Jártál-e már a Baltikumban?
Európának ez a szöglete még mindig sokaknak ismeretlen, alig tudja valaki felsorolni a Lengyel- és Oroszország között kivirult államokat. Pedig a Baltikum minden látványában, ízében és jelenségében megragadja az embert. Izgalmas titkok várnak errefelé, és egyetlen percre sem fenyeget az unalom, a kifáradt turista csömöre.
Testvérek hatszáz kilométeres kézfogása
A világ akkor figyelt fel először a litván, lett és észt nép létezésére, élni akarására, szabadságvágyára, amikor 1989. augusztus 23-án milliók fogták meg egymás kezét a Vilniustól Tallinnig futó út két oldalán. E népek lakosságának harmada-negyede állt be a sorba, hogy hirdesse, elegük van a Szovjetunióból, önálló nemzetekként kívánnak élni.
Olyan népekről van szó, amelyeknek előtte szinte csak pillanatokra, egy-két évtizedre adatott meg a függetlenség, amúgy ezer éven át mindig idegen hatalmak (németek, lengyelek, svédek, oroszok) uralma alatt éltek. A hatszáz kilométer hosszú sorfal konok ereje végül elhozta a függetlenséget.
Miért csak kettő, ha három?
E három országból most csak kettőbe látogatunk el, nem feledve, hogy Litvánia is közéjük tartozik. Nincsenek komoly indokaink, legfeljebb annyi, hogy így kevésbé fenyeget a veszély, túl sokat akarunk markolni.
Másrészt meg a lett Riga és az észt Tallinn tengerparti Hanza-városokként mindenben sokkal közelebb áll egymáshoz, mint a szárazföldi Vilnius. (Ha majd egyszer bejárjuk közös lengyel–magyar királyaink tájait, a Jagellókról mesélve bőven lesz szó Litvániáról.)
Végül, úgy gondoltuk, felvázoljuk egy rövid, egyhetes-tíznapos utazás lehetséges látnivalóit Lett- és Észtországban, kihasználva, hogy bennük és köztük viszonylag kicsik a távolságok.
Első benyomások
Bárhogy is érkezzünk Lettországba, szemünk végtelen síkságot fog látni, erdőket, a fák között megcsillanó patakokat, ezer és ezer tavat, széles folyótorkolatokat, amelyek kettéhasítják a tengerpart végtelen homokpartját. A táj – meglehetősen igaztalanul – ártatlan derűt áraszt.
A városokban más a helyzet. Határaikban még állnak a szovjet típusú lakótelepek, náluk csak az elhagyatott, lepusztult gyárak szegik jobban az utazó kedvét. De pár perc autóútra már pillanatonként éri az embert egy-egy hűha-élmény, s mire az óvárosba ér, már számtalan csavarmenet van a nyakán a kapkodó ide-oda nézelődéstől.
Ott meg, a város közepén, megolvad a szív, olyan hihetetlenül tiszta és szép minden. Az épületek feltűnően ápoltak, és a középkori sikátorokban, a macskaköves utcácskákon sétáló látogatók, a nagyobb tereken ülőhelyet keresők megilletődötten néznek körül - e kövek között ünnep minden perc.
Riga a környék vezető városa
Hatszázezren laknak a városban, és Lettország bonyolultságáról sokat elmond, hogy a lakosok fele sem lett, ahogy az oroszok sincsenek többségben (41-41%) a többiek az egykori Szovjetunió tagköztársaságaiból valók.
Van egy fontos érdekesség, amiről jó tudni: ebben az országban csak azok állampolgárok, akiknek felmenői már az 1940-es szovjet megszállás előtt is éltek, vagy másképp tudták igazolni lett mivoltukat, tudnak lettül. A lakosság negyede nem tudja teljesíteni ezeket a követelményeket, noha esetleg itt született a háború utáni években. Nekik – s ez több mint félmillió embert jelent – semmiféle állampolgárságuk nincs, hivatalosan hontalanok, de az iskolába járó gyerekeik már lettnek számítanak.
A kulturális keveredettség jól látható. Egy-egy utcasarkon körbenézve láthatunk katolikus, evangélikus, pravoszláv templomot és zsinagógát is. A középkori német városépítészet legszebb alkotásait idéző polgárpaloták mellett látni brutális szovjet vasbeton szörnyűségeket – szerencsére nem a belvárosban.
