A 21. századi diák
A mai gyerekek videojátékokat játszanak, és a zsebpénzüket táblagépre teszik félre. A világukat átfestette az internet, és már a nyelv, amin beszélnek, sem az, mint a szüleiké. Sőt, nem is beszélnek: kommunikálnak. Ezek is a mai fiatalok! Hogyan érthetnek szót velük a tanáraik?
Az iskola szigorúan bünteti a tévedést. Ha épp rossz passzban vagyok, amikor feleltetnek, vagy egy családi probléma miatt nem tudok koncentrálni egy dolgozatra, a rossz jegy rögtön bekerül a naplóba, és szinte kijavíthatatlan. Iszonyatos stresszt jelent a diákoknak, hogy nem lehet hibázni. Pedig aki nem hibázhat, az nem is kockáztat, és később biztosan nem fog semmi új dologra rájönni.
Prievara Tibor, a budapesti Madách Imre Gimnázium angoltanára A 21. századi tanár címmel új tanulási rendszert hozott létre öt évvel ezelőtt. A ma már több száz magyarországi pedagógus által használt módszer lényege egyrészt az értékelés átalakítása, ezáltal a stressz csökkentése, másrészt azon készségek fejlesztése, amelyekre a jövőben biztosan mindenkinek szüksége lesz a munkaerőpiacon. A tanár úr szerint módszerének lényege: a kudarc hiánya.
„Megpróbáltam a videojátékok szerkezetét átültetni az iskolai gyakorlatba: egyrészt hogy többféle úton el lehet jutni a megoldáshoz, másrészt hogy rövid és hosszú távú célokat kell kitűzni. Teljesen átalakítottam az értékelési rendszert, felosztottam a tanévet 3-4 hetes egységekre, amelyeken belül a diákok pontokat gyűjtenek, és ezeket »váltom át« a ciklus végén egy jegyre. Azt, hogy mire lehet pontot kapni, részben én határozom meg, részben közösen döntjük el.
A diáknak sokkal nagyobb szabadsága van abban, hogy mit és hogyan szeretne csinálni. Joga van néha nem tudni dolgokat (nem ír meg egy dolgozatot például), viszont bármikor beadhat pluszfeladatot, vállalhat szódolgozatot, tarthat előadást, készülhet egy őt érdeklő anyaggal, amit előre megbeszélünk, de írhat esszéket is. Mindez egy portfólióban gyűlik, az egység végén pedig csak össze kell adni a pontokat, és kiderül, ki hányast kap arra az időszakra.
A legfontosabb, hogy a rendszerben nincs negatív értékelés: ha egy esszé nem sikerül olyan jól, akkor csak egy pontot adok rá az öt helyett, és mindent újra lehet írni. Ha épp más tárgyra kell koncentrálnia, a diák akár hitelbe is kaphat pontokat, amelyeket a következő szinten természetesen törlesztenie kell.”
Egy ilyen értékelési mód a szorgalmat legalább annyira díjazza, mint a tudást, bár először sokak számára igazságtalannak tűnhet.
„A régi rendszerben, ha valaki alacsony színvonalú esszét adott be, kapott egy egyest. Elátkozott engem, a papírt rögtön kidobta, lényegében semmit sem tanult belőle. Most viszont, ha a javítások alapján újraírja, pontokat szerezhet. A harmadik újraírás után garantáltan tudja mindazt, amit az elején elrontott. Nem az a célom, hogy beleverjem az orrát abba, amit nem tud, hanem hogy munkára ösztönözzem. A jókat is piszkálja, hogy a többiek ötösöket kapnak, meg akarják őrizni a korábbi pozíciójukat, és ez felébreszti a versenyszellemet.”
Az is fontos, persze, hogy olyan témákat találjanak ki, amelyek a legjobb diákokat is motiválják. Erre a legjobb példa a KórházSuli, egy digitális tananyagfejlesztés tartósan beteg gyerekek számára. Prievara Tibor szerint szárnyakat ad a diákoknak, ha látják, hogy értelme van a munkájuknak, azonnal hasznosul, amit csinálnak.
Nyilvánvaló, hogy a 21. század emberének a digitális világban is jól el kell igazodnia. Bár a mai gyerekek már mobiltelefonnal a kezükben nőnek fel, a csetelésen és a képmegosztáson túl nem sok mindenre használják a technikát. Ez nem is csoda, hiszen az iskolák többségében az órákról kitiltják a telefonokat, ahelyett, hogy megtanítanák, mennyi mindenre lehet használni őket. Prievara Tibor gyakran hívja segítségül a modern technikát a képességek fejlesztéséhez.
A módszert, vagy annak egyes elemeit számos iskola különböző tárgyakat tanító pedagógusai használják sikerrel, és nemcsak erős gimnáziumokban működik, hanem például szakiskolákban is, de alsó tagozatos tanítók is alkalmazzák. Persze mindenki a „saját arcára” formálja a rendszert.
A rendszer kidolgozója nem titkolja a kudarcait sem: először türelmetlen volt, hirtelen akart mindent megváltoztatni, és a túl nagy szabadság alatt összeroppant a felépítmény, de ő nem adta fel. A gyerekek véleményét felhasználva a mai napig finomít a részleteken, mert először ugyan rosszul esett neki, hogy az élelmes és kreatív diákok hamar megtalálták a kiskapukat, hogyan lehet kevesebb munkával is jó jegyeket kapni, de azután rájött, hogy ez a kreativitás a rendszer finomhangolására is felhasználható.
Még nincs hozzászólás