A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ilyen vagyok! Ilyen?

Vannak bölcs mondások, melyek azt próbálják magyarázni, hogy egyetlen dolog van, ami örök, s az a változás. Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, mondta Hérakleitosz, az ókori filozófus. Még a látszólag nyugalomban lévő dolgok is állandó változásban vannak. Mindez természetesen az emberre is igaz. Nincsen olyan szervünk, testrészünk, amelyik ne változna.

Fotó: Shutterstock.com

A nők ebbe gyakran nem akarnak beletörődni. Szeretnék, ha bőrük, alakjuk, mozgásuk, reakcióik semmit sem változna az évek során. Ez azonban nyilván lehetetlen, de tény, hogy sok mindent tehetünk a kedvezőtlen változások lassításáért.

Alig változnak

Az évek múlásával tehát legtöbb tulajdonságunk, érzésünk, és természetesen a testünk is változik. Azonban van néhány dolog, ami szinte állandónak is mondható. Ilyenek bizonyos személyiségjegyek, például az, hogy introvertáltak, vagyis befelé fordulók, zárkózottak, vagy extrovertáltak, tehát nyíltak, kifele fordulóak vagyunk-e. Az iskolában örökké szereplő, bohóckodó gyerek felnőttkorában sem lesz visszahúzódó, csendes, magánakvaló.

Bizonyos képességek, például a kreativitás, a zenei vagy matematikai tehetség bár fejleszthető és finomítható, azért életünk során alapvetően változatlan marad. Temperamentumunk, vagyis az, hogy élénkek, nyugodtak, ingerlékenyek vagy béketűrők vagyunk-e, általában stabilan jellemez minket.

Természetesen környezeti hatások módosíthatnak rajtuk némiképp. Azonban van, aki ugyanannak a rossz főnöknek a gonoszságait nyugodtan tűri, míg más felugrik, kirohan és felmond. Alapvető érzelmi reakcióink, mint például a düh, szomorúság, öröm vagy félelem szintjei is meghatározottak és kevéssé változók. Ugyanattól az igazságtalanságtól egyikünk dührohamot kap, míg egy másik ember inkább elszomorodik, és azt gondolja, sajnos ilyen a világ.

Miként vannak félős, szorongó és félelmet szinte egyáltalán nem ismerők. Sőt, olyanok, akik egyenesen keresik az adrenalinnövelő, veszélyes helyzeteket. Vannak aztán olyan testi jellemzők, amelyek szintén alapvetően változatlanok maradnak a felnőttélet során.

Ezek genetikai adottságok, amelyeket felmenőinktől öröklünk. Ilyen a magasság, mely az élet során változatlan, csak idős korban a csontok sűrűségének vesztése miatt néhány centivel csökkenhet. A testalkat alapvető jellemzői általában változatlanok. Szemünk színe is genetikai tényezőktől függ, és általában nem változik a korral. Miként hajunk színét is örököljük, s mielőtt elkezdünk őszülni, s persze ha nem festetjük, akkor változatlan marad.

Sok minden azonban változik. Jobb, ha tudunk erről, így könnyebben elfogadjuk magunkat és a többi embert is. Az öregedés során végbemenő biológiai folyamatok, például a bőr rugalmasságának csökkenése, ráncok kialakulása és az izmok gyengülése, természetes változások az élet során.

20 és 30 között

Fotó: Shutterstock.com

Ez a szakasz, a fiatal felnőtt kor egy átmeneti időszak az életben. A serdülőkort követi, és általában a harmincas évekig tart. Az ember ebben a korában erős és egészséges, tele van energiával. Jól alkalmazkodik a változó körülményekhez. Például kevésbé viseli meg az időjárás-változás, az egymást követő frontok, az extrém időjárási jelenségeket szinte észre sem veszi, és nem érti, hogy a szülei, nagyszülei mitől vannak kiborulva.

Általában szeret sportolni, mozogni, képes tíz óra munka után még lemenni az edzőterembe, s még akkor sem fárad el, vagy ha el is fárad, gyorsan regenerálódik. Ez az az életkor, amikor kevésbé hallgatnak másokra, különösen szüleik véleményére, mert ők jobban tudják.

Hatalmas az igényük a függetlenségre. Ilyenkor kezdik kialakítani későbbi életüket, ilyenkor választanak életstílust maguknak, és már felelősséget is vállalnak döntéseikért. Életükben rendkívül fontosak a barátságok, aktívan építik és ápolják szociális hálójukat.