Az igazság az, hogy már 1980-ban, amikor Rigában és Tallinnban is versenyszámokat rendeztek a szovjet rendezésű (és sokak által bojkottált) olimpián, felújítottak minden műemléket. A mostani nemzedékek pedig folytatják ezt a munkát, és bőven van mit mutatniuk az egyre érdeklődőbb nagyvilágnak.
A román stílustól a barokkig
A helyiek egyszerűen Dómnak nevezik a Szent Mária-székesegyházat, melyet még a városalapító Albert püspök kezdett el építtetni 1211-ben. A reformáció óta evangélikus-lutheránus templom, bár egy időben a katolikus egyház részlegesen visszakapta. A szovjet időkben istentiszteletet ’természetesen’ nem lehetett tartani benne, koncertteremként szolgált.
A Dómnál is fiatalabb a Szent Péter-templom, amelynek 123 méter magas tornyából beláthatjuk a teljes fővárost. Mindkét templom magában foglalja az évszázadok építészeti részleteit a román stílustól a barokkig. A Szent Péter-templom története különösen tragikus, hiszen már építése közben tűzvész pusztította, aztán még hatszor belevágott a villám, néhányszor kiégett, végül a második világháborúban lebombázták, és még a romjait is szétlőtték.
Riga ugyanolyan romhalmaz volt, mint Varsó, Berlin vagy Buda a Vár környékén. A templomot 1967-ben kezdték újjáépíteni. 1225-ben szentelték fel a most is katolikus Szent Jakab-székesegyházat, az ortodox pravoszláv hívők temploma az 1883-ra elkészült Krisztus születésének székesegyháza. Rigának egyetlen zsinagógája maradt meg a háborús évek után, a Paitav zsinagóga, mert az óvárosban olyan szorosan összeépült más házakkal, hogy azok is leégtek volna, ha felgyújtják, mint a többi zsinagógát.
Séták az óvárosban
Riga a német kereskedők és kereskedővárosok szövetségének, a Hanzának volt tagja. E városok polgári jólétének máig látható bizonyítékai a polgár- és céhházak. Riga híres-nevezetes építményei, a Feketefejűek Háza (Melngalvju Nams), amely a legnagyobb fennmaradt céhház a világon, a Három Testvér háza (Tris brali) is ebből az időből származik, akárcsak a másfél évszázaddal későbbi Reutem- és Dannenstern-ház.
Az Óvárost, ha csak egy sétát teszünk, két-három óra alatt be lehet barangolni. De kár volna kihagyni egyes múzeumokat, kiállításokat, főleg, ha tudjuk, vannak köztük ingyenesen megtekinthetők is. Riga különleges ajánlata, hogy a belvárosban kanyargó csatornáról és a Daugava folyón közlekedő városnéző kishajóról is láthatunk szinte mindent.
A történelmi városmagot értékes neoklasszikus épületek övezik, s hamar kiderül, hogy Riga éppolyan kiemelkedő helyszíne a szecessziós építészetnek, mint Bécs, Prága, Pest és Barcelona. Tudtunk mi erről pár évvel ezelőtt? Azért a sztálini városrendezés is letette névjegyét, a város kapott egy moszkvai stílusú ’felhőkarcolót’, amely szerencsére nem túl magas, viszont onnét is remek a kilátás. (A helyi tudományos akadémia elektronikai intézetének székháza, röviden: LZA.)
Nőknek kínált látnivalók
Nőknek való város, ha a nők praktikusan öltözködnek, van náluk melegebb holmi is, és szigorúan lapos sarkú cipőben vágnak neki Rigának. Hová menjünk elsőnek? A belvárosi Divatmúzeumba, ahol tanulmányozhatjuk az emberiség öltözködéstörténetét? (Van egy másik, szakosodott múzeum is, ahol a csak a sapkákat, kalapokat és a legkülönfélébb fejfedőket mutatják be.) Vagy menjünk ki a világ legnagyobb fedett piacára, amely az első világháború idején a németek legendás léghajóinak, a Zeppelinek hangára volt?
Amúgy, hangulatos piacból van minden negyedben. Riga tökéletes hely a beszélgetős-nézelődős sétákra. Ez a parkok, sétányok és kellemes utcák városa. Az Alberta-, Elizabetes-, Strelnieku- és Antonijas iela utcákban királyian érezhetjük magunkat. Női szemnek talán legérdekesebb a keleti városhatárnál, egy tó partján található skanzen, ahol száznál is több épület és rendezvények sora mutatja be a lett vidék régi életét. És észreveszi-e a női szem a rigai házak tetején lévő, fémből és kerámiából készült fekete macskákat mint a város nem hivatalos jelképeit?
