Mindig tudtam, hogy eljön majd az én időm
Mozgalmas évet tudhat maga mögött Tatár Csilla. Tizenkét éven át dolgozott a TV2-nél, előbb szerkesztő-riporterként, majd műsorvezetőként. Legtöbben a Mokka című reggeli műsor egyik műsorvezetőjeként ismerhették, januártól viszont a közszolgálati televíziónál folytatja tovább.
RIDIKÜL MAGAZIN A blogodon nemrég azt is megírtad, mennyire nehezen viselted, amikor karrierizmussal vádoltak, és azzal, hogy számodra csak a siker fontos.
TATÁR CSILLA Nem vagyok feminista vagy az emancipáció élharcosa. Olyan típusú nő vagyok, akinek nagyon fontos, hogy nő lehessen. Nem akarom a férfiak problémáit a vállamra venni, a feladataikra sem vágyom. Ugyanakkor gyerekkorom óta tudom, hogy mit akarok. Mindig is fontos volt, hogy anyagilag független legyek, mert soha nem szerettem volna olyan helyzetbe kerülni, hogy ha esetleg jön egy válás, vagy elhagynak, ott álljak a sárga csekkjeimmel, és könyörögnöm kelljen valakinek, hogy segítsen.
Mindig voltak álmaim, nagyon szerettem dolgozni, és küzdeni is. Ezek a tulajdonságok már önmagukban elegendőek ahhoz, hogy egy nőt megbélyegezzenek, ami nagyon fájdalmasan érintett, már nem bírtam cipelni a terhét. Amikor a férjemmel (Gönczi Gábor műsorvezető) úgy döntöttünk, hogy különválunk, akkor ezek a támadások tetőztek.
Sajnos, egy ilyen helyzetben nagyon eltérő a férfiak és a nők megítélése. Ha egy férfi hamar párra talál, „csak felejteni akar”, míg egy nőnél ugyanez azt jelenti, hogy könnyűvérű és léha. Hasonlóképpen, ha harminc elmúlt, és még nincs gyereke, akkor biztos, hogy egy törtető, munkamániás dög. Az elmúlt években rengetegszer megkaptam, hogy miért nem szülök már, kifutok az időből, biztos csak saját magammal vagyok elfoglalva – hadd ne folytassam.
Egy idő után már egyáltalán nem akartam erről a kérdésről a nyilvánosság előtt beszélni, de ez csak olaj volt a tűzre. Egyre erősödött a kép, hogy engem kizárólag a munkám érdekel, miközben két és fél éven át hiába küzdöttünk azért, hogy gyerekünk legyen. Gyógyszerek, kezelések, beavatkozások – miközben sokak szemében én voltam az önző, karrierista nő. Nagyon nehéz volt.
RM Alig pár hónap leforgása alatt lezártál egy házasságot, munkahelyet váltottál, új helyre költöztél és lett egy új kapcsolatod is. Hogyan lehet kezelni ennyi változást?
TCS Néha úgy érzem, mintha légüres térben lebegnék (mosolyog). Azt kérdem magamtól: „Ez tényleg megtörtént? Meg tudtam tenni?” Nem győzök álmélkodni: hogy volt ehhez erőm? Mindig nagyon megfontoltan, átgondoltan alakítottam az életemet. Ezzel szemben most úgy tűnik, mintha egy csettintésre lenulláztam volna mindent, pedig nem így van: hosszú, lassan érlelődő folyamatok zajlottak a háttérben, a munkát és a magánéletemet illetően is. Ami most történt, csak a végeredmény.
De hangsúlyozom, a férjemmel mindig szépen éltünk, és a válásunkat is sikerült méltóságteljesen, korrekt módon intézni, amiért hálás vagyok. Az pedig, hogy lett egy új kapcsolatom valakivel, aki régebb óta a barátom, teljesen váratlan fordulat. Mintha odafentről irányították volna.
Persze, ha hirtelen ennyi változás történik az ember körül, óhatatlanul felmerül benne a kérdés: „biztosan jó ez?” Közben meg tudom, hogy igen, jó lesz minden, és kellettek ezek a változások, mert már nem voltam elég boldog. Nem akartam frusztrált emberré válni, aki egész életében azon sopánkodik, hogy mi lett volna, ha...
RM Ugyanakkor látszólag minden rendben volt körülötted.
TCS Ez így van. Tizenkét éven át dolgoztam egy csatornánál, Magyarország legnézettebb reggeli tévéműsorát vezettem, nagyon szerettem a munkámat. Tíz éven át harmonikus házasságban éltem. Tavaly épült fel az új házunk, ahol minden pontosan olyan volt, az utolsó képkeretig a falon, ahogy elképzeltem, barátok vettek körül, és mégis… Voltak mindenféle testi-lelki problémáim, amelyek arra utaltak, hogy nem vagyok egészen a helyemen. Fel kellett ismernem: ahhoz, hogy önmagam maradhassak, tovább kell lépnem.
RM Többször megfogalmaztad, hogy már gyerekként is nagyon céltudatos voltál. Ez mitől alakulhatott ki benned?
