Mozarttal a gardróbban
Bomba jól áll rajta a rövid szoknya és a lábszárközépig érő csizma, ugyanúgy, mint az estélyi. Pontosan tudja, hogyan viselje a nőiességét. Pedig volt idő, mikor a csodás jelmezek védelmében érezte csak biztonságban magát, de aztán jött a Másképp című lemeze, és szenvedélyes tangókban, musicalben, dzsesszben mutatta meg az érzéseit, vágyait - önmagát. Akkoriban tette fel a kérdést: merre tartok? Hisz a New York-i Metropolitan Operánál, ahol több éve énekelt, már nincs feljebb. Így aztán - megőrizve vezető helyét az opera világában - Miklósa Erika izgalmas kalandtúrába kezdett más műfajokban. Legutóbb a Bajadér női főszereplőjeként gyűjtötte be a vastapsot az Budapesti Operettszínházban.
A Fehérvárhoz közeli Bakonykútiból érkezik, nagy lendülettel, s amikor városi szűklátókörűséggel azt találom kérdezni: – Onnan vezettél ide? Nahát! –, a lehető legpontosabb választ kapom: – Honnan máshonnan, ott lakunk!
Bekuckózunk az Operaház egyik öltözőjébe. Olyan könnyedén vesz vissza az átlagsebességéből beszélgetős tempóra, ahogy életformát vált a faluja és a nagy világvárosok között. Számára mindkettő otthonosan természetes.
Egy világhírű operaénekes naptára két-három évre előre betelik, pontosan tudja, mikor, hol, milyen szerepben fog fellépni. Aztán 2013 több váratlan fordulatot is hozott Miklósa Erika életében. Ekkor futotta le a New York-maratont, majd néhány hónapra rá Los Angelesben elénekelte az Éj királynőjét, úgy, ahogy még soha. Ugyanebben az évben az Erkel Színházban búcsúzott Mozart hideg fényű uralkodónőjétől, holott egy évvel korábban még nem gondolt rá, hogy lezárja az évtizedek óta tartó sikersorozatot.
Olyat pedig valóban nem lehetett előre beírni abba a bizonyos határidőnaplóba, hogy „új szerelem". Miklósa Erika életében, abban a bizonyos évben, új időszámítás kezdődött.
RIDIKÜL MAGAZIN Mitől nehezebb fizikailag az Éj királynője eléneklése, mint a New York-maraton teljesítése?
MIKLÓSA ERIKA Inkább azt mondanám, hogy ugyanolyan nehéz, bár az egyik négy óra – legalábbis nekem –, a másik összesen 15 perc, hiszen két áriáról van szó. De mindkettőhöz ugyanolyan erős mentális felkészültség kell, akaraterő és bátorság. A különbség az, hogy amikor az Éj királynőjét éneklem, mindig nagyon jó kell, hogy legyek, míg a maratonnál a részvétel a lényeg, és az, hogy lefussa az ember.
RM Mégis azt írtad 2013-ban a barátaidnak Los Angelesből, hogy jó, hogy túl vagy a 3D-s Varázsfuvola-bemutatón, mert felfüggesztve énekelni nagyobb kihívás volt, mint lefutni a 42 kilométert.
ME Igen, mert énekeltem már ezt a szerepet extrém helyzetekben, de ilyenben még soha. Az egész produkció valódi szereplőkkel és rajzfilmes, animációs kiegészítéssel készült. Az Éj királynője egy hatalmas pók volt, csak a hangom és a fejem volt valódi – azt meg egy maszk takarta –, minden mást vetítettek. Az óriási póklábaimmal szinte átöleltem a közönséget. Úgy énekeltem, hogy egy nagyon pici felületen álltam, a karomat pedig előadás előtt a lábamhoz szorították egy vékony, filcszerű anyaggal, mintha potrohom lenne. Nem mozoghattam, nem „lóghattam ki” a rám vetített animált figurából. Mintha oda lettem volna ragasztva egy nagy falra.
RM Milyen magasan voltál?
ME Nem a magassággal volt a baj, úgy 10 méter lehetett; a klausztrofóbiámat kellett leküzdeni. Úgyhogy gyakoroltam, mert mindent lehet gyakorolni. Az amerikai lakásokban van egy ilyen kisebb gardróbszoba, beálltam, lekapcsoltam a villanyt, zsebre tettem a kezem, és énekeltem. Így győztem le a fóbiát, azt, hogy nem látok, szűk helyen vagyok, nem mozoghatok…
RM Mozartot énekeltél a sötétben?
ME Igen. Beskáláztam, gyakoroltam, míg egy idő után nem volt fura a helyzet. Már csak azt kellett megszokni, hogy egy gyorsan beforduló ajtófélén érkeztem meg a jelenetbe, ráadásul a második ária előtt a zenekar csak egy ütemet játszik, és azonnal meg kell szólalni, ez nagyon nagy koncentrációt igényelt. De nagyon izgalmas előadás volt, tomboló sikerrel. Több hétig tartották műsoron.
