A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Amikor a kert lelki tér is

Vannak kertek, amelyek nemcsak szépek, de szinte mesélnek. Történeteket emberről és természetről, gondoskodásról és időről, kultúráról és szépségről. A világ legszebb kertjei egyszerre nyújtanak menedéket és inspirációt, megállítanak, lelassítanak, és emlékeztetnek arra, hogy a szépség örök.

Ebben az összeállításban kontinenseken át utazva, négy ikonikus kertbe látogatunk el, amelyek mind másképp, mégis ugyanazzal az erővel hatnak ránk.

Butchart Gardens – Kanada

A kanadai Vancouver-szigeten található Butchart Gardens élő bizonyítéka annak, hogy a természet és az emberi kreativitás együttműködéséből időtlen szépség születhet. A kert története a 20. század elején kezdődött, amikor egy kimerült mészkőbánya helyén Jennie Butchart elképzelése nyomán lassan virágparadicsom formálódott.

A kert ma több mint 22 hektáron terül el, és évszakonként változó arcát mutatja. Tavasszal tulipánok és nárciszok milliói nyílnak, nyáron rózsák, évelők és egzotikus növények váltják egymást, ősszel a lombok ezer színe uralja a tájat, télen pedig visszafogott, mégis ünnepi hangulat lengi be az ösvényeket.

A Butchart Gardens különlegessége a tematikus kertek sokfélesége. Talán a legizgalmasabb közülük az úgynevezett elsüllyedt kert, mely olyan, tudatosan kialakított tér, amely a környezetéhez képest alacsonyabban fekszik. A lépcsőkön vagy teraszokon lefelé haladva a látogató szinte beleereszkedik a kertbe, amely így intimebbé, védettebbé válik. A különböző szintek, támfalak és növényfelületek izgalmas térélményt adnak, a szintkülönbségek pedig drámai, szinte színpadszerű hatást keltenek. Az elsüllyedt kert egyszerre nyújt látványos kompozíciót és elmélyült, csendes megérkezést.

De gyönyörű itt a japánkert letisztult harmóniájával, az olaszkert szimmetriájával és a rózsakert romantikájával. Mindezt gondosan tervezett sétautak kötik össze, így a látogatás inkább egy lassú felfedezés, mintsem egyszerű kirándulás.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 2. számának 68. oldalán!)

Címkék: szép kertek, a világ legszebb kertjei, butchart gardens – kanada, keukenhof – hollandia, jardin majorelle marokkó, jacques majorelle, majorelle-kék, shinjuku gyoen nemzeti kert japán, hanami

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!