TCS Szerintem ez már a fogantatás pillanatában eldől. A szülőknek nincs olyan sok ráhatásuk. Már hatévesen tudtam, hogy „tévébemondó” akarok lenni. Bekapcsolt televízió mellett nőttem fel, csodáltam a képernyős emberek magabiztosságát, rátermettségét. Azt, hogy mindent előbb tudtak, mint mások. Nem volt kérdés, hogy én is ezt szeretném csinálni. Tizenhárom éves voltam, amikor életem első tévéműsorába kiválasztottak, ahol verseket kellett elemezni, és szavalni. Pontosan tudtam, hogy ez az én közegem, ezt a szakmát meg fogom tanulni, és eljön majd az én időm.
RM A céltudatosság és a magabiztosság mellett, mintha lenne benned egy nagy adag kételkedés is.
TCS Folyamatosan. Ez a gyerekkori, iskolai élményeimből táplálkozik. Mindig azt éltem meg, hogy nem vagyok elég jó, kevés vagyok. Az iskolában azokat ismerték el, akik a rendszer elvárásainak megfeleltek, vagyis jól tudtak számolni, jók voltak kémiából és fizikából. Akik a versesköteteket bújták, és könnyedén megjegyezték a történelmet, azok voltak a balekok. Hiszen – ahogy a közvélekedés tartotta – magolni, verseket betanulni mindenki tud, mi abban a tehetség? Bennem ez iszonyú dühöt váltott ki, már akkor is.
Abban a tudatban nőttem fel, hogy mivel nem látom át az egyenleteket, bizonyára nem vagyok tehetséges. Később tudatosítottam csak, hogy a kommunikációs készség ugyanolyan tehetség, mint bármelyik más. De ezek a hatások addigra mélyen belém ivódtak, és hozzájárultak ahhoz, hogy felnőtt fejjel gyakran tele voltam kétségekkel. Lehetsz te sikeres szerkesztő, riporter, műsorvezető – konfliktushelyzetekben felszínre jönnek a gyerekkori berögződések.
RM Mindez megfelelési kényszerrel jár?
TCS Érdekes ellentmondás ez. A munka területén nagyon erős bennem a megfelelési kényszer: elvárásoknak, embereknek. Ez nyilván az iskolai közeg utóhatása. A privát szférámban meg épp az esik jól, ha mindig őszintén vállalhatom, amit érzek. Bárkit megkérdeznél a szűkebb környezetemből, azt mondanák, hogy Csilla egy karcos ember, aki soha senkinek sem akar megfelelni, ezért is vannak konfliktusai. A magánéletemben nem is vagyok képes magamban tartani semmit, a sérelmeket sem, egyből kimondom őket.
RM Ahogy egyre több lett a szakmai tapasztalatod, sikered, nem csökkent benned ez a megfelelési vágy?
TCS Háát…szívesen mondanám, hogy igen, de nem (nevet). Ugyanakkor, mindennek két oldala van: ezzel együtt jár a maximalizmusom is, ami állandóan hajt előre.
RM Viszonylag könnyű ma gyorsan a képernyőre kerülni és ismertté válni. Ezzel szemben te lassan, fokozatosan jutottál oda, ahol most vagy.
TCS Ha megkérdeznéd a barátaimat, biztosan azt felelnék, hogy ember nem küzdött és viselt el egy cél érdekében annyit, mint én (nevet). Nem volt egyszerű, amikor azt mondták, hogy nagyon ügyes vagyok, mégis van itt egy lány, aki korábban ugyan nem vezetett műsort, hanem modellkedett, viszont jobban mutat a képernyőn, ezért ő kapja a munkát. Én meg lehetek a műsor szerkesztője, és írhatom az ő szövegeit. Sokan ilyen helyzetek után talán abbahagyták volna, én nem vagyok az a típus. Tudomásul vettem, és tisztességgel elvégeztem a háttérmunkát. Otthon, persze, zokogtam, és borzasztóan sajnáltam magam, legfeljebb két napig. Utána mindig felálltam, és új lendülettel folytattam.
RM Egy ilyen sűrű évvel a hátad mögött, mire vágysz most leginkább?
TCS Szeretnék magamra figyelni egy picit, megnyugodni. Régebben gyakran éreztem, hogy „zakatolok” belül, és le kellene lassulni. Kipróbáltam a jógát, a meditációt, de sosem ment igazán. Talán ezek nem kívülről behívható dolgok. Bevallom, világéletemben ateista voltam. Amikor a nagymamámat, aki az egyik legfontosabb ember volt az életemben, elveszítettem, majd nem sokkal utána a kisbabámat is, még inkább azzá váltam. Aztán olyan jelzések jöttek az életemben, amelyek elkezdtek abba az irányba terelni, hogy talán mégis létezik valami rajtunk túlmutató, magasabb erő. Mindig szerettem kontrollálni azt, ami velem történik, ezért ez a gondolat kicsit félelmetes. De a traumák átformálják az embert, és nálam most jött el az a pont, hogy elkezdtem keresni a hitemet.
RM A kereskedelmi tévénél töltött évek után, a közmédiánál folytatod tovább. Milyen érzésekkel vágsz neki a váltásnak?
TCS Nagyon várom. A kereskedelmi tévében mindent megvalósítottam, amit szerettem volna. Szinte nincs olyan szórakoztató műfajú műsortípus, amelyben ne dolgoztam volna, a talkshowtól, a magazinon át, az élő adásig. Szükségem volt már rá, hogy új közegben legyek, és más értékek mentén ítéljék meg a munkámat. Az, hogy egy élő showműsort, az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti válogatóját, A Dalt vezethetem, nemcsak fontos szakmai továbblépés, hanem egy régi álom beteljesülése is.
Még nincs hozzászólás