Teljes életet élek, csak nem tökéleteset
Szelídül az erő. Hatalma marad a régi, csak az irányvonala változik. Indulat helyett gondolatot szül. A szenvedély is útra indul. Már nem az ököl oszt igazat, hanem a szív rendelkezik. Nagy Zsolt, generációjának egyik legkiemelkedőbb színészegyénisége harminckilenc éves. Négy fiú édesapja.
RIDIKÜL MAGAZIN Jól látom? A Krétakörben töltött fényes, színészileg gazdag évek, majd a vígszínházi és a nemzetibeli megmutatkozásai után most került újra egyenesbe. Mácsai Pál csapatában, az Örkény István Színházban.
NAGY ZSOLT Ennek a társulatnak a létszáma ugyanis majdnem azonos a Krétakörével. Ott is tizenvalahányan voltunk színészek.
RM Ezt szereti?
NZS Igen. Egy nagy társulatban valahogy elveszettnek érzem magam. Egy kisebbnél családiasabb a hangulat. Sokkal jobban tudok figyelni a kollégáimra, gyakrabban találkozom velük. A Vígszínházban csak egy szerepem volt, Othello. A Nemzetibe meg épp arra a két évre mentem oda, amikor már nagyon rezgett a léc. De ott is voltak jó munkák. Például amikor beugrottam Stohl András helyébe a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban című darabban. Azt nagyon élveztem. Amúgy meg elégedetlen voltam magammal.
Egy nagyszínpadi előadásban nem ugyanaz vagyok, mint A pitbull cselekedeteiben a Titkos társulatnál vagy a Demenciában Mundruczó Kornélnál. Ott máshogy kell érvényesen játszani. A Vígben vendég voltam, a Nemzetiből el kellett jönnöm. Az új igazgató mondta ki, hogy nem akar velem dolgozni. Bementem, és megtudtam, hogy túl sok feszültséget keltenék az új csapatban. Merthogy én olyan ember vagyok, aki érzékelteti, ha nem tetszik neki valami. Felálltam és elköszöntem. De azért még visszajártam a Nemzetibe, edzeni, bokszolni, zsákolni.
RM Mikor dőlt el, hogy merre tovább?
NZS Mácsai Pállal az HBO-n futó Terápia során hangolódtunk egymásra. Őt a sokszínűség érdekli. Meg lehet nézni a társulatát, milyen színészei vannak. Gálffi László szöges ellentéte Polgár Csabának. Pogány Judit Kerekes Évának. Csuja Imre és én szintén a két véglet vagyunk.
Egyébként én tényleg olyan buldogszerű ember vagyok. Első pillanatban inkább félelmet keltek. Nem nagyon mernek rögtön közel jönni hozzám, de később, akik megismernek, látják, hogy nem járatom folyamatosan a pofámat, nem ugatok ész nélkül. Csak nem félek konfrontálódni.
Szeretem, ha nyílt kártyákkal játszunk. Az sokkal izgalmasabb, mint rejtegetni egymás előtt a lapokat. Olyankor felesleges órák, napok, hetek mennek el, míg kitaláljuk, mit is akar a másik. Egy alkotó folyamatban el tudok szállni, igen, ott hevesen képviselem az érzelmeimet.
RM Rengeteg energiát hozott magával otthonról, Tuzsérról. Tiszta, ősi erőt, amellyel egy egész csapatot képes megmozgatni.
NZS Ez az erő igazából a kíváncsiság bennem. Messziről jöttem. Más világból. Az én tudásom nem hasonlítható össze például Mácsai Páléval, akinek képzőművész volt az édesapja, és könyvek között nőtt fel, gyerekkorától olvasott. Én kaszáltam, kapáltam, ólakat takarítottam. Aztán hirtelen beindult nálam valami.
