A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Indiai varázs

Egy bölcs mester szerint India nagyobb, mint a világ... Egyszer mindenképp el kell látogatnunk oda. De ahhoz, hogy sokszínű és sokféle vallását kicsit megismerjük, mesés titkait kifürkészhessük, és hogy több ezer éves mágiáit alkalmazzuk, talán nem is kell olyan messze mennünk.

Fotó: Shutterstock.com

Ma már itthon is rengeteg kis boltot találunk, ahol megcsodálhatjuk India és a keleti világ apró tárgyait, díszeit, jelképeit, kellékeit. De még mielőtt őrült vásárlásba kezdenénk, nem árt megtudni, mi mire való.

Férfihozó Shiva-lingam

A hinduk szerint Shiva a pusztító isten. Indiában barangolva lépten-nyomon apró, virágokkal elhalmozott szentélyeket vagy monumentális templomokat találunk, melyek Őt dicsérik. Általában szentségét és erejét egy fallosz alakú kővel ábrázolják, mely a teremtő erejét szimbolizálja.

Mert Shiva nem csak elpusztítja, ami elavult és szükségtelen, de a helyébe újat, termőt hoz, olyan változást, ami az életünk, lelkünk fejlődését szolgálja. A Shiva-lingam minden méretben megtalálható Indiában, a templomokban van belőle hatalmas is, mely előtt körbe-körbe járva, mantrákat mormolva tisztelegnek a hívők. De az ajándékboltokban találhatunk zsebben hordozható, aprócskát is, ami lehet szobadísz vagy szent tárgy.

Hiszen nem kell ahhoz hindunak lennünk, hogy a teremtő Istent tisztelni tudjuk akár ebben a formájában is. Az indiai nők gyakran imádkoznak Shivához azért is, hogy méltó férjet küldjön számukra. Imájuk akár csak egyetlen mantra, ami így szól: Om nama Shivaja, vagyis Üdvözlégy hatalmas Shiva.

Ezt a néhány szót akár százszor is elismétlik, mert segít a meditációban, az átlényegülésben, az istenihez való közeledésben.

Ganesh – az akadályok lerombolója

Fotó: Shutterstock.com

A mítosz szerint Shiva és Parvati eget-földet megmozdító szerelmének gyümölcse Ganesh, az elefántfejű Isten. De nem volt ő mindig elefántfejű. Az történt, hogy amikor Shiva és Parvati épp szerelmeskedtek, gyermekük odatipegett, hogy meglesse őket.

Shiva ezt észrevette, és szörnyű haragra gerjedt. Mérhetetlen dühében egy mozdulattal letépte a fia fejét. Parvati zokogva könyörgött Shivának, hogy keltse életre, adja vissza a gyermeküket. Shiva megszánta őt, és egy arra tébláboló kiselefánt fejét illesztette a halott gyermek nyakára, mire az feltámadt. Onnantól fogva elefántfejjel és emberi testtel élt, és sokak szívében él ma is.

Az ő létezését is számtalan szentély dicsőíti, melyeket mindig teleaggatnak virágfüzérekkel, és más ajándékokkal is. (Én már egy bontatlan kólát is találtam egy Ganesh szentélybe téve, Tiruban. Valaki nyilván attól tartott, hogy a rekkenő hőségben Ganesh is szomjas lehet.) Ha tehát elefántszobrot találunk, melynek emberteste van, bizony, Ganeshsal van dolgunk.

Imáinkban megkérhetjük, hogy seperje el utunkból az akadályokat. Ganesh üzenete az is, hogy az idő előtt megszerzett tudás (pl. a leskelődés) veszélyes.

Istenek ereje: a mandalák

Fotó: Shutterstock.com

A részletesen kidolgozott, cifra, színes vagy akár fekete-fehér, kör alakú képek a mandalák. Az indiai elképzelés szerint ezek az ábrák az istenségek különféle képi megnyilvánulásai, és segítenek a meditáció során az elmélyülésben. Ugyanakkor a mandaláknak tisztító, gyógyító hatásuk is lehet.

