Nevükben a márka
Designer, cégvezető, háromgyerekes anya. Léber Barbara mindent szeretett volna tökéletesen csinálni.
Esküvői és haute couture ruhái tették ismertté, ő pedig azt vallja, hogy a nőies, klasszikus, örök darabok soha nem mennek ki a divatból. Szerinte a siker tudatos elhatározás és akarat kérdése.
„Tizennégy évvel ezelőtt Spanyolországban jártam egy ösztöndíjjal, és ott láttam, hogy ennek van létjogosultsága. Ez adta az inspirációt. Arra gondoltam: ha ott működik, itthon miért ne működne? Azt is láttam, hogy az esküvőiruha-piac tele van résekkel, gyenge a választék, és nem is elégít ki minden igényt. Akkoriban volt nekem is az esküvőm, ezért ráláttam a hiányosságokra. Biztos, hogy az is segítette az érvényesülésemet, hogy volt egy erős belső igényem megmutatni magam. És nyilván megvolt hozzá a tehetségem is, de a tehetség mellett fontos szempont a sikerhez, hogy a személyiségem is fogyaszthatónak találtatott. Ahhoz, hogy rád harapjon a média, kell, hogy valamiben jó vagy érdekes legyél. Izgalmas külső, különleges szépség vagy extrém rondaság, érdekes személyiség, életút. Nekem az volt a szerencsém, hogy szép, kerek volt az életem. Jó házasságban éltem, három gyereket neveltem, nem néztem ki rosszul – ezek mind szempontok. Aki eljön hozzám, nemcsak azt a bizonyos ruhát akarja, hanem részese szeretne lenni annak az életérzésnek, amit én testesítek meg a számára."
Rátalálni a saját utunkra
Az induláskor szinte mindenkiben van egy kis félelem, hogy a vállalkozás nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Barbara szerint a kockázat talán még nagyobb, ha a saját nevünket használjuk márkaként. „Ha a saját neveddel buksz el, nincs második esélyed. El kellett döntenem, hogy egy fantázianév mögé bújva indítom el a céget, vagy a sajátommal. Onnantól kezdve, hogy elhatároztam, kiállok mindenki elé, és vásárra viszem a nevem, biztos voltam benne, hogy sikerülni fog. Az egész azon múlik, hogy rátalálsz-e a saját utadra – amihez viszont erő kell. Mert megtörténhet, hogy változtatni kell bizonyos sztereotípiákon, sémákon, megszokásokon. Bennem erős volt a vágy, hogy amit létrehozok, azt a világ elé tárjam. Pontosan nem tudnám szavakra lefordítani, de minden ruhámnak üzenete van, ezt akartam közvetíteni. Az a mottóm, hogy minden nőben van valami gyönyörű, csak meg kell találni. Nekem az a dolgom, hogy ezt bárkiből kihozzam, és kezem-lábam töröm, hogy a maximumot nyújtsam.”
Életmentő válság
Barbara számára nagyon fontos a munkája, de nem volt kérdés a számára, hogy anyaként is szeretne kiteljesedni.
„Miután az első fiam megszületett, rájöttem, hogy ez nagyon jó dolog. Hogy ehhez képest a munkám semmi. Mondom ezt úgy, hogy nagyon szeretem, amit csinálok, és mindig is fontos volt az alkotás. Mégis, azt vallom, hogy a legfényesebb karrier sem tud egy gyerek nyomába érni.”
Az egészséges egyensúly megtalálása, persze, nem könnyű dolog, de Barbara ezt is megoldotta.
„Miután elindult a cég, évről évre többet dolgoztam. Minden munkát elvállaltam, és év végén láttam, mekkorát nőtt a vendégeim száma. Közben a gyerekeim is nőttek, növekedtek. Az egész szinte észrevétlenül történt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem bírom. Nem tudom az egészet koordinálni, ha kimondja valaki azt a szót, hogy »ruha«, már az r betűnél rosszul vagyok, és azt is érzékeltem, hogy egyre sablonosabb dolgokat rajzolok. Nem tudtam, mi a bajom, csak éreztem, hogy valami nem működik. És akkor jött a válság, és vele együtt egy hónap, amikor a szellő se mozdult a szalonomban. Én pedig azon kaptam magam, hogy otthon vagyok időben, vacsorát főzök a gyerekeimnek, tudok velük találkozni délután, részt veszek a mindennapjaikban. Akkor esett le, hogy úristen, nekem túl sok volt a munkám! Semmi egyéb bajom nem volt. Azon a ponton lelassítottam, azóta fele annyit se vállalok. Ha kérdezik, hogy milyen hatással volt rám a gazdasági válság, csak azt szoktam felelni mosolyogva, hogy életmentő hatással.”