Ebben a korban már képesek kilépni az álmodozások területéről a valóságba. Kialakulnak életcéljaik. Mérlegelik, hogy milyen irányt szeretnének venni az életükben, és milyen értékeket tartanak fontosnak. Gyakran foglalkoznak azzal, hogy kik is ők valójában, és mi a helyük a világban.

Testük arányai kialakulnak, a női derék-csípő arány ebben a korban ideális, a menstruációs ciklus stabilizálódik, a test felkészült a terhességre és a gyermek, gyermekek kihordására. A csontanyagcsere általában 25 éves korig a csontépítés irányába tolódik. A csonttömeg és csontsűrűség megfelelő kalcium és D-vitamin, valamint a megfelelő erősségű és mennyiségű testmozgás hatására később is épülhet. A bőr ebben az életkorban a legszebb. Már eltűnnek a kamaszkori pattanások, de még nem jelennek meg a ráncok.

30 és 40 között

Fotó: Shutterstock.com

A 30 és 40 év közötti időszak a nők életében már hoz változásokat. Az anyagcsere egy kicsit lassul, bizonyos hormonok csökkenése is elkezdődik. A petefészkek továbbra is termelik az ösztrogént és a progeszteront, ám a hormonok mennyisége szinte észrevétlenül, de már változik. Az ösztrogénszint 40 felé közeledve kicsit csökkenhet, ami hatással lehet a peteérésre és a menstruációs ciklusra.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan a kollagén termelése is lassulhat, ami a bőr rugalmasságának és feszességének csökkenéséhez vezethet. 40 körül attól sem kell megijedni, ha megjelennek a perimenopauza kezdeti jelei. Olykor-olykor szabálytalanná válhat a menstruációs ciklus, bár még szinte észrevétlen, de már csökkenhet a szexuális vágy, bár legtöbbször ilyen korban a hormonális változások nincsenek hatással a szexuális életre.

Az anyagcsere lassulása és a hormonális változások hatására néhány nőnél a testzsír aránya növekedhet, különösen a hasi területen. A testzsír eloszlása a genetikai háttértől és életmódtól függ. A keveset mozgó nőknél az izomtömeg is csökkenhet, ami befolyásolhatja az általános testalkatot és a test tónusát. 25–40 éves kor között egyensúlyban van a csontban a lebontási és építési folyamat, utána azonban a lebontás irányába tolódik el. 40 éves kor után az embereknél 10 évenként kb. 1 cm magasságvesztés következik be, de ezt a folyamatot helyes táplálkozással és megfelelő mozgással lassítani lehet.

Az élettapasztalatok növekedésével egyenes arányban változhat a gondolkodás, más célok válnak fontossá, és általában növekszik az önbizalom, erősödik az önazonosság. Ebben a korban jelenti a legnagyobb kihívást a karrier építése és a családi élet összeegyeztetése. S bár ez nehéz és fárasztó, még remekül megy.

40 és 50 között

Fotó: Shutterstock.com

Nagyon gyakori jelenség a negyvenes évek körül, hogy az emberek válságot, krízist élnek át. A gyerekek felnövekedésével és önállósulásával elfogynak a megszokott teendők és programok, viszont egyre több gondot okoz az idősebb szülők gondozása.

Szakemberek szerint az életközép megoldandó feladatai a lelki érettség elérése, önmagunk és a külvilág viszonyának újrafogalmazása és az idő múlásának elfogadása. Ez egyáltalán nem könnyű. Ebben az életkorban szembesülnek az emberek azzal, hogy mit értek el, milyen karriert futottak be, mi lehetséges még, és milyen vágyak, tervek nem teljesülnek már.

A 40 és 50 év közötti időszakban a nők teste további változásokon megy keresztül, bár ennek mértéke egyre inkább a genetikától és az életmódtól függ. Vannak, akik szinte tökéletesen megőrzik húszas éveik alakját, míg mások bizony kezdenek hízni, s ha rossz volt a tartásuk fiatalabb korukban, ez már egyre feltűnőbb lesz ötvenhez közeledve.

Egyre fontosabb a rendszeres sport, a kalciumban és vitaminokban gazdag táplálkozás és a stressz kerülése. Ha ez lehetetlen, akkor egyre fontosabb olyan technikákat elsajátítani, amelyek segítenek kikapcsolódni, megszabadulni a stressz káros hatásaitól.

Az anyagcsere lassulása és a hormonális változások miatt a testzsír aránya, különösen a hasi területen, tovább növekedhet. Egyre nehezebb fogyókúrázni, miközben egyre gyorsabban szaladnak fel a kilók. Már senki sem ehet annyit, mint húszas éveiben, mert ha ugyanannyit eszik, mint korábban, már hízni fog tőle. Az izomtömeg csökkenése is folytatódhat, ez pedig hatással lehet az általános testalkatra és erőnlétre. A helyes táplálkozás és a rendszeres mozgás azonban az összes ilyen változásokat lassíthatja.