Az irodalomtanárom hatására versekkel kezdtem foglalkozni. Megértettem, hogy a fizikai erőn kívül van egy másik nagy erő is. A kíváncsiság, a megismerés, a fantázia ereje. Ez sokkal gazdagabb és izgalmasabb, mint a puszta testi erő. Csak közben foglalkozom a testemmel is, hogy így nézzek ki. De a lényeg a fejben van. Hajt a tudásvágy. Szeretném megérteni azt, amit eddig nem értettem meg. Szeretnék okosabb lenni, konstruktívabban élni, ehhez pedig többrétegű tudásra van szükségem.
RM Szeretne visszahozni valamit azokból az évekből, amelyeket vidéken töltött?
NZS A naivitásomat. Néha úgy érzem, mintha tompulnék. Húszévesen milyen az ember? Nagy hanggal, szinte ordítva mond hülyeségeket. A nagy tévedések idején is túl kell jutni. Még egy év, és negyven vagyok. Nagyon sok törésen mentem át, sok kudarcon. De örömben is volt részem rengetegszer. Jó lenne ugyanolyan tisztának lenni, mint régen. Koszosabb lettem egy kicsit érzelmileg, ez az igazság.
Minél idősebb az ember, annál több mindent cipel a puttonyában. Nem lehet megszabadulni bizonyos dolgoktól. Hogy majd a pszichológus…! Frászt! Nem tudom megbocsátani magamnak azokat a hibákat, amelyeket elkövettem. Kata, akivel együtt élek, elképesztő szellemi és lelki kapacitás. Valahogy most érzem azt, hogy felnőttem. Fel kellett építenem magam, hogy két lábon álló férfi legyek.
RM Én mindig annak láttam. Stabilnak.
NZS Pedig instabil voltam. Nagyon. A munkában nem követtem el semmi olyat, amire ma azt mondanám, hogy nem kellett volna. De már nem aszerint élek, hogy a művészet mindenek felett. Ha majd nem lesz hova menni dolgozni, ha majd a színházi fizetésemből nem tudom eltartani a családomat, akkor elmegyek bálát pakolni, vagy bármit. Haza ritkán jutok el. Tuzsér az ukrán határnál van. Nagyon jó hely. De már eltávolodtam az ottani élettől. Nehéz már hozzájuk kapcsolódni. Kedvesek az ottaniak, megiszom velük egy sört, aztán nincs tovább. Nem tudunk miről beszélni. Nem nagyon akarnak arrafelé filozofálgatni az emberek. Ahol munka van, ott kevés a szöveg.
RM „Bár nem játszottam Rómeót, én azért romantikus alkat vagyok.” Ezek egy százhetven centi magas, kemény öklű, kun pasi szavai. Emlékszik?
NZS Romantikus vagyok, persze. Megengedő is, és mentes az előítéletektől. De mondok mást is: teljes életet élek, csak nem tökéleteset. Nincs időm azzal foglalkozni, hogy mi megy el, mi múlik el, mert rengeteg dologra kell figyelnem a jelenben. Minden energiámat és gondolatomat ez köti le. A jövőt azzal építed, ahogy a jelenben állsz. Nyilván van egy képem magamról, szeretném, ha majd az alapján emlékeznének rám. Úgy élek, hogy a fiaimmal tisztességes viszonyom legyen. Hogy majd úgy emlegessenek: nagyon sokat tanultak tőlem. Vagy hogy a kollégáim azt mondják: „Nagy Zsolti? Vele jó dolgozni. Megbízható, korrekt ember.” Ez már épp elég feladat.
RM Tizenkét, kilenc- és hétéves fiai után nemrég újabb fia született.
NZS Nekem ebbe nagyon kevés beleszólásom volt. Mármint hogy fiú lesz. Ezt nem én irányítottam. Genetika. A három fiam édesanyjával sem beszéltük meg, hogy a második és a harmadik gyerekünk is fiú legyen. Aztán találkoztam Katával, gyereket vállaltunk, és ő is fiú lett. Nagyon hasonlít rám ő is. A nagyobbakkal sok a közös program. Mozi, játszótér, fürdőzés…
RM …egy aktív apa programja?
