellazulni, amíg tudom, hogy valami dolgom van. Ez nem mindig jó. Most már tudatosan próbálok időt szánni magamra, kiengedni a kezemből a gyeplőt. Mert másfelől meg hajlamos vagyok rá, hogy ha véletlenül épp nincs ekkora pörgés körülöttem, akkor rögtön teremtsek magamnak feladatokat. Állandóan csinálnom kell valamit.
RM A kézművesség is emiatt lett fontos? Bútort is festesz, ha jól tudom.
HK De nemcsak azt: van egy kis műhelyem, ahol a gyöngytől és a gyapjútól kezdve az agyagig mindent megtalálsz. Annyi mindent szeretnék csinálni! Ha egy nap negyvennyolc órából állna, nem lenne elég. Ötvennel talán kiegyeznék. Ráadásul a kézművesség azért is jó, mert teljesen kikapcsol.
RM Van olyan tárgyad, amire a legbüszkébb vagy?
HK Mindegyikkel személyes kapcsolatom lesz egy idő után, annak ellenére, hogy a legtöbbet továbbadom. Valamelyik nap lenolajjal kentem egy régi tálalószekrény alját, és közben beszélgettem. Jött a férjem, és nem értette, kihez beszélek. Mondtam neki, hogy hát itt a bútor! (nevet) Nagyon szeretem a régi tárgyakat, annyi történet van bennük. Ezekhez a tárgyakhoz kapcsolódott, aki készítette, aki megvette, akik használták…
RM Pályakezdőként nyilván volt valami elgondolásod arról, hogy mi vár majd rád színészként. A valóság rácáfolt erre?
HK Mi még épp elcsíptük egy színházi korszak végét. Nagyon megváltozott azóta a világ. Azt nem gondoltam volna diplomázáskor, hogy az embernek napi anyagi gondjai lehetnek, ha színészként dolgozik. Pedig nagyon is lehetnek. Más szempontból nagyjából úgy alakult, amire számítottam. Engem a színház azért érdekelt mindig, mert egy jó játék. Ráadásul segít nekem. Nem az exhibicionizmusom miatt választottam ezt a pályát, nem is igazán szeretem, ha néznek.
Azért vonzott a színház, mert kamaszként úgy éreztem, szörnyű, hogy csak egyféle életünk lehet. Választunk valamit, azzal viszont kizárjuk az összes többi lehetőséget. És erre nekem egyedül a színház jelentett megoldást. Mert ott még annyi mindent kipróbálhatok! Akkor is sokat segített a színház, amikor vacakul voltam. Kijátszhattam magamból nehéz dolgokat, és azzal le is tettem őket. Szóval nekem nem voltak illúzióim, édesanyám révén (Nagy Anna színésznő – a szerk.) tudtam, hogy ez egy nehéz pálya, ami ha jó, akkor nagyon jó, ha meg rossz, akkor rettentő rossz. Középút nincs. Anyu ezért is féltett az egésztől.
RM Azt gondolta, hogy egy másik pályán boldogabb lennél?
HK Igen. Sőt, ma már magáról is úgy gondolja, hogy egy más pályán boldogabb lenne. Egy csomó lehetőség van mindenkiben.
RM Többször is vezettél műsort. El tudnád képzelni, hogy csak ezt csináld?
HK Az egész életem arról szól, hogy nem szeretném bezárni magam, csak egyvalamit csinálni. Semmivel kapcsolatban, még a színházzal sem. Nem értem, amikor külföldi színészek azt kérdik tőlem, hogy filmszínész vagyok-e, vagy színházi, és ezen belül prózai vagy inkább zenés. Játszottam prózai darabokban, most épp egy kortárs operában, van, amikor komika vagyok, van, amikor drámai színész, közben anyuka is vagyok és főzök – ez mind én vagyok, ez az életem. Épp a színészet tanított meg rá, hogy mennyi minden van bennünk.
RM Előfordul, hogy a színész megunja a saját eszközeit?
HK Nekem színészi eszköztáram nincs, vagy csak nagyon minimális. Fogalmam sincs, mit hogyan „kell” csinálni, a próbán majd kiderül, hogy akkor épp mi jön ki belőlem. A kíváncsiság, a nyitottság megőrzése a legfontosabb. Előfordul, persze, hogy játszom, és érzem, hogy valamitől nem működik a dolog. Nem a felkészültségemen múlik, még csak nem is a privát hangulatomon vagy a fáradtságomon. Egyszerűen csak nem megy.