RM Az Éj királynőjét a legnehezebb koloratúrszoprán szerepnek tartják, Mozart ugyanis volt szíves úgy megírni, hogy ha az énekes hibázik, menet közben nincs módja javítani. Te pedig arról vagy híres világszerte, hogy százból százszor hibátlanul énekled. Vagyis hányból?…
ME …pontosan négyszázkilencvenkilenszer énekeltem. Az a különbség, mondjuk, a Lammermoori Lucia és az Éj királynője között, hogy ott ráül az ember a zenére, és a zene hullámzása viszi. Persze, kell ahhoz is technika, és tudás, de Donizetti sokkal több fogódzót ad az énekesnek, mint Mozart az Éj királynője áriájánál, ahol egy tizedmásodpercre sem veszíthetjük el a kontrollt.
RM Legutóbb, amikor beszélgettünk, úgy tűnt, sosem fogod letenni ezt a szerepet. Miért gondoltad meg magad?
ME Azt mondta annak idején dr. Madai Lilla, aki tizenéves koromban felfedezett Kiskunhalason, hogy mindegy, hány éves leszek, énekelni fogom az Éj királynőjét. De tavaly, az Erkel színházi bemutató után úgy gondoltam, most jött el az ideje a sorozat lezárásának. Akkor hagyom abba, mikor a legjobban éneklem, és még nagyon szeretem. Amikor aztán elkezdtük összeállítani a következő évek programját, azt hitték, viccelek, hogy itthon nem éneklem többé.
RM És ha történetesen a Metropolitan Operába hívnak?
ME A tavalyi turnéra hívtak, nem mentem. Kivételek, persze, lehetnek. Most egy tajvani felkérésnek eleget teszek, mert még sosem jártam ott, szilveszterkor pedig Pozsonyban énekeltem a Szlovák Szimfonikusok, a világ egyik legjobb zenekara újévi koncertjén. De annyi más szerep van, amit tudok és szeretek énekelni. Az Éj királynője nagyon önző és magányos szerep. Én viszont megváltoztam. Más lett az életem, mások a hangsúlyok, átrendeződtek a dolgok. A férjemmel gyereket szeretnénk, és ehhez nyugalom kell, nem állandó utazás, zaklatott tempó.
RM Földobtad a labdát, úgyhogy egy kicsit „privatizáljunk”. Nem igazán értem: hogy lehet szerelembe esni egy hidegkamrában?
ME Összefagytunk.
RM Egyébként mi az a hidegkamra?
ME A pontos neve krioszauna vagy kriokamra. Rehabilitációs módszer, ami nagyon sok betegségre megoldást hoz, és gyorsan. Egy szál fürdőruhában bemész a mínusz 110-120 fokba, alkattól függően 2 és fél perctől 7 percig. Sokkot kap a szervezeted, és ez azonnal beindítja az öngyógyító folyamatokat. Csak a lágy részeket takarod: cipő, zokni, kesztyű, a fület kell védeni, a szád elé orvosi maszkot teszel. Én sportsérülésből gyógyultam így.
RM Legalább odakint puha, meleg takarókkal várnak?
ME Nem: mozgással, kardioedzéssel, futással melegíted magad.
RM Vissza a szerelemhez. Mi fogott meg benne?
ME Ennél szerencsésebb helyzetbe nem kerülhettem volna. Korábban, ha esélyem volt a boldogságra, sosem voltam benne biztos: vajon az operaénekest látják bennem, vagy a valódi személyiségemet? Zsoltinak nagyon rossz az arcmemóriája. Ráadásul maszkban voltunk, csak a szemem látszott, te sem ismertél volna fel. Nem tudom megmondani, hogy mi fogott meg benne, a nyugalma, a kék szeme, csak azt éreztem, hogy rátapadok a tekintetére. Beszélgettünk, aztán edzés közben is beszélgettünk, úgy töltöttünk el másfél órát, hogy fogalmunk sem volt arról, ki a másik.
Amikor szóba került a New York-maraton, amire ő is készült, megkérdezte, van-e esélyem bekerülni. Ugyanis hiába fogadják el a nevezésedet, nem biztos, hogy kisorsolnak az 50 ezer induló közé. Mondtam, hogy én kaptam ajánlásokat. Kitől, és miért utazom olyan gyakran New Yorkba? – kérdezte.
Nos, akkor már be kellett mutatkoznom. Ő meg szabadkozott, hogy nem ismert meg. Amikor aztán az öltözőben elváltunk, hirtelen rám tört a félelem, hogy úristen, lehet, hogy ezt az embert én soha többé nem fogom látni! De megvárt a recepciónál. Ez 2012. január 30-án történt, 14.15 perckor, és 2013. január 30-án, 14.15 perckor, a saját lakásunkban össze is házasodtunk.