Azt sem hallgathatjuk el, hogy Riga egyre inkább buliváros. Ahogy Pest a brit legénybúcsúk kedvelt helyszíne, úgy Riga a fergeteges leánybúcsúztatók fővárosa. Hogy miért? Az angol lányok azt mondják, a helyi szokások és a közbiztonság miatt. Itt egy magányos nő éjszaka is átvághat a parkokon, kószálhat a városban, amit kevés más helyen tehetne meg.
Jürmala, a főváros strandja
Alig 15-20 percre van Rigához Jürmala. (Legegyszerűbb vonattal menni, 1 euró 43 cent a jegy, olcsóbb, mint a parkolás. Euró? Igen, Lettországban tíz éve már az euró a hivatalos fizetőeszköz.) Kellemes, elegáns kisváros, száz-százötven éves villákkal-nyaralókkal, csábító éttermekkel, fagyizókkal, vásári sátrakkal-pultokkal az állomástól a szabad strandig.
Az egykori szovjet világ minden népe ételeinek illata keveredik a tenger sós párájában. Aki tartogatja étvágyát és pénzét, jól jár, mert a beláthatatlanul hosszú és széles homoksávú strandot szintén éttermek szegélyezik. A tágas térségben mindenütt a megszokott tisztaság. Ez a fürdőhely felveszi a versenyt bármely híres lídóval, és lehet, hogy győz is. Igaz, a tenger csak júliusban és augusztusban melegszik fel annyira, hogy fürdeni lehessen benne.
A lettek kedvenc célpontjai
Mindenekelőtt a Rigától keletre a Gauja Nemzeti Park. Maga az itteni természet is csodaszép, de a tétlen befogadáson túl vannak tevékenyebb módjai a táj élvezetének. Suhanhatunk bobpályákon, drótkötélen az erdők fölött, vagy kenuval evezhetünk a Gauja folyón, s fedezhetjük fel a környék olyan középkori kisvárosait, mint Cesist és Siguldát, és a közelükben álló várakat-kastélyokat.
Nyugatra fekszik Kuldiga városa, amelyre valóban ráillik a festői szó, hiszen színes faházai vászonért-ecsetért kiáltanak. A közelben van a Ventas-vízesés, amely ugyan csak két méter magas, viszont áradáskor 270 méter széles, s mint ilyen, a legszélesebb a világon. (Igazi hegy nincs is az országban, a legmagasabb csúcs is inkább domb.) Ha van hely a Földön, ahol a tépett, fáradt emberi agy kisimulhat, akkor az Kuldiga. Kár, hogy búcsúznunk kell Lettországtól.
Észtország más – keményebb
Rigától Tallinn csak 309 kilométer, az út sokáig a tenger közelében fut, de ahogy eltávolodik tőle, úgy tárul föl körülötte ez a láposabb, mocsarasabb vidék, ahol még a fények is mások. Hegyek itt sincsenek, de több a domb, s némelyiken évszázados erődítmény, olykor egy folyó oldalain két vár néz egymással szembe kérlelhetetlenül, mint például Narvánál.
Valójában idegen hódítók harcoltak itt, egyik a másik ellen. Az észtek sokáig nem szólhattak bele sorsuk alakulásába. Ők voltak a gürcölő nép, a többiek más nyelvet beszéltek fölöttük, nem is értették egymást. A már felsorolt hatalmakon kívül az észtek történetében fontos szereplők voltak a dánok, Tallinnt is egy dán király alapította 1219-ben. A mostani állapotok előtt e népnek csupán 22 év függetlenség adatott az évszázadok alatt.
Tallinn ismét fontos hely a világban
A város egyrészről középkori, másrészről szupermodern, a Baltikum számítástechnikai központja, ahol világcégek formálódtak. Te is ismersz egyet, gyakran használod a termékét, csak nem tudod, hogy az észt. Ez a Skype, hogy csak ezt említsük.
A magasan képzett mérnökök és számítástechnikusok miatt Tallinnban sokan dolgoznak az EU és a NATO biztonsági intézményeiben. Mindez jól tükröződik a városképben – Tallinn üzleti negyedében új felhőkarcolók csoportjai állnak, míg az óváros régi falak és bástyák gyűrűjében. Ott nem sok minden változott az elmúlt pár száz évben.
