Eltitkolt érzelmek
Lovaglással kezdem. És nem azért, mert a ló az ember (egyik?) legjobb barátja. A szavakon lovagolok inkább. Pontosabban egyetlen talányos szavunkon. Más nyelvekkel ellentétben a magyar nyelv ugyanis nem differenciál eléggé. Sejtelmessé teszi, és nem árulja el egyértelműen, mit is takar a "barát" szó.
Ha egy fiatal lány azt mondja, „a barátom”, nem kell fülig pirulnia ahhoz, hogy tudjuk: a szerelméről beszél. De legalábbis arról a srácról, akivel jár. Ha egy nő úgy mutatja be a mellette álló férfit, „egy barátom”, esetleg „egy kedves, régi barátom”, két eset lehetséges: vagy nem akarja felfedni a valós viszonyukat, vagy tényleg a klasszikus értelemben vett barátjának tartja a partnerét. Csak a névelő határozatlanodik el, mi pedig csak bizonytalankodhatunk, hol is az igazság.
És itt jön az újabb talány: mit is jelent, és létezik-e egyáltalán a két nem között barátság – akár csupa nagybetűvel –, kizárva szerelmet, lobogást, vágyódást? Olyan igazi, régen megélt, gyermeki módon? És vajon mi férhet bele ebbe a barátkozásba, és hol húzódnak a határok?
Sokat faggatóztam erről mostanában, és nagyjából minden esetben hasonló eredményre jutottam.
Nekem két igaz barátom van. Nők. Akikre tudom, hogy mindenben számíthatok, és viszont.
A nap bármelyik pillanatában. Akikkel felfedjük életünk legintimebb részleteit, áldozatokat hozunk, ha kell, és őszintén mondjuk és tűrjük a kritikákat. És nem vagyunk féltékenyek.
Visszagondolva az életemre, férfiban nemigen találtam hasonlót. Pedig jó lett volna időnként egy bátypótló haver. Erős, széles vállú, ahol jól elférnek a tényleges és képletes terheim, na meg a könnyek.
Valójában mindig nagyon szerettem férfiakkal barátian beszélgetni, az ő másfajta szemszögükből tanulni a világot, és rajtuk keresztül megismerni saját magunkat. Nagyon hasznos dolog. A csajokkal mégis egyetértünk abban, hogy egy új ismeretség mindig így indul: akad végre egy jó barát, akivel dumálni, lelkizni is lehet, meg moziba, koncertre, szórakozni járni, utazni, de aztán előbb-utóbb kiderülhet, nem feltétlenül egyformák a célok. A két ember közül az egyik egyszer csak vágyódni kezd másra is – vagy kezdetektől fogva mindig is vágyódott. És feszülni kezdenek a hagyományos barátság határai. És megjelenhet az égető, ám egyoldalú szerelem.
Tudat alatt tehát barátot is vonzalom alapján választunk? Elképzelhető, hogy ez a magyarázat.
Nőkre jellemzőbb, de férfiakat is ismerek, akik hosszú ideig eltitkolt érzelmekkel, vágyakkal viselik, hogy ellenkező nemű barátjuk egy kávézó sarkában öntse ki szívét házassága kudarcáról, szerelmi bánatáról. Ilyenkor, persze, reményekkel telik a szív, de aztán az illető rájön, hogy nem feltétlenül ő lép a távozó helyébe. Ha ebbe képes belenyugodni, akár ilyen érzelmi bicegéssel is, de működhet a barátság egy életen keresztül.
Fontos, bizalmi kapcsolat születhet ifjúkori, rég feldolgozott szerelmekből is, vagy akár nyugvópontra jutott válásokból. Ilyenre is tudok elég példát. De itt is az az ideális működés kulcsa: egyenlő érzelmi töltés, figyelem, elvárás egyensúlyozhatja csak ki a mérleg két serpenyőjét.
Egyre azonban vigyázni kellene. Amikor véget ér egy szerelem, a kezdeményező fél ne döfjön tőrt a másik szívébe azzal, hogy nagy keggyel felkínálja: legyünk barátok! Ez a mondat akkor kegyetlenül szól. Ám lehet, hogy pár évvel később már arannyá nemesedik.
Még nincs hozzászólás