Úgy 450. Igen, ennyi Ridikül műsor, ennyi téma van mögöttem, és valóban mindegyikből tanultam. De már jóval a 400. adás körül jártam, amikor úgy éreztem, hoppá, van itt valami, amit nem tudok elengedni, ami nap mint nap foglalkoztat, visszatér, elgondolkodtat. Mert az a bizonyos műsor, amelyikről beszélek, a művészetről szólt, ami mindig is érdekelt.Emlékszem, leültem az egyik kiállítási teremben a parkettára,...
Nem vagyok egy télpárti. A hó még csak-csak, pláne, ha visszagondolok a gyerekkoromra. Körös-part, gátoldal, elég volt egy nejlonzsák az örömhöz, akkoriban egyedül csak azt utáltam, ha a nyakamban kötött ki egy hógolyó. Vagy amikor titokban lementünk a holtághoz, ahonnan persze tiltva voltunk, és Katerina Wittnek képzelve magunkat, korcsolyáztunk.De felnőttem, és akkor ment el végképp a kedvem ettől az...
Igen, én ilyen vagyok. Álmodozom, tervezgetek, milyen is lesz a következő év, gondolatban gyakran előreszaladok a nyárig, vannak titkos vágyaim, amelyekről nem is beszélek másnak. De fogadalmaim, na, azok nincsenek. Viszont milyen jó vágyni, várni dolgokra, számolni a napokat, mennyit is kell még aludni, hogy teljesüljön, amit szeretnénk!Idén januárban nem szaladtam ennyire előre....
Álmatlanul forgolódtam napokon át, még az ötletek szintjéig sem jutottam el. Jézuskát játszani nehéz dolog – gondoltam decemberben. Megmozgattam minden agysejtemet, hogy kedvére való dologgal lepjem meg a szeretteimet, de nem jutottam semmire.Bezzeg az én humoros kollégám, nevezzük csak S-nek, már októberben újságolta, nemhogy megvette, de már be is csomagolta az ajándékokat....
Fura ez a hónap, hol van még a vége, és ezzel együtt az egész év vége, én mégis, már most számot vetettem egy s mással. Pittyent a telefonom, és a levél, amit kaptam, érettségi találkozóra hívott. Hirtelen eltűnt az idő, és visszautaztam a gondolataimmal réges-régre.A történet három évtizede kezdődött. Nyolcadikos voltam, és egy barátnőmmel a felvételi...
Furcsa ez a november. Miközben imádom a földszagú avart rugdosni, fejemre húzni az anyukám horgolta sapkáimat, és elővenni a gumicsizmámat, annyira fáj is ez a hónap. Fülemben ott a gurgulázó kacaj, ami inkább összeszorítja a szívemet.Egy ködös, szeles, irgalmatlan napon derült ki sok-sok évvel ezelőtt, hogy beteg a kislányom. És ez az a hónap, amikor az ember belenéz a gyertya meleg lángjába, és...
Két és fél éve megtaláltuk. Azt hittem, soha többet nem kell dobozokba pakolnom, újságpapírokba csavargatni a törékeny poharakat, tányérokat. Mert ez az otthon már végleges, hiszen tágas, a zöldben van, és Máté is belakta, szereti. A mi kuckónk anya, ahogyan gyakran mondogatja. Persze még mindig nincs kész, a fürdőszobát hol barnásdrapposra képzelem, hol vadítóan színes...
Mindig vágytam valamire, de elúsztak mellettem a lehetőségek. Vagyis inkább repültek. Arról van szó, hogy bár mindig voltak barátnőim, mégsem voltunk annyira bevállalósak, hogy elinduljunk, ha nem is világgá, de valami nagy utazásra, magunk mögött hagyva munkát, családot, mindenféle kifogást, ha csak pár napra is. A perzselő szerelmek fáziskéséssel jöttek az életünkbe, valaki mindig hiányzott...
Borzongató, szélfútta nyári reggelen, robogott velünk az autó a pályán, körös-körül gomolyfelhők hömpölyögtek, lassan, nyugodtan. Minden álmos volt körülöttünk, leginkább persze én. Fogalmam sincs, hogyan csinálják a gyerekek, hogy hajnali fél 6-kor kipattan a szemük és onnantól nincs megállás. Bár az enyém okos: hagyja, hogy félálomban főzzek egy kávét, csak...
