Az szeressen, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok
Kicsi gyerekként is minden érdekelte, a zenétől a rajzon át az atlétikáig, az ide nekem az oroszlánt is elszántságot nem nőtte ki soha. Tunyogi Henriett a nemzetközi balett- és táncszínpadok elismert balerinája, koreografál, egyszemélyes darabokat ír és ad elő, filmet rendez, vagy filmekben játszik, s ha mindezt épp nem, akkor felszólal az angol parlamentben, vagy a Himalája apró jógakolostorait járja. Törékeny táncos alkat, nagy erőkkel és energiával.
Nemcsak azt nem tudja a kívülálló, éppen mi az, amivel teljes odaadással foglalkozik, hanem azt sem, hogy ezt a világ mely pontján teszi. Ha felhívom, soha nem azzal kezdem, mi újság, hanem azzal: hol vagy?
RIDIKÜL MAGAZIN Hány otthonod is van tulajdonképpen?
TUNYOGI HENRIETT Ott érzem magam otthon, ahol boldoggá tesznek a körülöttem lévő emberek és a munkám. De természetesen Budapest az első otthonom, utána London következik, a spirituális otthonom pedig a Himalája. Tulajdonképpen három bázis van az életemben. Az utóbbi hónapokban főleg Londonban éltem, táncosokat tanítok és filmeztem.
RM Ami viszonylag új szenvedélyed. Első kisjátékfilmedet, amit rendeztél, a cannes-i filmfesztiválon is bemutatták, aztán díjat nyert Delhiben… A filmezést a balett helyett találtad ki magadnak? Merthogy a táncos karrier meglehetősen rövid?
TH Az igaz, hogy a táncos pályafutás rövid, de én nagyon egészséges vagyok, sohasem sérültem, semmim sem fáj, köszönhetően az aktív jógának, úgyhogy még tíz évig tudnék táncolni, és akarok is. A filmezés ettől függetlenül kezdett érdekelni.
Most két kisjátékfilmet rendeztem, az egyik témája az anya-lánya viszony, a másik egy táncos film, egy brazil rendező filmjében pedig, amit Budapesten forgatott, játszottam.
RM A tánc mennyire van még jelen az életedben?
TH Minden nap gyakorolok, koreográfiákat készítek, legközelebb a Múzeumok éjszakáján, június 25-én, a Műcsarnokban fogok fellépni egy egyszemélyes darabbal, melynek témája a sebezhetőség. Saját koreográfia, és a háttér egy nagy fotókiállítás, ahol kinn van három kép rólam is, Tóth György fotóművész munkái.
RM Sebezhetőség? Olyan vidám lány vagy: alkotóként miért foglalkoztat oly gyakran a szenvedés?…
TH Azért, mert ilyen a világ, és nem szabad szemet hunyni afelett, hogy más emberek körülöttünk sérülnek. Mindenki a maga eszközeivel segíthet, én a tánccal, a filmmel. És most adódott még egy lehetőségem azzal, hogy az úgynevezett Women Economic Forum (WEF) megkeresett. Ez egy nemzetközi szervezet, több mint húszezer taggal, 75 országból. Én vagyok az egyetlen magyar köztük.
Konferenciákat tartanak, közösen gondolkodnak, keresik a megoldást a nők gazdasági, társadalmi helyzetének a javítására. Londonban ismertem meg őket, és örömmel csatlakoztam hozzájuk. A kérésükre én is felszólalhattam az angol parlamentben, a nemek közötti egyenlőtlenségről rendezett nemzetközi konferencián.
RM Azért érdekelt a munkájuk, mert a három „bázisodon” annyiféle női sorsot megismertél?
TH Igen, nagyon sokat tapasztaltam. Indiában a legszegényebb, legeldugottabb kis faluban is éltem, és laktam luxusszállodában is, amikor a Gandhi család jött el megnézni az előadásomat. 2008 óta, amióta rendszeresen utazom Indiába, hihetetlen végleteket éltem meg.