Ötvenhez közeledve sok nő azt tapasztalja, hogy a menstruációs ciklusa kiszámíthatatlan. Olykor kéthetenként jön meg, míg máskor egy teljes hónap kimarad. Ez bizonytalanságot, félelmet kelt, szorongást okoz. Nem csak az ösztrogénszint, hanem a progeszteron termelése is változhat. Ezek a hormonális változások nem csak a menstruációs ciklusra vannak hatással, de a hangulatra és az érzelmi állapotra, a csontsűrűségre, a bőr rugalmasságára és hidratáltságára, és sajnos a hajszálak minőségére is.

A negatív irányú testi változásokat azonban ellensúlyozza, hogy az élettapasztalatok növekedésével a nők általában magabiztosabbak lesznek. Már tudnak nemet mondani, érdekeiket képviselni, véleményük mellett kiállni.

50 és 60 között

Fotó: Shutterstock.com

Az 50 és 60 év közötti időszakra a legtöbb nő kellemetlen panaszok sorozataként gondol. Ekkor köszönt be a változókor, pedig ez egy új életszakasz kezdete lehet, amikor a nők ismét több figyelmet fordíthatnak magukra.

Az úgynevezett midlife crisis, vagyis életközépi válság a negyvenes évekről az ötvenes évek elejére tolódott. A nő ekkor kezdi igazán érezni, hogy múlik az idő. A probléma a férfiaknál is megjelenik, de náluk elsősorban az addigi élet összegzésével jár, és sokszor elégedetlenséget okoz. Alvászavarok, alkoholproblémák is jelentkezhetnek

Az évtized második felében beköszönthet az üres fészek szindróma. A gyerekek rendszerint felnőttek, kirepülnek, saját életet kezdenek. A petefészek leáll. A női hormon szintjének zuhanása sok kellemetlenséggel jár. Hőhullámok, éjszakai izzadás, koncentrációzavar, alvásproblémák jelentkezhetnek. Szerencsére nem mindenkinél, és nem mindenkinél egyformán.

Az ösztrogén hiányzik a női szervezetből, ezért megnő a szívbetegségek kockázata, miközben a testi változások sem okoznak túl sok örömöt. Az ösztrogénszint csökkenése anyagcsere-lassulással is jár. De a sport, főként a törzs izomzatának megerősítésére koncentráló gyakorlatok sokat segíthetnek.

Egyre több kutatás szerint a hasi zsírpárnák nagyobb kockázatot jelentenek olyan betegségek kialakulásának szempontjából, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, cukorbetegség, bizonyos rákfajták vagy éppen az időskori elbutulás. Bizonyos embereknek nehezebben mehet a fogyás erről a területről, illetve sokkal könnyebben híznak erre a részre.

60 után

Fotó: Shutterstock.com

Azt, hogy milyen testi változások köszöntenek be, amikor elérjük (ha megérjük) a hatvan feletti kort, tudjuk. Az öregedéssel összefüggő fizikai hanyatlás körülbelül fele a fizikai aktivitás hiányának tudható be. Rendszeres testmozgás nélkül az 50 év felettiek számos egészségügyi problémát tapasztalhatnak. Csökken az izomtömeg, az erő és a fizikai állóképesség. Csökken a koordináció és az egyensúly. A lassú fizikai hanyatlás persze elkerülhetetlen, azonban megfelelő táplálkozással és mozgással lassítható.

Van azonban néhány olyan előnye is a korosodásnak, amelyre kevesen gondolnak. Ilyen például, hogy a bagoly típusú emberek, akik nehezen tudnak reggel felkelni, elindulni, jó hír, hogy a korral ez is megváltozik. 60–65 éves kor körül átrendeződik az alvási ritmus, ez pedig valószínűleg a hormonális változásoknak köszönhető. Hamarabb leszünk álmosak esténként, ezért nemritkán már 9 órakor alszunk, emiatt viszont már hajnali 5-6 órakor frissen ébredünk. S bár sokan utálják ezt, ha elfogadjuk, aktívabban tölthetjük a napot.

