Mi lesz, ha kifutok az időből?
Van egy igaz, de rendkívül igazságtalan tény. A nők számára az évek múlásával egyre nehezebb egy szakítás, egy kapcsolat felbontása. Egyre inkább úgy érzik, hogy egy válással a családalapítással kapcsolatos terveik is veszélybe kerülnek.
Bár napjainkban a gyermekvállalás időpontja egyre későbbre tolódik, a biológiai óra ketyeg, a termékenység csökkenése 30 éves kor felett gyorsul.
Az a bizonyos biológiai óra
Az a kellemes tudat, hogy ráérek még, előbb a karrier, a diplomák, a megfelelő feltételek, a lakás, az autó meg az utazás… az a jó kis függetlenség, a szabadság, hogy azt csinálok, amit akarok, oda megyek, ahová akarok – sokáig a legfontosabb. Gyereket szülni ráérünk negyven körül. No meg várjuk az igazit, a megfelelő férfit, aki jó apja lesz a csemeténknek.
Sajnos azonban az ilyen férfi nem terem minden bokorban. S miközben válogatunk, szakítunk azzal, aki nem az igazi, azért, hogy megtaláljuk az igazit, szaladnak az évek. Jön a harmincöt, aztán a negyven, és a legtöbb nőben megjelenik a félelem, már nincs sok idő.
A megfelelő apák pedig már nem a negyvenes nőket keresik. Ők ráérnek családot alapítani. Ők még ötvenes éveikben is sármosak, az a néhány ránc, a megjelenő ősz hajszálak csak vonzóbbá teszik őket. S bizony a huszonéves lányok buknak rájuk, hiszen már jó állásuk, autójuk megfelelő egzisztenciájuk van. Megbízhatóbbak, mint a saját korosztályuk. S a férfiaknál fő szempontként megjelenik az is, hogy a fiatalabbak még nem akarnak mindenáron gyereket.
Szabad családalapítási kapacitás márpedig nincs
Adrienn, a negyvenes, kétgyerekes, csinos, bár már egyik kicsit asszonyosodó vállalkozó azt mondja, hogy a mai világban, úgy általában, nem nehéz pasit szerezni. Még jóképű, kedves, sőt jól kereső férfiakból is megfelelő a kínálat. Olyat azonban, aki gyereket szeretne, szinte képtelenség találni.
Hát persze, hiszen a férfiak ráérnek. Nehezen adják fel a szabadságukat, a függetlenségüket. Nem akarnak egy gyerek, egy család rabszolgájává válni. Legtöbben legalábbis ezt mondják, így érzik. – Ha nem mentél férjhez az egyetem alatt – folytatja Adri –, nem fogtál meg valakit abban a korban, amikor még bármire hajlandó a szerelemért, harminc fölött egyre ritkábban találsz szabad családalapítási kapacitást. Ezért van az, hogy a harminc fölötti szingli csajok egyre nyűgösebbek, s az egészségmániától az ezotériáig egy csomó pótcselekvésbe menekülnek.
Én még időben rájöttem, hogy nem érdemes a tökéletes partnerre várni, ugyanis olyan nem születik. Minden pasinak és minden nőnek van hibája, hülye szokása, kellemetlen tulajdonsága. Az idő pedig telik. Az orvosok a harmincöt fölötti nőkre már azt mondják, hogy idős, először szülő nő. Szóval én minden fiatalnak azt mondom, találjon párt harminc alatt, és igyekezzen összeszokni vele. Kezdjenek el együtt öregedni, az úgy sokkal könnyebb lesz. Én kipróbáltam, nekem elhihetik.
Méltatlan kapcsolatok csapdájában
Ezért olyan gyakori, hogy fiatalkorban az ember könnyen szerelmes, de könnyen is szakít, ha elmúlik a szerelem, s kiderül, hogy a fiú mégsem álmaik hercege, csak egy önző, nagyképű, mama kedvence. Nem elég kedves, nem elég okos, nem elég jómódú, nem elég jóképű, akkor meg minek maradni. Jön másik, jön jobb, a lehetőségek szinte végtelenek.
Harminc fölött azonban a szakítást már jobban meggondoljuk. S ahogyan közeledünk a negyven felé, egyre hajlamosabbak leszünk a megalkuvásra. Na jó, nem így hívjuk. Azt mondjuk, hogy alkalmazkodunk, türelmesebbek vagyunk. Mivel arcunkon megjelennek az első ráncok, derekunk körül kicsi zsírpárnák, s a melltartó pántja is barátságtalanabbul a húsunkba vág, úgy gondoljuk, hogy annyira már nem válogathatunk.
Sok nő ezért marad benn méltatlan kapcsolatban. Tűri el párja rendetlenségét, a földre hajigált ruhákat, a kád szélén a koszcsíkot, a sörhasnak a növekedését, mert fél. Mert gyereket akar bármi áron. Amíg lehet, amíg a természet megengedi.
Kisbabát szeretnék
Miért van az, hogy még a legelszántabban gyerekellenes nőkben is megjelenik életük egy pillanatában a vágy, hogy szeretne gyereket mindenképpen? Akár egyedül kell felnevelni, akár egy rossz kapcsolatban, de akkor is megszüli.
Ez azért van így, mert a természet gondoskodik arról, hogy a gyerek utáni vágy erősebb legyen minden józan meggondolásnál. Bár manapság néha úgy tűnhet, hogy ez a vágy kihalófélben van a magasan képzett, karrierre áhítozó nőkben, de mégsem igaz teljesen. Eljön náluk is az a pillanat, amikor sürgetőn és minden érzésnél erősebben tör rájuk a vágy: kisbabát szeretnék. Szervezetükben ugyanis növekedni kezd az oxitocin és prolaktin nevű hormon szintje. Márpedig a hormonoknál semmilyen racionalitás nem lehet erősebb.
A szaporodás sikerének alapvető feltétele, hogy az anya és a gyermeke közt alakuljon ki erős kötődés. A kötődés, illetve a szeretet biológiai alapjait a hormonok biztosítják. Honnan lehet ezt tudni? Onnan, hogy kísérletek sorát végezték már el.
Például állatoknak ezeket a hormonokat injekcióban beadták, ettől az addig nem szült nőstény állatok is ápolni kezdték az első útjukba kerülő kölyköt. Ráadásul az oxitocinnak erős szorongáscsökkentő és eufóriát okozó hatása is van. Már a szüléskor nagy adagban jelen van, s az első pillanattól megalapozza anya és gyermeke kötődését, a szeretet kialakulását. Ezek a hormonok nem engedik, hogy kihaljon az emberiség.
Még nincs hozzászólás