A szleng evolúciója
Érthetetlen az a félműveltségen alapuló ellenszenv, amely nálunk az úgynevezett jassz szavakat üldözi – írta Zolnai Béla irodalomtörténész a szlengkifejezések védelmében 1943-ban.
Az elmúlt századok során a tolvajnyelvnek, alvilági zsargonnak vagy pesti utcanyelvnek nevezett szleng ellen az idősebb, illetve konzervatívabb körök mindig is zúgolódtak. „Sok guggoló, és tsúfoló értelmetlen szók vagynak a Magyar nyelvben, a’ mellyeket az emberek az affectusstol indittatván, tsak hirtelenében gondolnak” – írta 1645-ben Geleji Katona István református püspök, aki olyan szavak miatt bosszankodott, mint izgágálkodik, kótyon-fitty vagy buszmáta.
A tolvajok titkos szavai
Nem sok feljegyzés van a korábbi idők szlengjéről, hiszen az emlékek általában nem az informális beszédstílusban íródtak. Egyedül a büntetőperek leirataiban szerepelnek ilyen szavak, ugyanis a bíróságokon a bandatagok kiismerése végett lejegyezték az általuk használt kifejezéseket, azaz a tolvajnyelvet.
Először Jablonczay Petes János, Hajdúkerület főjegyzője készített listát a tolvajok titkos szavairól 1782-ben. Ebben szerepel például a megkapdovál (elkap), a hontíroz (tagad), a kanafória (akasztófa), a gagyi (arany), vagy a ma ismertek közül a lüke vagy a ne hadoválj! (akkor még: ne kiálts!) szavak is.
A diáknyelv
Az alsóbb osztályok mellett elsősorban a fiatalság volt a nyelvújítás e formájának képviselője. A diáknyelv mindig is egyfajta fogalom volt Magyarországon, hiszen a művelt, vagy inkább művelődő fiatalság folyamatosan új szavakkal, kifejezésekkel állt elő.
Először a Tanulók Lapjában, 1898-ban jelent meg egy ilyen gyűjtés, Dobos Károly tollából. Eszerint a diáknyelv ismert szavai voltak akkoriban a garasos malac (szegény diák), a befütyül (berúg), a bedarál (megtanul), vagy a fugálás (lógás) kifejezés. Az Eötvös Collegiumból származtak olyan szavak, mint a dögész (természetrajz szakos hallgató), a családapa (lakosztályfőnök) vagy a gacsos (tojásos galuska) is, a mai bliccelést akkor még zónázásnak hívták a fiatalok.
A pesti duma
A 20. század elejére a városokban összegyűlt különböző társadalmi csoportok szlengjei elkezdtek keveredni. Ekkorra terjedtek el a pesti köznyelvben, avagy közszlengben az olyan szavak, mint a pali vagy pasi, a dumál, az elpucol, a bedől neki, vagy a kint van a vízből.
A század elején nagy számban megjelentek a fővárosban a német lakosságtól átvett szavak, mint a bliccelés, a strici, a grund vagy a smóci, azaz a csókolózás. Persze, mára nem minden ilyen kifejezés maradt meg: eltűnt a fuksz (arany), a firolni (tévútra vezetni, megcsalni), az umplankolni (elterelni a beszédet), vagy az obicupfer (kabáttolvaj) is – derül ki Bárczi Géza 1932-es gyűjtéséből.
A század elején az italra (főként borra és pálinkára) használták a topánka szót, ekkor volt divatos szlengkifejezés a dagadt, a dumál, a piál, a lóvé, a meló vagy a haver szó is, előbbieket a cigány, utóbbit a héber nyelvből véve át.
Tolmács kell az időutazáshoz?
A 20. század elejére visszautazva valószínűleg nem akadna gondunk a pesti fiatalság megértésével, ám lenne néhány kifejezés, amely fejtörést okozhatna. Nem értenénk például, hogy a húszas-harmincas évek Pestjén hogyan cógliztak (bicikliztek) a drungajon (dunakorzón) a zimó (mozi) felé a klapecek (fiúk, gyerekek). Vagy hogy a jinglik (fiatal urak) hogyan szipkázták (csábították) a szubretteket (hölgyeket), amíg azok nem buktak rájuk (szerelmesek nem lettek).
A csúnya szavak helyettesítésére, mint például ma a basszuskulcs, már a század elején is akadtak kreatív megoldások. A bordélyházat (kuplerájt) például kuffergyárnak hívták. Tréfásan a Budapest három kifejezéssel tudatták, hogy gyerekfüleknek nem való beszéd következik, abban az időben, amikor a fővárosnak még csak két rádióadója volt. Elődeink libatóriumnak nevezték a leányiskolákat, és ekkor alakult ki a najó kifejezés is a nem jó, rosszból.
Az ötvenes évekből alig maradt írott nyoma az akkori szlengnek, a szocializmus későbbi időszakában azonban érződött a „legvidámabb barakk” hangulata a fővárosi humoron. A naiv lányokat akkor a most jött a halpiacról kifejezéssel illették, míg az Ez nekem a kávéház! felkiáltással a nemtetszésüket fejezték ki a kor fiataljai.
A nyolcvanas-kilencvenes évek szlengje többnyire beépült a mai köznyelvbe, ilyen szavak voltak a fiatalok által sűrűn használt ciki, klafa, a menő vagy a baró szavak. Akkoriban jelent meg az ittasság kifejezésére a lement hídba, a kidobta a taccsot, a kéregetésre pedig a máig szlengnek számító tarhálás szó.
Netkorszak-váltás
E század elején azonban jelentősen megváltozott a szleng. Az internet ugyanis lehetővé tette, hogy az egyes kifejezések gyorsan elterjedjenek, akár világszinten is.
Az utóbbi években ilyen volt a trollkodás, amit a magyar az angol troll vagy trolling szóból vett át, vagy a modern carpe diemnek felfogható yolo, azaz you only live once (egyszer élsz) rövidítés. Szintén közkeletűvé vált a LOL, azaz laugh out loud (hangosan nevetek).
Az internetes szleng gyorsan elterjed világszerte, és sokszor eredeti formájában beépül az adott köznyelvbe. A mai tizenéves generáció, mely életének az online világ már szerves része a kezdetektől, egyes kifejezéseket teljesen hétköznapiként kezel. De mára talán nekünk is furcsa, hogy tíz évvel ezelőtt még fogtuk volna a fejünket a posztol, lájkol, tweetel vagy akár a szelfi kifejezés hallatán is.
Még nincs hozzászólás