Hatvanéves kor után csökken az allergia és a közönséges nátha gyakorisága. Ennek hátterében az áll, hogy immunrendszerünk emlékezik azokra a kórokozókra, allergénekre, amelyekkel az évek során újra és újra találkozik, és megtanulja hatástalanítani azokat. De nemcsak az allergia és a megfázás, de a migrénes fejfájás is ritkább a kor előrehaladtával. Bár vannak, akik arra panaszkodnak, hogy idősebb korukban érzékenyebben reagálnak az időjárási frontok változására, és ilyenkor fáj a fejük, a fiatalként migrénnel küzdőknek általában hatvanon túl enyhülnek a panaszaik.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint az idősebb emberek kevesebbet stresszelnek. Részben a kevesebb stresszel hozható összefüggésbe, hogy a szexuális életükkel is nagyobb arányban elégedettek, mint fiatalabb társaik. Ez persze annak is köszönhető, hogy már tudják, mi esik neki jól az ágyban. Igaz, hogy az intim összebújások gyakorisága ritkul, ám azok minősége javul.

Ezt fogyasszuk, ha nem akarunk gyorsan megöregedni

Fotó: Shutterstock.com

  • Lazacot, vagy ha nem szeretjük a halat, étrend-kiegészítőként omega-3 zsírsavat, mely lassíthatja a szellemi leépülést. Kutatók szerint, ha a vérben alacsony az omega-3 zsírsavak szintje, az összefüggésbe hozható a kisebb agytérfogattal és a szellemi teljesítőképesség gyengülésével.
  • Diót, mert tele van E-vitaminnal. A Rush Egyetem Orvosi Központja szerint azoknál, akik magas E-vitamin-tartalmú élelmiszereket fogyasztanak, jelentősen csökkenthet az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata.
  • Zöld teát, mert olyan enzimeket, aminosavakat és vitaminokat tartalmaz, amelyek segíthetnek a szellemi fáradtság enyhítésében, és fokozhatják az agyműködést.
  • Tojást, mert a tojássárgája bővelkedik kolinban, mely tápanyag létfontosságú a memória megőrzéséhez és az agysejtek közötti kommunikáció fenntartásához.
  • Zöld leveles zöldségeket, mert fogyasztásuk lassítja a kognitív hanyatlás ütemét a 65 éves, illetve az annál idősebb embereknél.

(forrás:https://www.hazipatika.com)

Egy fontos vizsgálat

Fotó: Shutterstock.com

Egy éveken át tartó klinikai vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy a legtáplálóbb ételeket fogyasztó idősek körében csaknem 25 százalékkal kisebb volt a szellemi leépülés kockázata.

„Valószínű, hogy az egészséges táplálkozás hatással van a szívre és az érrendszerre, a szív- és érrendszeri betegségekre, és ez egy fontos mechanizmus a kognitív hanyatlás kockázatának csökkentésében” – mondta a tanulmány vezetője, Andrew Smyth, a Population Health Research kutatója.

Az Ontariói McMaster Egyetem intézete és a galwayi Ír Nemzeti Egyetem Galway HRB Klinikai Kutatóintézet munkatársai 27.860 55 éves vagy annál idősebb embert követtek nyomon 40 különböző országból, átlagosan öt évig. A vizsgálat elején a résztvevőket megkérdezték, milyen gyakran fogyasztanak bizonyos ételeket, például gyümölcsöt és zöldséget, dióféléket és szójafehérjéket, teljes kiőrlésű gabonát és alkoholt.

A memóriát és a gondolkodási képességet tesztelték a vizsgálat elején, majd két év múlva és a vizsgálat végén. A kutatás az agyi tevékenység 10 különböző területét vizsgálta, például az emlékezetet úgy, hogy fel kellett idézni tárgyak listáját, vagy fejben kellett elvégezni matematikai feladatokat. 

A maximális pontszám 30 volt, és a résztvevőket mentálisan hanyatlónak tekintették, ha pontszámuk három vagy több ponttal csökkent. A vizsgálat során 4699 ember gondolkodása és emlékezete romlott. A legtáplálóbb étrendet fogyasztóknál 24 százalékkal kisebb volt ez a hanyatlás.

„Ez egy nagyon nagyszabású tanulmány, amely bizonyítja, hogy az egészséges életmód nemcsak a fizikai jólétre és a hosszú élettartamra van hatással, hanem az agyi tevékenységre is” – mondta James Becker, a Pittsburghi Egyetem pszichiátria-, neurológia- és pszichológiaprofesszora.

(forrás:https://www.today.com)

Címkék: nők, midlife crisis, változás különböző életkorokban, testi lelki változások a nőknél, üresfészek szindróma, egészséges táplálkozás fontossága, mozgás, aktív életmód fontosságga, életcélok különböző életszakaszokban

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!