A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Hol jártál, drágám?

Vannak nők, akik rövid pórázon tartják párjukat, míg mások nagy teret engednek egymásnak egy kapcsolatban. Egy szerető felbukkanása mindig komoly megpróbáltatás elé állítja a boldognak hitt kapcsolatot. Régi sérelmek, hibák kerülnek előtérbe, olyanok, melyekről addig talán tudomása sem volt a feleknek. Mitől égnek ki a házasságok? Kinek a hibája a félrelépés? Gór Nagy Máriával, Győri Szilviával, Völgyi Zsuzsival és meglepetés férfi vendégünkkel beszélgetünk a nem túl kellemes témáról.

Bármilyen jól működik is egy párkapcsolat, előfordulhat, hogy egyik vagy mindkét félben felmerül a gyanú, hogy esetleg a másiknak szeretője van. A gondolat felmerülésétől kezdve igazoló, illetve cáfoló – vagyis megnyugtató - jeleket keresnek az érintettek, hogy megbizonyosodjanak az igazságról.

A nők hajlamosabbak a peteérésük alatt félrelépni. Ilyenkor szebbnek érzik magukat, kihívóbban öltözködnek – szűkebb vagy kevesebb ruhát hordanak – mint máskor. Mindez az evolúció szempontjából fontos, elősegítve ezzel is a fajfennmaradást. A férfiak viszont jobb nyomozók. A statisztika azt mutatja, a férfiak jobbak a hűtlenkedők felkutatásában, mint a nők. Ez a férfiak alapvető bizonytalanságából ered: honnan is tudhatná egy férfi biztosan, hogy párja az ő gyermekért hordja a szíve alatt. A kételyt évezredek kódolták a génekbe, amit bizony nehéz felülírni.

Gór Nagy Mária színésznő életében egyszer volt féltékeny, mikor gyermekként meglátta Kálmán György színészt. Tizenkilenc éves korában aztán egyszer megkérdezte tőle, hol járt. Azóta sem kérdezte meg senkitől. Nem gyanakvó típus, nem féltékenykedik, amikor azonban csalódnia kell valakiben, hidegzuhanyként éri a hír.

Völgyi Zsuzsi énekesnő alapvetően nem féltékeny típus. Élete során előfordult, hogy megjárta a poklok-poklát, de talpra állt és képes volt maga mögött hagyni a zöld szemű szörnyeteget. Úgy érzi, amit nem tudunk, az nem fáj. Nem kell tudnunk arról, ha megcsaltak, megérzéseink úgyis jól működnek.

Nem kell ok a hűtlenségre

A férfiak hűtlensége nem szükségképpen jelenti azt, hogy boldogtalan a kapcsolatuk. A teremrés koronája akkor is hajlamos félrelépni, ha nem szenved semmiben hiányt, csupán elé került egy vonzó nő.  A nők ezzel szemben lényegesen bonyolultabbak, a hűtlenségük csaknem mindig a boldogtalanságukat jelzi. Félrelépnek, mert elhanyagoltnak érzik magukat, vagy mert a férjük hűtlen volt hozzájuk.

Kovács Áron műsorvezető, énekes úgy gondolja, a megcsalás az élet természetes velejárója. Az lenne természetellenes, ha nem így működnénk! Az ember nem mindig tud küzdeni természete ellen, ugyanakkor a család fogalma, szerepe a legfontosabb kell, hogy legyen. Áron szerint a holtodiglan-holtomiglanba kalkuláljuk bele a megcsalást, hiszen egy házasságban emberek együttéléséről van szó…

Kapcsolódó cikkek:

Jobb, ha nem tudjuk?

Bulizzatok csak nyugodtan a lányokkal, én addig elmegyek a szeretőmhöz! Nagyon vigyázzunk, ha ezt a mondatot...

Tovább olvasom

Kibeszélő

Hihetetlenül hangzik, de igaz: egy független mediátor, például Winkler-Virág András...

Tovább olvasom