A legjobb, ha felmegyünk a Toompea-hegyre, és onnan vesszük szemügyre a várost. A hegyen álló szigorú várkastély mindig is az országot uralók hatalmi központja volt. Védelmi jelentősége idővel csökkent, a svédek igazgatási hivatallá tették, majd Nagy Katalin cárnő egy rózsaszín palotát építtetett itt – ez lett az orosz kormányzók lakhelye. Pár perc sétával elérhetjük a Patkuli-kilátót, ahonnét láthatjuk az óvárost és a kikötőt.
A másik mód, hogy képet alkossunk a város egészéről, ha a Kövér Margó-bástyán bemegyünk az óvárosba, és felmegyünk a Szent Olaf-templom tetején lévő kilátóteraszra. Nem lesz könnyű mulatság. A falba rögzített kötelet fogva, 232 meredek lépcsőfok vár az emberre, ha fel akar jutni. Időnként meg lehet és meg is kell pihenni.
1549 és 1625 között ez volt a világ legmagasabb épülete a maga 159 méterével. Nem csoda, ha a templom egyben világítótoronyként is szolgált a tengerről érkezők számára. Éjszaka igyekeztek tüzet rakva megvilágítani a torony csúcsát, de néha olyan hévvel, hogy leégett az egész. Ma már ’csak’ 129 méter magas, de ez is bőven elég arra, hogy ráláthassunk a városra. Az egész baltikumi múltról sokat mond, hogy a hidegháború idején ez a torony volt a szovjet KGB rádiós felderítő központja.
A fiatalabb látszik öregebbnek
Tallin és Riga nagyjából egy időben alapíttattak, de helyenként megmaradt városfalai, bástyái, karcsúbb, fehér színű templomai miatt Tallinn idősebb városnak látszik. Az optikai csalódást az is erősíti, hogy érezni, Tallinn jó negyedmillióval kisebb lakosságú Rigánál. Romantikusabb, ugyanakkor tevékenyebb városnak látszik. Kikötőiben több százezer hajó fordul meg évente, és mindenütt építkeznek benne. Ám a kép csalóka, Tallinn egyetlen évtized alatt százezer lakosát vesztette el az elköltözések és a kivándorlás miatt.
Választanunk lehet, hogy a régi Tallinn két kilométernyi városfalán sétálgassunk, vagy nézzük-e meg föld alatti járatrendszerét, esetleg Európa legrégibb patikáját, vagy Nagy Péter cár feleségének kastélyát, vagy inkább szánjunk egy napot az újabb látványosságokra, melyekből bőven akad.
Ezek közül legnagyobb szenzáció az Észt Tengerészeti Múzeum. Ennek előzménye az volt, hogy Nagy Péter hadihajógyárat létesített a városban, és a szovjet időkben valóságos modellen itt képezték az atom-tengeralattjárók személyzetét. A függetlenség elnyerése után a hajó reaktora az észtekre maradt. Ma egy régebbi angol tengeralattjáró a kiállítás egyik legérdekesebb darabja, belülről is meg lehet tekinteni minden helyiségét. Akinek a 8000 négyzetméteres kiállítótér nem elég, a kinti kikötő hajóira is felmehet.
Nézzük meg a Fotografiska alkotó- és kiállítóházat, amely életteret ad minden fiatal kreatív energiának. Ebben a házban nem nézelődni, hanem élni kell. Új a Kumu Művészeti Múzeum is, ahol főleg modern alkotások vannak.
Bámulatos, hogy a balti népek újra megtalált függetlenségük 30 éve alatt mennyit fejlődtek. Bizonyos szempontból bizarr, hogy a lettek és az észtek, akik idegenek voltak saját városaikban, ahol 1783-ig németül intéződtek a hivatalos ügyek, majd attól fogva oroszul, most ők gondozzák a dán és német várakat, a német polgárházakat, az orosz helytartók palotáit, és jogosan magukénak éreznek mindent.
A világ pedig egyre kíváncsibb erre a világra, s volt olyan év is, amikor a turisták száma megötszöröződött. Tallinn mára közel annyi látogatót fogad, mint Budapest, és lassan utoléri Moszkvát, belátható idő múlva Velencét és Bécset. Siess, mielőtt a tömeg élvezhetetlenné teszi e városok mesés szépségét!
Még nincs hozzászólás