SzakMÁzz! - Pályaorientációban az első, Budapesten a legnagyobb
A SzakMÁzz! pályaválasztási kiállítás szlogenje szerint Budapesten ők a legnagyobbak, de az elmúlt évek hatalmas tömegét elnézve inkább az ország leglátogatottabb szakmákkal kapcsolatos eseményének kellene hívni. Pályaválasztásról, fejlődésről és a jövőről beszélgettünk Németh-Tóth Edittel, a SzakMÁzz! egyesület elnökével, a rendezvény "anyukájával".
Sok pályaválasztási kiállítás van országszerte. Miben más a SzakMÁzz!?
A kezdetektől fogva olyan fesztivált szerettünk volna, ahol minden mozog, csattog, illatozik, ahol valami igazi dolog történik.
Sikerült a terv?
Talán jobban is, mint gondoltuk. Idén – kis túlzással – már leginkább arra kell majd figyelnünk, hogy a sok attrakcióban a várható 15 ezer látogató szét ne szedje a csarnokot. Ez nagy munka lesz, de közben persze folyamatosan mosolyog a szívem. Hiszen pontosan ezt akarom, pontosan így. A rengeteg élményt, amit a gyermekeknek adhatunk.
Van még hova fejlődni?
Ebben az éveben ki szeretnénk próbálni, mit lehet újítani. Mára egyértelművé vált, hogy nem elég a SzakMÁzz!, mint esemény, mert óriási az információéhség. Ezért aztán belefogtunk egy izgalmas projektbe: a Facebook után, most már ott vagyunk TikTokon, Instagramon, Youtube-on is. Az online kommunikációt már el kellett engednem, nem az én világom, de szerencsére olyan lelkes fiatalok csinálják, hogy én csak ámulok.
Ezek szerint online is megvan az érdeklődés?
Nem is gondoltunk ekkora sikerre. Havi szinten már félmillió embert érünk el.
A való életben megtartott SzakMÁzz! idén újra nagy sikerre számíthat. Mit tartana a legfontosabb eredménynek?
Mi szervezők mindig egy picit más szemmel nézzük a sikert. Bízom csapatomban, és remélem, hogy semmilyen baleset nem fog történni. Ahol 12-15 ezer ember gyűlik össze, ez komoly eredménynek számít. Hálás vagyok Budapest Főváros Kormányhivatalának és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, mert stratégiai partnereink nélkül nem lehetne SzakMÁzz!
De hálás vagyok a duális partnereinknek is. Ahogy átalakul a szakképzés, egyre nagyobb szerepet vállalnak a folyamatokban és így hozzánk is egyre többen kopogtatnak, hogy szeretnék megmutatni magukat.
Ezek a cégek mind saját standdal érkeznek?
Sőt! Szívmelengető látni, hogy sok duális cég az iskolákkal közösen állít ki, gyakran még a megjelenési költségeket is átvállalják. Ennek pedig üzenetértéke van. Kell a jól tanuló gyermek, kell a szakképzett munkaerő!
(X)
A SzakMÁzz! kiállításra 2023. október 18-19-én kerül sor.
További információ: www.szakmazzbudapest.hu
Még nincs hozzászólás