A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A rossz kérdésre gyakran hazugság a válasz

Minden emberi kapcsolatban, legyen az férfi-nő, gyerek-szülő, barát-barátnő viszony, léteznek olyan kérdések, amelyeket nem tanácsos feltenni. Rossz kérdések, melyekre legtöbbször csak hazugsággal lehet válaszolni.

Fotó: Shutterstock.com

A lélektannal foglalkozó szakemberek szerint soha ne kérdezzünk olyat, amit nem akarunk tudni. A veszekedések többsége ugyanis az ilyen kérdésekből alakul ki. Nézzünk közülük néhányat.

A féltékenység rossz kérdései

Van valakid? – kérdezi a féltékeny feleség. De miért? Ezt akarja tudni? Dehogy! Azt akarja hallani, hogy ugyan már, szívem! Honnan veszed? Ha ezt a választ kapja, megnyugszik? Nem, hiszen már belebújt a kisördög, a féltékenység elindult benne pusztító útjára.

Hasonló tiltólistás kérdés, a „Hol voltál?” Miért kell ezt megkérdezni? Ez nem kíváncsiság, legtöbbször számonkérés. Ha kapcsolatunk bizalomra épül, szeretjük egymást, akkor úgyis tudjuk. Ha nem tudjuk, akkor annak többféle oka is lehet.

Talán nem fontos. Talán párunk azért nem mondta el, mert például a születésnapunkra, vagy házassági évfordulónkra készül valamilyen meglepetéssel. Nem mondta el, mert pontosan ugyanúgy, ahogyan évek óta mindig, ilyenkor a barátaival megy sörözni.

Ha megkérdezzük, mit akarunk hallani? Azt, ami valóban a késés, a távolmaradás igazi oka? Mi kérdezi ezt belőlünk? A féltékenység, a sértettség, a felháborodás? A csalódás? A félelem attól, hogy már nem vagyunk fontosak, ezért nem jött haza időben, ezért jött később? Őszinte választ várunk?

Azt szeretnénk hallani, hogy azért késtem, mert a barátnőmmel voltam, akivel jobban érzem magam, mint itthon veled, aki folyton számonkér, vádol és veszekszik. Ugye nem? Valamilyen hazugságot szeretnénk hallani? Hogy lekéste a vonatot, elromlott az autója, kimaradt egy villamos, vagy a fogorvosnál volt, mert hirtelen megfájdult a foga. Ha ezt mondja, elhisszük? Megnyugszunk? Valószínűleg nem. Akkor meg mi értelme volt megkérdezni.

A birtoklás rossz kérdései

Fotó: Shutterstock.com

A legáltalánosabb és legértelmetlenebb női kérdések egyike az „ugye szeretsz?”. Nincs az a szerelmes férfi, aki erre a kérdésre boldogan válaszol. Persze elmondja, hogy nagyon, nagyon szeretlek. No és mi elhisszük? Valószínűleg szeretnénk elhinni.

Ha azonban megkérdezzük, az legtöbbször azt jelzi, hogy már nem vagyunk biztosak párunk őszinte szerelmében. De mit szólnánk, ha erre a kérdésre az a válasz érkezne, hogy már nem. Ezt ugye, nem szeretnénk hallani. Akkor meg ne kérdezzünk ilyesmit, mondják a szakemberek.

Hasonlóan rossz kérdést a barátainknak is felteszünk néha. Amikor párunkkal vitánk van, s erről barátnőnkkel beszélgetünk, gyakran megkérdezzük. Ugye, igazam van? Ő szegény mit mondjon. Hiszen a barátunk. Azt feleli, hát persze, neked van igazad. No, de miért kérdezzük ezt? Mert bizonyosak akarunk lenni az igazunkban? Előfordulhat, de ritkábban.

Legtöbbször azért kérdezzük ezt, mert birtokolni akarjuk a barátnőnket. Biztosak akarunk lenni abban, hogy vita, válás esetén mellettünk áll. Ha kérdésünkre netán azt válaszolja, hogy nem egészen nekünk van igazunk, újragondoljuk a véleményünket? Aligha. Csupán barátságunkat kockáztatjuk.

A jó barátnő tehát nem fogja megmondani nekünk, mit gondol valójában. Lehet, hogy hazudni fog. Ezek a kérdések azt jelzik, hogy birtokolni akarjuk a másik embert. A férfit, akit szeretünk, de akinek szerelmében nem egészen vagyunk biztosak. A barátnőnket, akinek barátságát nem akarjuk elveszíteni.

A bizonytalanság rossz kérdései

Vannak aztán olyan kérdések, amelyek arról árulkodnak, hogy nincs önbizalmunk, és párunkban sem bízunk igazán. Ezeket a kérdéseket is jobb nem feltenni. Például azt, hogy „Mikor veszel feleségül?” Tényleg azt gondoljuk, hogy ha eddig nem kérte meg a kezünket, majd erre a kérdésre megadja a választ? Egy dátumot várunk?

Tényleg azt hisszük, hogy éppen most, faggatózásunk következtében fogja elszánni magát, és megnevezi a helyszínt és az időpontot? Lehet, hogy éppen ellenkezőleg. Azt gondolja, hogy dehogy veszlek feleségül. Azért, hogy egy életen át beszámolhassak neked?

Az alacsony önbecsülés, vagy az önbizalomhiány kérdése az is, hogy „neked anyád a fontos, vagy én?” Az anyád behelyettesíthető bárkivel, akire haragszunk. Lehet egy barát, a munka, az internet, a szerencsejáték, egy kolléga. Bárki, bármi, akikről, amiről úgy érezzük, hogy fontosabb helyet tölt be párunk életében, mint mi.

Fotó: Shutterstock.com

Az ember nem tulajdon

Popper Péter pszichológus mondta egyszer, hogy sok olyan kérdés létezik, amely azt jelzi, hogy birtokolni akarom a másik embert. Márpedig az ember nem tulajdon. Ha arra kényszerítik, hogy válasszon, holott erre semmi szükség nincsen, kockáztatjuk, hogy nem minket fog választani.

A gyerektől se kérdezzük!

A gyerek hazajön az iskolából, és mi megkérdezzük, mi volt a suliban. Semmi, jön a válasz. Feleltél? – kérdezzük tovább. Nem. Nem kérdeztek – próbálunk jópofizni – vagy kérdeztek, csak te nem feleltél?
Erre valószínűleg már felnéz a telefonjából. Anya – kérdi vádlón –, most azt hiszed, vicces vagy?

Hasonlóan rossz kérdés továbbá, hogy mi volt ebédre, s hogy azt megette-e. Hiszen a legtöbb gyereknek egyáltalán nem fontos az evés. Arra valószínűleg emlékszik, hogy reggel az osztályfőnök elzárta a telefonját, mert észrevette, hogy azt bújja. S ez rettenetes traumát okozott neki. De arra, hogy mi volt az ebéd, ugyan melyik gyerek emlékszik?

Valamint az aktuális párkapcsolatra való rákérdezés sem nyerő. Az összevesztetek? kérdésre csak vállvonogatás lehet a válasz. Na jó, kérdezheted olvasó, de akkor hogyan szerezzünk választ a kérdéseinkre? Egyszerű! Meg kell várni, amíg a gyerek magától elmondja. Ha fontos a kérdés, és jó a viszonyunk, úgyis elmondja. Ha meg nem fontos, akkor minek feszegetni?

Címkék: párkapcsolat, féltékenység, önbizalom hiány, rossz kérdések

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!