NZS Aki hagyja, hogy a gyerekei olykor veszélyes játékokat játsszanak. Mert mindig onnan ugranak a medencébe, ahonnan nem szabad. Sokat vagyunk együtt, ami nagyon jó, de mindig van vita, és az is jó. Inkább ehhez szokjanak hozzá, ne ahhoz, hogy fejet hajtunk, és ész nélkül megyünk a vezér után. Igenis mondják el, hogy mit szeretnének. Közli a legkisebb, hogy hova akar menni, mi pedig azt, hogy rendben, akkor most a te akaratod érvényesül, holnap a bátyádé.
Egy-két törvényen kívül nincs kőbe vésve semmi. A főnök én vagyok. Ezt tiszteletben kell tartaniuk. Meg azt, hogy a kisebbet, a gyengébbet nem bántjuk. A gonoszságért retorzió jár. Én is így nevelkedtem. Ha bajt okoztam, a büntetés sem maradt el. Kellett a fegyelmező erő, mert tényleg állatságokat csináltam. Biztonságos helyen nőttem fel, a veszélyt mégis mindig megtaláltam. Csoda, hogy élek.
RM Ki a boldogabb most „kettőjük” közül? Az apa vagy a színész?
NZS A boldogság pillanat, és még azért is nagyon sokat kell dolgozni, de megéri. Inkább azt mondom: a helyemen vagyok, nincs gondom. Nagy pörgésben vagyok, de az otthoniakra és a nővéremre is figyelek. Máshogy nem megy. Időt kell rá szakítani.
RM Önmagára is nagyon figyel?
NZS Mindig sokat foglalkoztam magammal. Hogy ki vagyok, mit keresek itt, miért csinálom ezt? Húsz éve vagyok a pályán, de nincs olyan próba, amikor ne kérdezném meg magamtól, hogy ez most így jó volt? Itt nincsenek biztonsági körök. Van egy bizonyos tudás, amit megszereztél az évek alatt, már nem vagy sík hülye az egészhez. De annyi minden van a színészetben, amit még ki kellene aknázni, meg kellene tanulni, el kellene sajátítani. Örülnék, ha ötven-hatvan évesen úgy állnék majd a színpadon, azzal az érzéssel, hogy jól csiszolt anyagot látnak az emberek. Hogy majd azt mondják: igen, ő színész, látni benne a munkát.
RM Kit lát ilyen csiszolt kőnek?
NZS Gálffi Lászlót, Haumann Pétert, Fodor Tamást, Hegedűs D. Gézát. Garas Dezső bácsi volt ilyen. Nekem ő is példaképem. Teljesen kész voltam, amikor egy előadás után gratulált a Nemzetiben. Ő – nekem! Hát ki vagyok én? Azt mondta: „Nálunk, a nyolcadik kerületben, ahol felnőttem, alapmondat volt, hogy ha leköpnek, ne csinálj úgy, mintha esne!” Ezt kaptam tőle ajándékba, és ehhez tartom magam. Útravaló az életemhez.
RM Az út pedig jó irányt jelez.
NZS Nagyon hálás vagyok mindenért, amit eddig kaptam. Örülök, hogy ilyen emberekkel, ennyi helyen dolgozhattam, és színészként ilyen sokat utazhattam. Az a tíz év, amit a Krétakörrel lehúztunk, óriási szerencse volt. Minőségi munkákat raktunk le az asztalra, ami sok embernek jelentett örömet. Leforgathattam egy francia és egy angol filmet is, Shooting Star voltam Berlinben, olyan kapuk nyíltak meg előttem, hogy csoda. Ezek mind jóízű munkák voltak. S az Örkény István Színházban is ez a szándék. Értéket létrehozni. Igen. És most elmegyek haza…
Még nincs hozzászólás