Ha eszközről kérdezel, azt például megtanultam, hogy ilyenkor nem szabad nagyon akarni. Az egyetlen út, hogy meg kell próbálni valahogy kizökkenteni magam a megszokott kerékvágásból, csinálni valami váratlan dolgot, akár egy mozdulatot, bármit. Egyébként ez az életben is így van, vannak helyzetek, amikből saját magunkat kell kilöknünk ahhoz, hogy megtaláljuk, ami lényeges.
RM Mivel kapcsolatban volt a legtöbb küzdelmed önmagaddal?
HK Voltak küzdelmeim bőven. Van egy hozott problémakupacom, aminek nyilvánvaló, hogy nem fogok tudni a végére járni .
RM Ez édesapáddal, Huszárik Zoltán filmrendezővel függ össze?
HK Igen. A mi létező–nem létező kapcsolatunkkal. Ő nem vett részt az életemben napi szinten. A halála előtt kezdtünk közelebb kerülni egymáshoz, akkor ott megszakadt valami. A feldolgozásban segít, ha másoktól hallok történeteket róla, meg az is, hogy dolgozom magamon, de ez egy szerteágazó problémakör, ami átszövi az egész életemet. De legalább tudok róla, hogy ez van, és azt is tudom, hogy nem leszek képes feldolgozni.
RM Az idők során sokat változott az, ahogy ezt a kapcsolatot kezeled magadban?
HK Persze. Sokáig a szőnyeg alá söpörtem, úgy gondoltam, nincs ezzel semmi baj. Később eljutottam odáig, hogy kimondjam, engem az apám nem szeretett. Ami nyilván szintén csak részigazság. Mindezeken túl pedig mély azonosságokat fedezek fel kettőnk között, annak ellenére, hogy nem töltöttünk együtt sok időt, és a nevelésemnek sem volt úgy a részese, ami ezt a fajta közösséget megmagyarázná.
RM Csodáltad őt gyerekként?
HK Nekem természetes volt, hogy ő az apám, hogy filmeket csinál, és ezek iszonyú jó filmek.
RM A párválasztást megnehezítette, hogy egy ekkora formátumú rendező volt az első férfi-minta az életedben? Felnőve hasonlítgattad a férfiakat apádhoz?
HK Minden lánygyerek követ valamilyen apa-mintát, ami később a párkapcsolataiban is megjelenik. Nehezebb annak, akinek a mintája egy „nem létező” apa. Ilyenkor az történik, hogy egyrészt van egy fokozott igényed arra, hogy figyeljenek rád és foglalkozzanak veled, hogy a másik folyamatosan kimutassa, hogy szeret, és nem engedi el a kezed. Mindemellett az apa-mintád alapján a férfi nincs jelen, nincs veled.
Namármost, milyen az a férfi, aki fogja a kezed, de közben nincs jelen? Ebből a kiindulási pontból nehezen születhet harmonikus kapcsolat, úgyhogy én is végigmentem pár nem egyszerű helyzeten, amíg rájöttem, hogy mit hoztam magammal, és mi okozza a problémákat.
RM Ha már a férfi-mintáknál tartunk, milyenek a női mintáid? Erős nők vettek körül?
HK Igen. Például az apai nagyanyám is hihetetlenül erős nő volt. Huszonnégy évesen megözvegyült, és soha többé nem ment férjhez, holott kilencvenhét évet élt. Mindezt vidéken, paraszti környezetben, ahol az egyedüllét sokkal több gyakorlati nehézséggel járt, hiszen egy csomó olyan munkát kellett végezni, ami kifejezetten a férfiak dolga volt. Anyám, aki egyedül nevelt fel engem, szintén erős asszony, és az ő felmenői is nagy formátumú nők. Más kérdés, hogy ez mennyire vonzó tulajdonság a férfiak számára. Egy szintig nyilván az, de azután inkább ijesztő.
RM A gyermeked születése mennyit változtatott az életeden?
HK Sok dolgot helyrerakott bennem, ellazított görcsöket. Azt mondják, hogy a fontossági sorrendet egy gyerek érkezése teljesen átrendezi, és ez tényleg így van. Addig mindig a színház volt az első. Mert jön a bemutató, és jó lesz-e, és milyen vagyok a darabban, meg tudom-e oldani a szerepet, és így tovább. Aztán megszületett a fiam, és egyszeriben ő lett a középpontban. Persze, megmaradt a színház is, és ugyanúgy fontos…. de hát ott a gyerek!
Még nincs hozzászólás