Házi receptek a sikerhez
Raj Ráchel az első magyar tortadizájner. Férjével együtt működteti négy cukrászdáját, süteményeket tervez, tortakészítő workshopokat tart, közben két kisfiút nevel, szabadidejében pedig 15 fős vacsorákat ad kiterjedt baráti körének. Élő példája szeretne lenni annak, hogy lehet valaki sikeres dolgozó nő és anya egyszerre. Nem nassol, csak kóstol, és naponta főz. Eredetileg divattervezőnek készült, a cukrászat családi vonalon került a képbe. „Anyukám indított egy irodalmi kávézót, és hogy lehessen ott sütizni, sütésbe fogott. Akkor lettem szerelmes a cukrászdai-kávéházi hangulatba. Nem volt még konkrét elképzelésem, de éreztem, hogy ezt jól tudnám csinálni. Később elmentem fél évre Angliába, és amikor visszajöttem, és a családdal nyitottunk egy nagyobb cukrászdát, már egyértelmű volt, hogy azt én viszem majd. Eleinte mindent magam csináltam: én voltam a pultban, vezettem a tortaműhelyt, az üzleti részét, mindent. Mindezt húszévesen.”
Ráchelnél hamar kopogtattak is az első vevők, majd a sikerek, amely mögött – ahogy ő fogalmaz – rengeteg munka van. „Házi receptekkel dolgozom, valódi gyümölcsökkel, marcipánnal és így tovább. Ez a nehezebb út, de szerintem megéri. A hely jó hangulatot áraszt, és vonzza az embereket, ez elég ahhoz, hogy menjen a bolt. Fontos a sikerhez, hogy megfogalmazd, hogy amit csinálsz, miért más, miben különleges, mitől lesz érdekes. Ha tudom, ki vagyok, és mit akarok, a lehetőségek is könnyebben megtalálnak. Amikor Londonban éltem, láttam Nigellát (Nigella Lawson,a híres sztárszakács – a szerk.), és átfutott rajtam, hogy szívesen csinálnék az övéhez hasonló tévéműsort. Nem küzdöttem a lehetőségért, de amikor adódott egy, éltem vele: így lett egy többrészes tévéműsorom, a »Ráchel asztala«.”
„Szükség van a személyességre”
Ráchel sokat köszönhet a férjének, aki nemcsak a magánéletben társa, hanem a családi vállalkozást is ketten építik. Miklós segítette a tudatos önmenedzselésben is.
„Magamtól biztos nem raktam volna ki a flódnim mellé egy óriási képet rólam. De a férjem figyelmeztetett: nem mindegy, hogy az emberekben az rögzül-e, hogy »milyen finom a flódni, amit egyébként a Ráchelnél lehet kapni«, vagy »milyen isteni Raj Ráchel flódnija«. Mert ez az én munkám gyümölcse, aminek a minőségéért vállalom a felelősséget. Most már látom, hogy nagyobb bizalmat kelt az olyan termék, ami mögött ott van az ember. Ez különbözteti meg a tömeggyártástól. A tortákat is magam tervezem, és amíg kitalálom a személyre szabott dizájnt, addig csak a megrendelőre gondolok. Szükség van a személyességre.”
Megemlítem neki, hogy gyakran rosszul sül el, ha a házastársak együtt dolgoznak. „Ez így van. De mi nem vagyunk egész nap összezárva. Másrészt úgy osztottuk el a feladatokat, hogy jól kiegészítjük egymást. És elismerjük a másik tehetségét. Miklós a legnagyobb kritikusom, de tudja, miben vagyok jó, és ennek hangot is ad. Én pedig csodálom az üzleti érzékét, ahogy átlátja a dolgokat. Sokat dicsérjük egymást: »ez nagyon szép lett, ezt nagyon jól csináltad«. Kell a megerősítés.”
Még nincs hozzászólás