Otyik-klub
A köpcös teherautó-sofőr elindul lefelé az utcán. Füttyent egyet, mire kinyílik egy kapu, kilép rajta a nyurga, kissé értelmi fogyatékos kocsikísérő, Otyik, aki a sofőrhöz igazítja lépteit, és együtt mennek tovább. Így kezdődik Jiří Menzel Oscar-díjra is jelölt filmje Az én kis falum, melyet harminc éve forgatott Bán Jánossal. A Toldi moziban 35 mm-es kópiáról vetítették a filmet.Néhány hete a Cseh Filmkarnevál vendégeként Jiří Menzel és Bán János tovább szórakoztatták a közönséget. Főleg Menzel, aki faarccal szórta a poénjait.
1978-ban Gyarmathy Lívia Minden szerdán című filmjének forgatásán találkoztak először. Aztán Menzel látta Prágában a Stílusgyakorlatot, ami annyira megtetszett neki, hogy amikor elhívták a Katona József Színházba rendezni, ragaszkodott hozzá, hogy Bán Jánossal dolgozhasson együtt.
„Nagyon karizmatikus színésznek tartom – mondta, majd megkérte, hogy fogja be a fülét. – A film főszereplője süketnéma, kicsit félkegyelmű, gondoltam, nincs jobb választás, mint János. Igazán tiszta lelkű ember, többször meggyőződtem róla, hogy nem tartozik ide közénk, a Földre.
Egy ügyes színész bármit el tud játszani, kivéve a tisztaságot. Mikor János eljött Prágába, egy különös fogsort hozott magával. Mindannyian megijedtünk, aztán megszoktuk, mert valahogy illett hozzá. Mesélte, hogy a villamoson rámosolygott a lányokra, akik ijedten hátraugrottak.”
A magyar színésznek csehül kellett „beszélnie” a filmben: gondolta, a protézissel kicsit eltorzítja a kiejtését, amitől talán eltűnik az akcentusa…
„János nem zseniális színész, sokkal több: természetes színész. A filmekben a gyerekek, az állatok természetesek… és János.”
A forgatókönyvíró, Zdeněk Svěrák tévedésből kétszer kapott meg egy gázsit az egyik munkájáért. Szóltak neki, írjon legalább egy rövid történetet, hogy ne legyen gyanús a jutalmazás. Svěrák könnyedén papírra vetett két oldalt, Menzel pedig rögtön tudta, hogy filmet fog forgatni belőle.
Megkérte, ne is írjon semmi mást, csak Az én kis falumat. „És alig nyolc év alatt elkészült a forgatókönyv... – mondta Menzel. – Svěrák zseniális író, csak az idegesít, hogy rendező a fia, és most már neki ír.”
Bán János 1985 őszén kapta meg a forgatókönyv nyersfordítását. „Még életemben annyit nem nevettem, ráadásul mélyen emberi és csodálatos történet. Több mint fél évig készültem a filmre. A próbák során Menzel úr azt mondta Otyikról, hogy ennek az embernek nem a szája nevet, hanem a lelke. Ezt színészileg megoldani a világ legnehezebb dolga.”
Bán Jánosnak sikerült. A filmet az első évben Csehországban több mint négymillióan látták.
Egy néző elmesélte, hogy egy cseh baráti társaság tagjaként vízi túrákon vesz részt, és egy alkalommal épp ott kötöttek ki, ahol a filmet forgatták. Az utcán két férfi ment előttük, egy alacsony és egy magas, vékony. Pont úgy lépkedtek, ahogy a filmben a sofőr és a kocsikísérő.
A faluban van egy Otyik-klub, a tagok a film jeleneteit játsszák el. Menzel ehhez csak annyit fűzött hozzá: „Egy ilyen történet számomra sokkal többet jelent, mint egy fesztiváldíj.”
Még nincs hozzászólás