Egy fehér mandala például a megkönnyebbülés érzését hozza el nekünk. A fekete az újjászületés színe, a kék a harmóniáé, a vörös a bátorság és a szerelem mandalája. Gyógyuláshoz a rózsaszín és a zöld mandala hozhat segítséget. Mandalát magunk is készíthetünk, a lényeg, hogy ne lemásolni akarjuk valahonnan, hanem engedjük, hogy a képzeletünk, a megérzéseink díszítsék, színezzék helyettünk.

A Sri Yantra ereje

A Sri-Yantra egy geometriai forma, mely az emberiség egyik legrégibb és egyben legerőteljesebb szimbóluma. Megtalálható benne az aranymetszés szabálya. Voltaképpen azt is mondhatjuk, hogy egy összefonódott háromszögekből álló sík- vagy térbeli mandala, amelynek mintájára több templom is épült Indiában és a keleti világban. (Például Tanjore vagy Tirupati 2200-2500 éves templomai.)

A geometriai formát egyébként több tudós is megvizsgálta már, többek közt a híres amerikai fizikus, dr. Patrick Flanagan is. Ő az „erődiagramok királyának” nevezte a Sri Yantrát, mert úgy találta, hogy elképesztően nagy energetikai hatása van, hétszerte nagyobb, mint egy piramisnak, és ez a pontos geometriáján alapszik. Ha tehát egy pár centiméteres Sri Yantra ábra vagy forma tulajdonosai vagyunk, az máris olyan erővel bír, hogy akár az otthonunkat, bensőnket is megtisztíthatja.

Úgy tartják, hogy hatására szerencse, gazdagság és egészség költözik a környezetünkbe. Helyezzük el a lakásunk északi vagy északkeleti sarkában úgy, hogy a középső háromszögének lapos oldala felfelé nézzen. A Yantra képes pozitív energiával feltölteni bármit, ami a közelébe kerül, letehetünk mellé például ételt vagy italt, és annak gyógyító hatása lesz.

Fotó: Shutterstock.com

Mooji Mester mantrája

A mantra szó két részből tevődik össze. Man – azt jelenti, gondolkodni, a tra pedig annyit tesz, védelem. Tehát egy olyan rövidke „varázsszóról van szó, melynek mondogatásával közel kerülhetünk önmagunkhoz, Istenhez, a Tiszta Tudathoz.

A régi írások mintegy 70 millió szanszkrit alapmantrát tartanak számon. A hagyomány szerint úgy van rendjén, ha nem mi szemezgetünk a mantrák között, hanem egy gurutól, mestertől kapjuk azt az egyet, ami a leginkább illik hozzánk, és segíti az Igazsághoz vezető utunkat.

Így történt, hogy a ma is élő és tanító Mooji mesterhez odament egy tanítványa, és kért tőle egy mantrát. Az örökké mosolygó Mooji így felelt: – A következő mantrát nem csak neked, hanem mindenkinek, az egész világnak küldöm. Egyetlen szó, és még szanszkritül sem kell tudni hozzá, mert bármilyen nyelven elmondható. Tehát a mantra: Köszönöm. Thank you. Merci. Danke. Muchas gracias…

Namaste

Fotó: Shutterstock.com

Namaste – így köszöntik egymást a hinduk. A szó szerinti fordítása: Meghajlok előtted. De sokkal többet jelent ennél. Meghajlok a benned lévő isteni előtt. A lelkem látja a lelked. A hindu hit szerint Isten mindenkiben benne lakozik. Az ember nem csak egy fizikai test, hanem egy fényből és szeretetből álló lény. 

Köszöntéskor összeteszik a két kezüket a mellkasuk előtt, mintha imádkoznának, egymás szemébe néznek, mosolyognak, és úgy mondják: Namaste.

(Forrás: www.sriyantras.com, www.wikipedia.hu)

Címkék: mandala, mooji mester, namaste, shiva lingham, ganesh

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!