Kamaszlányok, anyák, nagymamák mesélték el nekem az élettörténetüket. De nemcsak azért csatlakoztam a szervezethez, mert van mit megosztanom másokkal, hanem azért is, mert fontosnak tartom, hogy az emberek ne csak „kommunikáljanak” egymással, hanem meg is hallják azt, amit a másik mond. Sokat kiabálunk, túl nagy a zaj körülöttünk, a WEF arról is szól, mennyire fontos meghallgatni egymást.
RM Ha elsodor a nőmozgalom, mikor lesz időd arra, hogy vissza-visszatérj életed egyik legfontosabb színterére, Indiába?
TH Amilyen gyakran lehet, megyek. Amióta évekkel ezelőtt Rishikesh városban kéthetes jógagyakorlaton vettem részt, majd negyvennapos némasági fogadalmat tettem, és egyedül beutaztam a Himalája apró falvait, ez a vidék valóban a spirituális otthonom lett.
Most, május végén újra megyek Indiába, a Fórumtól ugyanis megkaptam az úgynevezett „Ikonikus nő” – vagyis olyan nő, aki különböző kultúrákat köt össze – kitüntetést, amit Delhiben az alapító, dr. Harbeen Arora ad át.
RM Mondhatom azt, hogy a jógát a házasságodnak köszönheted? Hisz a férjed, Vásáry Tamás karmester közismerten nagy híve ennek a mozgás- és életformának.
TH Abszolút! A házasságunk kezdetétől mondogatta, hogy jógáznom kellene, mert karbantartana táncosként, és a stresszes életet is kiegyensúlyozza, de én nem kezdtem bele, csak három évvel később.
Aztán olyannyira „belejöttem", hogy most Dél-Indiába hívtak, hogy a jóga világnapján, június 21-én Bangalorban két indiai filmszínésszel tartsak jógaórát több ezer embernek. A jóga Indiából ered, és nekem fontos, hogy vissza-visszatérjek a gyökerekhez. Nekem ez a kikapcsolódás, a pihenés.
RM Miféle pihenés az, hogy a jól berendezett otthonod helyett hol hideg bádogviskóban, hol egy szegény faluban szállsz meg? Alig eszel, hideg vízzel mosol hajat, de azt is vödörből… Ez lenne a kikapcsolódás?
TH Amikor elkezdtem, nem tudtam, mennyire lesz nehéz, hogy jeges vízben kell mosakodnom, hogy nem lesz fűtés, hogy ennyire nem bírom majd a fűszeres ételeket. De mindez mellékes, amikor ott vagyok, mert annyit tanulok, annyi mindent hazahozok magammal, ami a napi létemben segít.
És amúgy is jót tesz, ha az ember kiszakad a megszokott kényelemből, edzi kicsit a szervezetét és a lelkét is egy másfajta világban.
RM Mi az, amit a mindennapi életedbe átemeltél a jóga filozófiájából?
TH A legfontosabb a türelem, magammal, másokkal, helyzetekkel szemben. Hogy ne akarjak mindent azonnal és tökéletesre. De még most is képes vagyok egy film utómunkájánál 4-5 órát egyfolytában a vágógép mellett ülni, nincs egy perc szünet sem, nemcsak nekem, a munkatársaknak se.
A nagy teherbírás a táncos életemből jön, az pedig, hogy amíg valami nincs kész, és nem jó, addig én nem nyugszom, alaptulajdonságom. És nem értem, miért kérnek a munkatársak időnként kávészünetet. De veszek egy mély levegőt, és azt mondom: na, jó, öt perc.
RM Nekem olyan, mintha folyamatos üzemmódban működnél. A minap küldtem neked egy mailt hajnali fél ötkor. És azonnal válaszoltál.
TH Korán kelő vagyok, nagyon sok energiám van reggel, sokat tudok olyankor dolgozni. Felkelek, jön a forró víz citrommal, utána meditálok, sétálok 45 percet a Gellérthegyen vagy a Hyde parkban, majd jógázom másfél órát, és eltelt négy-öt óra, kezdhetem a napomat.
RM És soha nem merül fel benned egy kis hedonista vágy, hogy egyszer-egyszer délig lustálkodj?
TH Most már néha megengedem magamnak. Emlékszem, volt, hogy Londonban mondták: legalább egy napot hagyj ki! De azt nem lehet! – válaszoltam. Aztán kipróbáltam, és rájöttem: nem baj, ha az ember egy picit pihen.
