Szemüveg színtévesztőknek
Egyedülálló találmány a színtévesztést korrigáló szemüveglencse. Jelenleg a fejlesztés a klinikai tesztek időszakában jár, s ha ez pozitívan zárul, piaci forgalomba is kerülhet a "színtévesztő" szemüveg.
Egyetemi éveink alatt mindig hecceltük: dicsértük a lila pulcsiját, amikor kék volt rajta, vagy kértük, sorolja fel a parkoló autók színét. Amíg mi jókat szórakoztunk, ő sosem láthatta az árnyalatokat teljes valójukban. Egészen addig a bizonyos őszi délutánig...
Boross Tamás színtévesztő. Így született: mindig is keverte a zöldet a piros, a sárga, a barna és a narancs egyes árnyalataival, valamint a lilát a kékkel, a rózsaszínnel. A hétköznapokban megtanult együtt élni ezzel, de a sportban – azon belül is a futballban – erősen korlátozza. „Ha a hazai és a vendég mez árnyalatát keverem, csökken a reakcióidőm. Volt már, hogy emiatt le is kellett cserélni” – mesélte, amikor arról kérdeztem, miért zavarja a színtévesztés.
A „csodatévő” lencse
A sors fintora, hogy épp régi iskolánkban, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen találtunk megoldást a problémájára. „Az emberi szemben a vörösre, a zöldre és a kékre érzékeny receptorok vannak. Ezen receptorok érzékenysége azonban eltolódhat: ilyenkor például a piros színért felelős a narancssárgára mutat maximális ingerületet. Megfelelő színszűrős lencsével azonban mindez korrigálható” – magyarázta dr. Ábrahám György, a BME Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékének professzora, amikor a betegség hátteréről kérdeztük. Neki és Dr. Wenzel Klárának köszönhető a világszinten egyedülálló, hazai innováció.
Tévedések színjátéka
De ne szaladjunk ennyire előre: a személyre szabott korrekció előtt alapos, háromkörös vizsgálatra van szükség. Először a jól ismert Ishihara-teszt került elő, hogy kiderítsük, egyáltalán fennáll-e a színtévesztés problémája. Tudják, ez az a bizonyos pöttyös ábra, eltérő színű számmal a közepén. Sajnos Tomit megizzasztotta a tesztkönyv: legtöbbször nem látott számot, vagy eltévesztette. Ezután következett a színdiszkriminációs vizsgálat, ami színes korongok sorba rendezését jelenti. Ebből derül ki, hogy a betegnél a vörös vagy a zöld receptor eltolódásáról van-e szó.
A színlátás zavarát színtévesztésnek nevezzük, és kialakulását tekintve szerzett, vagy öröklött típusról beszélhetünk. Előbbi esetében például cukorbetegség vagy alkoholizmus hatására alakul ki a rendellenesség, utóbbinál viszont veleszületett genetikai elváltozás áll a háttérben. Mivel a színtévesztést az X nemi kromoszóma örökíti, így férfiaknál gyakoribb: ott ugyanis nincs még egy X a képletben, ami korrigálhatná a genotípusosan öröklődő rendellenességet. Így míg a férfiak 8 százalékát érinti a betegség, a nőknél ez mindössze 0,4 százalék.
Tomi skálája meglehetősen összevisszára sikerült, a kiértékelés során pedig egyértelműen kiderült: nála a zöld receptor sérült.
Ezután a tanszék által fejlesztett, úgynevezett anomál teszterhez mentünk: ez egy pici mérőműszer, lyukkal a közepén és tekerőgombbal az oldalán. A lyukon benézve színes fényeket látni, melyeket a tekerővel változtathat árnyalatról árnyalatra a páciens. Így kell kikevernie a vizsgáló orvos által kért színeket, miközben egy számítógépes program méri: mennyire torzít a színlátás, azaz mennyire tolódott el a receptor érzékenysége. A félórás vizsgálat végére felállt a pontos diagnózis.
Az ég kék?
Ennek tudatában végre előkerült egy doboz, benne nyolc-tíz pár, enyhén csillogó, napszemüvegre emlékeztető lencsével. A professzor úr a kapott eredmények alapján magabiztosan nyúlt az egyik párért. „És akkor most rögtön látni fogom a színeket?” – kérdezte, izgalmát nem leplezve, Tomi. „Igen, bár szükség van némi időre a színi adaptációhoz: azaz, hogy a szeme megszokja a lencsét. Ehhez arra kérem, néhány percig nézze a fehér köpenyemet. Amikor nagyjából fehérnek látja, akkor már körbetekinthet a szobában.”
Szinte tapintható volt a feszültség, mindhárman éreztük, itt most valami nagy dolog fog történni. Míg Tomi meredten nézte a köpenyt, én az órára pillantottam: meglehetősen lassan teltek a másodpercek. Tomi szavaira eszméltem: „Még sosem láttam ilyen szépnek az eget. Mindig ilyen színű?” – kérdezte gyermeki őszinteséggel, az ablaknál állva. Kirázott a hideg: eszembe sem jutott, hogy akit az egyetemen ugrattunk, sohasem látta az ég kékjét. „Sokkal több színt látok, sokkal nagyobb kontrasztokat, nem folynak össze az árnyalatok, mint eddig” – lelkendezett.
Tízpercnyi folyamatos rácsodálkozás után a professzor úr jelezte: most már ideje levenni a szemüveget. Tomi már majdnem vissza is adta, amikor hirtelen ötlettől vezérelve megkért: fényképezzem le a szemét, megnézné a lencsén keresztül. „ A szemedet? De hát miért?” – kérdeztem. „A barátnőm szerint szép a szemem, de én még sosem láttam, milyen színű. Meg hát azt mondják: az a lélek tükre. Azt hiszem, végre eljött az idő, hogy én is belenézhessek.”
Még nincs hozzászólás