Anya, miért kell mindig elpakolni?
Minden szülő ismeri azt az érzést, hogy belép a gyerekszobába, ahol nem is olyan régen még tökéletes rend volt, és iszonyú rendetlenséget talál. Mintha tornádó söpört volna végig. A földön szanaszét minden, lépni nem lehet a legóktól, fél zokni az ágy alatt. Székekből épített bunker a szoba közepén. Ismerős? Nehéz ilyenkor arra gondolni, hogy a káosz valójában a kreativitást és a gondolkodás fejlődését jelzi? Pedig igen.
A világ, amely a kupi mögött van
Ha megkérdezzük a rendről a gyakorló édesanyákat, valószínűleg elgondolkoznak, és azt fogják mondani, hogy tudják, a gyerekek egy saját univerzumot építenek maguknak, de hát akkor is van határa a rendetlenségnek. Ez bizony így igaz. De tudni kell, hogy a rendetlenség okozója a fejlődés maga.
A kisgyerekek még másként strukturálják a valóságot, mint a felnőttek. Nekik a rend nem azt jelenti, hogy minden tárgynak fix helye van, hanem inkább azt, hogy a játékok ott halmozódnak, ahol éppen szükség volt rájuk egy történethez vagy fantáziajátékhoz. A plüssökből lehet közönség egy színházi előadáshoz, a szétszórt legók valójában egy város építőkockái, a szőnyegen heverő színes ceruzák pedig a következő projekt kellékei.
A pszichológusok szerint a gyerekek játék közben az agyukban térképet építenek a világról. Ez a belső térkép a gondolati kapcsolatokat követi, nem a külvilág logikáját. Így lesz a baba a gyurmával egy fiókban, hiszen a baba az anyuka, aki gyurmagombócot főzött vacsira. A pedagógusok régóta tudják, hogy a teljes rend néha többet vesz el, mint amennyit ad: megtöri az áramlatot, amelyben a gyerek elmélyülten játszik. És bármilyen paradoxnak tűnik, a kreatív gondolkodás első számú terepe sokszor épp a gyerek számára tökéletesen kontrollálható káosz.
Mit lát a gyerek, amikor a szülő kupit lát?
A szülő szeme a rendet keresi, mert a rend megnyugtató, átlátható. A gyereket viszont a rend nem érdekli. Játszik, és ehhez különböző kellékeket vesz elő, A babákat kinevezi óvodásoknak, a mackót óvó néninek. Főz nekik, ehhez előszedi a babakonyhát, mesél nekik, ehhez a mesekönyveket. Aztán valami más jut az eszébe, és a máshoz más játékokat vesz elő, és nem érti, miért kellene előbb elpakolni. A rend nem ad hozzá az ő játékához.
Egy óvodás számára a szoba olyan, mint egy nagy laboratórium, itt próbálgatja, mit tud kezdeni a tárgyakkal, itt alakulnak az első szerepjátékai. A szétszórt tárgyak sokszor annak lenyomatai, hogy mennyi minden történt vele az elmúlt órákban. A legtöbb gyerek akkor tanul meg rendet tartani, ha előtte megtapasztalhatja a rendetlenség természetét. Meg kell érteniük, hogyan alakul ki a káosz, mielőtt megtanulják, hogyan lehet helyreállítani azt. Ez egy folyamat, olyan, mint a járás vagy a beszéd: gyakorlást igényel.
Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig mindent rájuk kellene hagyni. De azt igen, hogy érdemes megkülönböztetni a ’jó rendetlenséget’ attól, ami már túl sok, és a gyerekeket is idegesíti. A kicsik ugyanis meglepően jó önszabályozók, ha már zavarja őket a túl sok inger vagy összevisszaság, jelzik, csak meg kell tanulni olvasni a jeleiket, és segíteni megszüntetni a káoszt.
Hogyan segítsünk rendet rakni?
A közös pakolás lehet móka és kapcsolatépítés is. A kisgyerek számára a „pakolj el mindent” felszólítás óriási, szinte teljesíthetetlen kérés. Sokkal jobban működik, ha apró, jól átlátható egységekre bontjuk a feladatot, és mindig csak egy dologra koncentrálunk, például arra, hogy most a kockákat szedjük össze, vagy hogy visszakerüljenek az ágyra a plüssök. A gyerek számára így válik érthetővé és megfoghatóvá a rend.
Nem kell feltétlenül felnőttszabályokat követni. A gyerek máshogy látja át a világot. Neki esetleg az a természetes, hogy a dinoszauruszok és az autók egy dobozban legyenek, mert együtt voltak egy játék során. Ez az ő rendszere, és ez teljesen rendben van. Az is sokat segíthet, ha kijelölünk egy olyan helyet, ahol maradhat egy kis rendetlenség. Egy sarok, ahol a legóból elkezdett fantáziavilág pár napig érintetlenül várhatja a folytatást. Ha egy ilyen elkezdett ’építkezést’ megszakítunk azzal, hogy pakold el, elvész az alkotás öröme.
Egyébként a minta a gyereknevelés egyik legerősebb eszköze. Ha a gyerek azt látja, hogy szülei rendet tartanak, és az jó, hiszen mindig ugyanonnan lehet elővenni a poharat, ha megszomjazunk, vagy reggel könnyű megtalálni a kedvenc trikót a polcon, akkor idővel követni fogja ezt. A rendigény nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem hosszú folyamat eredménye, amelyben ugyanúgy helye van a káosznak, mint a rendnek. A fontos az, hogy a gyerek ne kudarcként élje meg a rendrakást, hanem olyan természetes tevékenységként, amelynek van ritmusa és értelme.
A rendetlenség pszichológiája
A szakemberek szerint a túlzott rendkényszer képes visszafogni a kreativitást. A mérsékelt rendetlenség ezzel szemben kifejezetten serkenti a problémamegoldó gondolkodást és az új ötletek megszületését. A gyerekek nagyon rosszul viselik, ha a játék folyamatát meg kell szakítani azért, hogy rendet csináljanak. Ilyenkor jön, hogy „de anya, holnap még folytatom!”. És ez nem kifogás, ő valóban így gondolja.
Fontos azt is látni, hogy a rend szeretete nem velünk született tulajdonság. Ez egy tanult készség, amely fokozatosan épül fel. A kisgyerekeknek még nincs olyan térérzetük vagy időérzékük, amely segítené őket abban, hogy átlássák a rend fenntartásának előnyeit. Ez az igény, ez a képesség kisiskolás korban kezd megjelenni, és csak nagyon sokára épül ki teljesen.
A nagyobb gyerekeknél a szoba állapota gyakran érzelmi állapotukat tükrözi. A tiniszobákban eluralkodó kupi a szülők elleni lázadás is lehet, de kifejezheti a serdülőkorban bekövetkező testi és lelki változások okozta zűrzavart is. Ilyenkor nem feltétlenül az a jó lépés, hogy azonnal elpakoltassunk mindent, hanem az, ha megpróbáljuk megérteni, esetleg átbeszélni. mi zajlik bennük. A rend helyreállítása kevésbé fontos.
Még nincs hozzászólás