RM Ez a felfedezés erejével hatott rád?
TH Nem jellemző rám, hogy nem csinálok semmit. Örökmozgó gyerek voltam, atletizáltam, szertornáztam, úsztam, rajzoltam, hangszeren tanultam, énekeltem. Nem lehetett leállítani, tele voltam energiával.
Tízéves koromban felvettek a Balettintézetbe, kollégiumban laktam, egész héten tanultunk, gyakoroltunk, fegyelmezett munka folyt, de ez természetes volt nekem. Kitűnőre diplomáztam, azonnal felvettek a vágyott palotába, az Operaházba. Az első szerepem a Harangozó Gyula-féle Rómeó és Júlia volt.
RM Hány évig gyötörted véresre a lábujjaidat a spicc-cipőben?
TH Az Operában hét-nyolc évig táncoltam, de vágytam arra, hogy máshol is tanulhassak. Amint lehetőségem volt, mentem, az első állomás London volt, és 2003-tól meg is maradt egyfajta központként. Szabadúszó lettem.
Felléptem a Királyi Balett táncosaival, különböző, Londonban élő koreográfusok produkcióiban vettem részt. Ami pedig a saját koreográfiáimat illeti, nagyon erős klasszikus alapom van, klasszikus balettművészként diplomáztam, és ezt a vonalat viszem tovább az én mozgásvilágommal.
RM Az sosem jutott eszedbe, hogy ezeket a gyönyörű indiai táncokat megtanuld?
TH Tanítottak engem nagyon neves indiai táncosok, jó tapasztalat volt, de ez a mozgás nem nekem való. A balettnél máshogy terheljük a lábat. Ők borzasztó nagy erővel, mezítláb ütik a földet. Mi, balettesek a földtől elemelkedünk, a mozgás a légiességen alapul, náluk meg a földközeliségen. Gyönyörűek ezek a táncok, de nem tesz jót a balettes testnek.
RM Amikor megismertelek, a rólad szóló írások zöme a házasságoddal foglalkozott, és a köztetek lévő korkülönbséggel.
TH Negyvenegy év.
RM Újra és újra csak a fiatal feleség – idősebb férj téma jött elő. Csodáltam, amilyen eleganciával kezelted. Sosem érezted bántónak?
TH Nem volt időm arra, hogy bántson, és ha valaki ebből bulvártémát akar csinálni, az nem engem minősít, hanem őt. Én szívesen beszélek az életemnek erről a részéről is, ha az, aki kérdez, tiszteletben tarja, amit és ahogy elmondok, és megtiszteltetésnek érzi, hogy megosztom vele.
RM Milyen hátország neked Tamás?
TH Tizenhat éve házasodtunk össze. Ahogy megismerkedtünk, mindkettőnknek egyértelmű volt, hogy összetartozunk. Rendhagyó az életünk, hiszen sokat utazunk. De bármikor fel lehet hívni, meghallgat, és tanácsot ad. Mindig mindenben támogat. Társ, aki ott van, amikor szükségem van rá.
RM Akkor sem akart biztonságosabb utakra terelni, amikor kikapcsoltad a mobilodat, és másfél hónapig nem lehetett tudni rólad semmit, csak azt, hogy valahol Indiában vagy?
TH Biztos nem volt egyszerű, de tudta, ha nemet mondana, akkor boldogtalan lennék. Egy kapcsolat nem arról szól, hogy korlátozzuk a társunkat. Persze, alkalmazkodni is kell, mi is igyekszünk megteremteni, hogy legyenek közös dolgok az életünkben, de a tiltás inkább szétválaszt.
RM Azt mondtad nekem nemrég, hogy negyvenegy évesen sokkal jobban élvezed az életet, mint húszévesen. Miért is?
TH Mert könnyebben tudok nemet mondani, mint régen. Sokkal világosabban látom, hogy mi az, ami fontos, illetve ami nem fontos az életben, és már nem akarok mindenkinek megfelelni. Ma már nem kell, hogy mindenki szeressen. Az szeressen, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Még nincs hozzászólás