A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ezek a mai fiatalok!

Az Y és Z generáció a nagybetűs élet küszöbén. Életüket átszövik a közösségi hálón keresztül ápolt barátságok. Az interneten is igyekeznek kialakítani profiljukat, megosztják életük meghatározó pillanatait a nagyvilággal. Hogyan építenek álmokból sikert? Mi motiválja őket? S mi a véleményük a saját korosztályukról? Mik az előnyei és mik a gyengeségei ennek a generációnak? Válaszokat kapunk Galán Angélától, Rókusfalvy Lilitől és Rátonyi Krisztinától. Meglepetés férfi vendégünk szerint a mai fiatalok életében nagy szerepet játszik a megfelelési kényszer.

Rókusfalvy Lili, az 'Én vagyok itt' műsorvezetője gyermekkorában folyamatosan a színpadon szeretett volna lenni. Véleménye szerint az ő generációjában nagyon nagy a szabadság, s nagyon sokan ebbe zavarodnak bele. Öt éves korában a tánc felé mozdult el, kilenc évesen bajnoki címet szerzett versenytáncból, majd 13 évesen megállapították az orvosok, hogy tönkre ment a csípője és soha többé nem táncolhat. Azonban mégsem tudta abbahagyni, és végül 19 évesen lépett csak ki a társulatból. Mindig határozott volt a jövőét illetően, azonban az egyetemi évek alatt ő is megélte a nagy szabadságot, így egy kis időre elvesztette a céltudatosságát.

Jakab Márk, az 'Én vagyok itt' műsorvezetője, szinkronszínész testvérei reál szakon mozogtak, ő öt éves korától tudta, hogy színész szeretne lenni. Négyszer felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de belátta, hogy kezdeti sikertelensége abból fakadt, hogy nem volt elég felkészült. Szüleinek és a környezetének is meg akart felelni. Már tizenévesen huszonévesekkel barátkozott, hogy minél felnőttebb legyen. 

Generációk közti együttműködés

A generációk közti különbségek sok esetben kinyilvánításra is kerülnek egymás között. Gyakran mondjuk azt, hogy 'bezzeg az én időmben' vagy azt, hogy 'ezek a mai fiatalok!' Miközben egymástól rengeteget tanulhatunk, s az egymás közti együttműködést kellene erősítenünk. Egy vizsgálatból kiderült, hogy a fiatalok a kor legnagyobb nehézségének az emberi kapcsolatok virtuális térben történő aktivitását látják, amely szinte csak ebben a közegben állandósul, másrészt a pozitív jövőkép hiányát emelték ki. Az idősebb generáció nehézségként a magányt, az elszigetelődést és a barátok elvesztését sorolta. Továbbá zavarja őket az, hogy nem feltétlen tudnak lépést tartani a gyors technológiai fejlődésekkel. Viszont a két felsorolásnak volt olyan metszete, amelyet mindkét korosztály egyaránt problémaként látott. Ilyen volt például a generációk közötti és belüli kapcsolatteremtés, az anyagi problémák, az időhiány, és a szenvedélybetegségek is stb.     

 

Kapcsolódó cikkek: