Véletlen egybeesések
Budán nem sok olyan építészeti emlék maradt, amely a 145 éves török megszállásra utal. De van közöttük két síremlék, amelynek érdekes a története; sajátos módon keretezik a hódoltság csaknem másfél évszázadát - és furcsa mód mindkettő szeptember másodikához kötődik.
A 17. században elterjedt legenda szerint különös körülmények között halt meg Gül Baba. Ahogy az Egri csillagokból tudjuk, 1541. augusztus 29-én a török hadsereg megszállta Budát, és szeptember 2-án a dzsámivá átalakított Nagyboldogasszony-templomban hálaadó istentiszteletet tartottak. Állítólag eközben halt meg, ott, a templomban.
Gül Baba
Buda elfoglalása után jelentek meg a városban a bektasi dervisek, és ezekkel a harcos muszlim szerzetesekkel érkezett Budára Gül Baba is. A legenda szerint főként békés természetéről, természetszeretetéről és a rózsakertjéről vált ismertté, talán ezért kapta a Rózsák Atyja, vagyis a Gül Baba nevet – de származhat az elnevezés a süvegén lévő rendházfőnöki jelvényről is, ami az Allahról szerzett misztikus tudás jelképe volt, és amit szintén gülnek neveztek.
Bár később azt is állították, hogy a vár elfoglalása során szerzett sebeibe halt bele, de mivel Buda csellel, harc nélkül került a szultán kezére, sokkal valószínűbb, hogy halálának oka egyszerűen idős kora volt. Más források szerint 1541 után még évekig élt Budán, és gondozta a rózsakertjét…
Mehmed budai pasa parancsára sírkápolnát, azaz türbét építettek a sírja fölé. Buda 1686. évi visszafoglalása után a jezsuiták kapták meg a területet, és vele együtt a türbét is, amelyet keresztény kápolnává alakítottak át. A 20. századi régészeti kutatások során feltárták a türbe közepén talált sírt, és benne egy csontvázat találtak, amely nagy valószínűséggel Gül Babáé.
Tisztességgel visszatemették, a sírt lezárták, és a sírkápolna – Gül Baba türbéje – ma a világ egyik legészakibb iszlám zarándokhelye. A rózsákat gondozó, jóindulatú és bölcs dervis képe olyan mélyen rögzült a magyar köztudatban, hogy a türbe környékét őmiatta hívjuk Budán Rózsadombnak…
Az utolsó budai pasa
1683-ban a törökök megostromolták Bécset, ezzel jelezve, hogy továbbra sem tettek le Európa szívének a meghódításáról. A kontinens keresztény hatalmai ebből látták, hogy sokévnyi sikertelen próbálkozás után most már tényleg ideje megszervezni egy összeurópai törökellenes felszabadító hadjáratot. 1686 nyarán a Szent Liga mintegy 80 ezer fős, soknemzetiségű serege Lotharingiai Károly vezetésével körülvette a budai várat, és két hónapon át több száz ágyúval zúzták a helyenként 5 méter vastag védőfalakat.
A véletlen dátumismétlődések nem is olyan ritkák. Elmesélek még néhány különös esetet a magyar történelemből.
1521. augusztus 29-én - érdemes a napot megjegyezni -, amikor Nándorfehérvárt elfoglalta a török, a vár védelmével megbízott bán Török Bálint volt, de az akkor még csak 17-18 éves ifjú főúr kiskorúsága miatt nem tartózkodott az állomáshelyén az ostrom idején; ennek ellenére őt is okolták a vár elvesztéséért.
Öt évvel később, 1526-ban - szintén augusztus 29-én (!) - II. Lajos szétvert seregében Török Bálint is ott volt a mohácsi csatában, majd mint a csecsemő János Zsigmond gyámja, az egyik főszereplője lett a törökök 1541. évi magyarországi hadjáratának, illetve Buda ravasz elfoglalásának. A Szulejmán Buda alatti táborában tárgyaló magyar küldöttség tagjai közül egyedül őt fogatta el a szultán, mert jobbnak látta ezt a túlságosan befolyásos és intrikus magyar főurat rács mögött látni. Ha Török Bálint hitt volna a számmisztikában, talán azon a napon nem megy el a török táborba.
Aznap ugyanis Nándorfehérvár elfoglalásának és a mohácsi csatának az évfordulója volt: augusztus 29-e.
És két érdekesség a szabadságharc idejéből: 1848. március 15-e nyilván fárasztó nap lehetett a résztvevők számára. Petőfi és ifjú felesége a nehéz nap éjszakáján mégis forrón szerethette egymást: pontosan a nevezetes napra 9 hónappal, 1848. december 15-én született meg a kisfiuk.
Táncsics Mihály pedig, akinek március 15-én adta vissza a szabadságot a börtönét felnyitó tömeg, éppen egy év múlva, 1849. március 15-én a kislánya születésének örülhetett - bár fiút várt, akit a Kossuth iránti tisztelete jeléül Lajosként akart anyakönyvezni. Táncsics mégsem jött zavarba a kislány születésekor: Lajoskának keresztelték a gyermeket...
Az ostrom emlékét őrzi Budán többek között az Ostrom utca, a Sánc utca vagy a Pasarét, a Törökvész és a Petneházy rét elnevezése. Az ostromlók szeptember 2-án rohamot indítottak a Bécsi kapu felől, és elfoglalták a várat. Ezt azzal jelezték, hogy a hagyomány szerint egy Petneházy Dávid nevű huszárezredes letépte a lófarkas hadijelvényt a legmagasabb bástyáról, és kitűzte a magyar zászlót.
Petneházy is szerepel Benczúr Gyulának azon a hatalmas festményén, amely a győzelem pillanatát ábrázolja, a diadalmas Lotharingiai Károllyal – és a földön elterülve látható az utolsó budai pasa, Abdurrahmán Abdi Arnaut is.
Ez az idős ember volt a Budai vilajet utolsó helytartója. Köztudott, hogy a török hadsereg az egész Balkán területéről erőszakkal besorozott különféle nemzetiségű fiúgyerekeket a janicsárok közé, így került az albán Abdi is török szolgálatba. Jelentős katonai karriert futott be, szolgált Bagdadban és Egyiptomban is, és élete őszén, több mint hetvenévesen kapta feladatul a nyugodtnak gondolt budai terület vezetését.
Mindenesetre megerősítette a falakat, és az egyesült keresztény seregek megérkezésekor mintegy 8000 katonájával várta a nagyvezír által megígért, de soha meg nem érkező felmentő csapatokat. Lotharingiai Károly többször is felszólította a megadásra, de ő ezt minden alkalommal önérzetesen visszautasította, és a Bécsi kapu felől meginduló döntő roham során, maradék katonái élén, karddal a kezében esett el. Megint szeptember 2-a volt…
Szabó György
Külön érdekesség, hogy ugyanezen a napon halt hősi halált az egyik magyar ostromló is, a karakószörcsöki Szabó György nevű magyar nemesi felkelő. Több mint kétszáz év múlva ennek a Szabó Györgynek az örökösei kinyomozták Abdurrahman pasa valószínű halálának a helyszínét, és jelképes síremléket állítottak – nem ősük, Szabó György, hanem bátor, hősiesen kitartó ellenfele, az aggastyán török pasa emlékére!
A sír a mai Hadtörténeti Múzeum északi fala előtt áll a sétányon, és felirata szerint: „A 145 éves török hódoltság utolsó budai helytartója vezir Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa e hely közelében esett el 1686 nyárutó hava 2 napján délután életének 70-ik évében. Hős ellenfél volt, békesség vele!”
Még nincs hozzászólás