Minden nap egy csoda!
2011 júniusában, nem sokkal a kerékpáros esküvőnk után mindketten felmondtunk a munkahelyünkön, és máig tartó biciklis nászútra indultunk, hogy körbetekerjük a Földet. Bár olykor küzdelmes ez a kaland, mérhetetlen belső fejlődést kínál számunkra - meséli Zárug Zita, aki a kontinenseket átívelő túráról mesél cikkében.
Édesapám oltotta belém a természet szeretetét, édesanyám pedig sokat mesélt hátizsákos kalandjairól, tőle kaptam a vágyat a felfedezésre, az úton levésre. Néha még most is felfoghatatlan, hogy az álmomat élem.
Harmadik éve vagyunk úton, tavaly például Észak-Vietnamban tekertünk, majd jött Kambodzsa és Thaiföld. Nagyszerű napokat töltöttünk Malajziában, majd Szingapúrban, aztán jött az őrült Indonézia, először Jáva szigetén a Bromo-vulkánnal, ezt követte a színes és gazdag Bali. Csodás napokat töltöttünk a lomboki Gili-szigeteken, majd egy hétre ledöntött minket a dengue-láz, de felépülve a betegségből még felszaladtunk a Rinjani meseszép vulkánjára, ami talán az egyik legnagyobb élmény volt Indonéziában. Jártunk Flores katolikus szigetén is, ami megint egy új világ volt, gyönyörű tájakkal, törzsi falvakkal, színes vulkáni tavakkal. Kelet-Timorból repültünk Ausztráliába, ahol 800 km-t bringáztunk, majd következett egy hosszú stoppolás. A keleti parton Brisbane, Sydney és Melbourne városai között bringáztunk, majd átrepültünk ide, Új-Zélandra. És ez csak az utóbbi egy év krónikája. Nagyon sokan segítenek nekünk itthonról, szinte közösségi utazás lett a miénk.
A hegy legyőzése a döntéseken múlik
A kerékpározás ötlete Árpitól (Harkányi Árpád, Zita férje - a szerk.) jött, én sosem voltam sportos alkat. Nem gondoltam Föld körüli kerékpározásra, csak szerettem volna megvalósítani egy régi vágyamat: látni Ázsiát.
A tervezés körülbelül egy évet ölelt fel. Egyszerre szerveztük az esküvőt és az utat, oltásokat kaptunk, szponzorokkal egyeztettünk, vízumokért rohangáltunk. Az első pár hét nem volt könnyű, mert bele kellett rázódni az új életritmusba. Másképp fest az élet, ha nincs igazán otthonod, minden több időt és sok improvizálást igényel. Itt van például a reggeli kávé. Otthon csak lenyomtam a vízforraló gombját, most gondolnom kell rá, hogy legyen elég víz, legyen hol megmelegíteni a vizet, legyen hol mosogatni. Persze, épp ez az egyik kalandja az útnak, hogy a hétköznapi dolgainkat mindig más és más körülmények között kell megoldani. Eleinte a kerékpározás is kihívásokat rejtett magában, de az első pár hét után megerősödtem annyira, hogy a felfelé tekerés se okozzon problémát, és örömmel tapasztaltam, hogy egy hegy legyőzése nem az izmaimon, hanem a döntéseimen múlik. Ezzel szeretném megnyugtatni a „kényelmes lelkűeket”, hogy elsősorban nem a fizikum próbája a világjárás.
Higiénia és konyhaművészetek
Meg kellett kötnöm néhány kompromisszumot a higiénia terén is. A forró vizes kádat rögtön induláskor el is felejthettük. Van zuhanyzsákunk, van összehajtható lavórunk, meg tudok mosakodni 3 deci vízben is, ha kell. A Pamír fennsíkon, Tádzsikisztánban azért előfordult, hogy hanyagoltuk a fürdést, mert a nagy hideg miatt nem volt kedvünk az átöltözéshez.
Többször kaptunk meghívást családokhoz, ahol nagyon jólesett egy forró zuhany, vagy a ruháink kimosása, amelyeket egyébként mindennap kézzel mosok ki.
Sokféle ízvilággal találkozunk. Ázsiában olcsó volt az utcai étel, de most, hogy Ausztráliába és Új-Zélandra érkeztünk, már nekünk kell főznünk, kevésből gazdálkodunk, és az éttermi árak őrületesen magasak a számunkra. Van egy kis összecsukható főzőnk, ami gázzal és minden más éghető anyaggal is üzemel. Legújabb mániám a fűszerek felfedezése (korábban nem voltam valami lelkes szakács), így egyre ízletesebb és változatosabb ételekkel kápráztatom el Árpit.
Összezárva több mint ezer napja
Azt hiszem, erre azt szokták mondani, hogy „zsák a foltját". Egy kezemen meg tudom számolni, hogy az elmúlt majd' három évben hányszor voltunk egymástól külön pár óránál hosszabb időre. Nagyszerű ketten úton lenni, hiszen van kivel megosztani az élményeket és az örömöket. Ugyanakkor mindenkit arra bátorítanék, hogy ha megvan a lelkesedés és a vágy az utazásra, ne halogassa a tervei megvalósítását, vágjon bele akár egyedül is. Sok „magányos” utazóval találkoztunk, legtöbbjük nagy, kontinenseket átszelő túrát tett éppen. Mindannyian arról számoltak be, hogy a helyiek kivétel nélkül kedvesek és segítőkészek voltak velük.
A nehézségek a mindennapi küzdelmekben rejlenek. Nincs két egyforma nap, gyakran nem tudjuk, hol hajtjuk álomra a fejünket, mindez sok alkalmazkodást igényel. A honvágy leginkább a hasunkon keresztül tör ránk. Valahol Törökországban egyszer azt álmodtam, hogy édesanyám finom főztjét eszem, és elsírtam magam, mikor rájöttem, hogy csak álom volt. Ami mindig feltölt, az a helyiekkel való találkozás. A táj mindenhol szép, de a kultúra, a szokások, az emberek, a vallás, a mód, ahogy élnek, ahogyan az élet kérdéseire megoldást találnak, az mindenhol különbözik. Ezt turistaként nem lehetne így megélni.
Még nincs hozzászólás