RM Percre pontosan megjegyezted, hogy mikor ismerkedtetek meg?
ME Tudtam, mert 14.30-ra voltam beírva a kriokamrába, ő 14 órára, én hamarabb jöttem negyedórával, ő meg késett negyedórát. Mondhatnám hogy szerelem első látásra. De negyvenévesen az ember már ismeri magát, kristálytisztán látja, hogy mire van szüksége. Tudtam, hogy az az érzés, ami kirobbant bennem, az szerelem, vonzódás, vágyódás valaki után, és tudtam, hogy nekem ez kell.
RM Férjeddel közös szenvedélyetek a sport. És a zene?
ME Nagy családban nőtt fel, szeretetteljes légkörben. Imádja a zenét, operát azonban nem hallgatott. Édesapjának viszont, aki villanyszerelő volt, százával voltak operalemezei, és mint megtudtam, értem is rajongott. Zsolt általam ismerkedik ezzel a műfajjal. Szegénynek az első operaélménye Richard Strauss Arabellája volt, ami köztudottan nem egy kezdőnek való zene.
RM És amikor hosszú időre elutazol, veled tud tartani?
ME Szerencsére. Ő tervező gépészmérnök, alternatív energiamegoldásokra specializálódott, két éve kialakította a saját vállalkozását. Tervezni mindenütt tud. Nekünk ez ideális, mert én valószínűleg nem utaznék sehová most már, ha ő nem tudna jönni.
RM Legközelebb A Bajadérral utazol Tel-Avivba. Nem vagy egyedül az opera élvonalában az operettes kalandozással. Amióta hallottam például a sztártenortól, Jonas Kaufmanntól a Vágyom egy nő után című dalt, mástól már nem szeretném… Ilyenkor pórázra teszitek a hangotokat?
ME Egyáltalán nem. A stílus más egy kicsit, de nem fogjuk vissza a hangunkat. Operettet játszani, pláne olyan igényes darabot, mint Kálmán Imre Bajadérja, nehéz. Énekelni sem könnyű, és közben táncolni, prózát mondani… Más technika operaénekesként a Varázsfuvolában vagy a Szöktetés a szerájból-előadáson – amit egyébként májustól próbálunk az Operában – prózát mondani háromezer ember előtt, és megint más egy prózai színpadon, két nagyon nehéz dal között, természetesen megszólalni, és nem csak annyit mondani, hogy „El innen!” Ez színészi feladat, felépíteni a szereplő személyiségét. Nekem szerencsém volt, mert Kerényi Miklós Gábornak, a rendezőnek óriási képessége van arra, hogy mindenféle „galád” pszichés módszerrel kihozza a színészből a maximumot. Akkor is, ha sírok, csapkodok, oda-odavágok, és hazamegyek a próbáról…
RM Volt ilyen?
ME Nálam nem. Sportosabb, küzdőbb típus vagyok, de én is kiabáltam, vagy sírva fakadtam, hogy „én mindent megteszek!”, de közben belül tudtam, hogy nem. Ahogy kiprovokálta a teljesítményt, az csodálatos volt. Az a vágyam, hogy egy ilyen rendezővel csináljam meg egyszer a Traviatát.
RM Abban is van egy kis pikáns provokáció, ahogy a hófehér sortocskád kivillan a ruhád alól A Bajadérban…
ME …a francia csipkebugyi?
RM Jó, legyen bugyi. Mindenesetre a férfiak elidőztek a látványon, a nők egy része meg felsóhajtott: csak egy napra, nem lehetnének ilyen lábaim?
ME Na, azért ne essünk túlzásokba, sok nőnek van szép lába!
RM Mennyit dolgozol azért, hogy formában légy?
ME Sokat! Mindenféle sportot szeretek. Az autómban mindig van két pár edzőcipő, és ha akad egy órám, akkor futok. Az utóbbi fél évben Malmőben komoly szerepet énekeltem Rossini Ory grófjában, Adèle grófnőt. Szeptember végétől január közepéig minden héten ott voltam, hétvégén repülés Bécsbe, hazáig vezettem 200 kilométert, aludtam pár órát, hajnalban mentem a Virtuózok forgatására, ahol zsűritag voltam. Hazaértem, hajnali 3-kor indultam Bécsbe, onnan Malmőbe, és reggel 10-től már próbáltam. Nem mondom, hogy könnyű volt, de nem éreztem magam fáradtnak, csak álmosnak.
Hallottam egyszer egy előadást arról, hogy két tevékenység van, ami a leggyorsabban és a leghasznosabban termeli az endorfin-dopamint, az egyik a hosszútávfutás, a másik az operaéneklés. Úgy látszik, én vagyok a jolly joker, ezért pörgök ennyire, ezért bírom a tempót, mert mind a két oldalról kapom a muníciót.
Még nincs hozzászólás