Akinek kell, odaér!
Az autópályák, térképek, műholdak világában elképzelhetetlen, hogy elinduljunk valahová, aminek nem tudjuk a pontos koordinátáit. Pedig ha újra megtanulnánk a szívünkre hallgatni, talán nem is lenne szükség irányítószámokra, útjelzésekre.
A misztikus tudásukért, bölcsességükért és fejlett lélektani ismereteikért is tisztelt szúfikról szól Nacer Khemir Bab Aziz című filmje. A középkori muszlim szerzetesek elindulnak a végtelen sivatagban a harmincévente megrendezett dervistalálkozóra, amiről egyikük sem tudja, hol lesz. De ez nem is lényeges, hiszen a szívükre hallgatva úgyis odatalálnak.
A dervisek a szúfi hagyományban olyan aszkéták vagy szerzetesek, akik a lelki fejlődést, a belső megtisztulást és Istenhez való közeledést tűzték ki életcéljuknak. Az ő gyakorlatuk és életmódjuk középpontjában a lélek áll, hiszen a szúfi tanítások szerint az emberi lélek az isteni szikra hordozója, amely a transzcendens világ része, és amely visszavágyik Istenhez.
A dervisek útja
A dervisek úgy vélik, hogy a lélek tisztátalan rétegektől, világi kötődésektől és önzéstől terhes, ezért szükséges annak megtisztítása. Ezt a tisztulási folyamatot a szúfi út (tariqa) követése segíti. Ennek módjai az emlékezés: A dervisek Isten nevének ismételgetésével, énekekkel és imákkal igyekeznek a világias gondolatokat elcsendesíteni.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2025. évfolyama 2. számának 46. oldalán!)
Még nincs hozzászólás