Amikor a csend büntet
Régóta együtt élő pároknál gyakori, hogy már nem beszélgetnek eymással. A kommunikáció a napi feladatok megbeszélésére szűkül, ki hoz kenyeret, ki megy a gyerekért, ki fog mosogatni, ki mit fizet be, s főleg miből. Ha eljutunk odáig, hogy a teendőkön kívül már semmi mást nem beszélünk meg, akkor ez a csend a rossz kapcsolat egyik legfontosabb jelzője. Figyelmeztetés. Valamit változtatni kellene.
Már nincs mit mondani
A kapcsolat elején minden új. Beszélgetünk reggel és este, telefonon, üzenetben, este a vacsoránál, reggel az ágyban. Mert mindent el akarunk mondani. Mindent, ami velünk történt, mielőtt megismertük egymást. Sorakoznak a gyerekkori történetek, a munkasikerek, netán kudarcok. Elmondjuk, hogyan szeretjük a káposztás kockát, és hogy mi idegesít a szüleinkben. Beszélünk régi nyaralásokról, meggyőződéseinkről, elutasításainkról.
S nem csak magunkról akarunk beszélni, a másik gondolatai, érzései, élményei is őszintén érdekelnek bennünket. Később azonban valami változik. Egyre kevesebb a kérdés, a kíváncsiság, a megosztás. Helyette csak a praktikum marad. Ki mit intéz, mikor jön haza, mit kell venni. A csend, ami először fel sem tűnik, idővel szorongatóvá válik. Vajon mi történt? Mikor szűnt meg közöttünk a valódi kommunikáció, és miért nem vettük észre?
A beszélgetés hiánya intő jel
A legtöbb pár esetén az eltávolodás nem veszekedéssel kezdődik, hanem a növekvő csenddel. Eleinte csak egy-egy kimondatlan gondolat feszít, aztán egy meg nem osztott érzés, szorongás. Valami félelem vagy rosszkedv marad belül, végül hetek, hónapok telnek el úgy, hogy alig beszélünk egymáshoz. Csak a legszükségesebb feladatokat osztjuk ki.
A csend ekkor már nem a békesség, hanem a közöny jele. Már nem akarjuk megérteni a másikat, s már azt sem bánt, hogy ő sem ért meg minket. Sokszor ha valami bánt, akkor sem szólunk. Nem akarunk vitát, veszekedést, inkább hallgatunk.
A viták kerülése látszólag békét hoz, valójában azonban falakat épít. Ha nem kérdezünk, nem is kapunk választ. Ha nem osztjuk meg azt, ami bánt, nem várhatjuk el, hogy a másik megértse. A kommunikáció megszűnése egy párkapcsolatban olyan, mint ha egy kertet nem locsolnánk többé. Először csak szomjasak lesznek, aztán elszáradnak legszebb növényeink…
A szeretet nem egyenlő a szavak hiányával
Sokan azt hiszik, ha már nem beszélnek annyit, az természetes. Hogy a kapcsolat beérett, stabil, nem kell már minden apróságot megosztani. De a mély kötődés nem egyenlő a hallgatással.
A szeretethez hozzátartozik a kíváncsiság, a másik világára való nyitottság. Ha már nem érdekel, mit érez, hogyan telt a napja, miről gondolkodott, mi nyomasztja, vagy épp mi lelkesíti, az nem csend, hanem eltávolodás. A valódi intimitás ott kezdődik, ahol még akarunk és merünk kérdezni, és válaszolni is.
Mikor kezd el fájni a csend?
A csend akkor válik szorongatóvá, amikor nem döntés, hanem az elhidegült kapcsolatból kövezkezik. Egy megoldatlan, veszekedésig fajuló vita után, amikor nem tudjuk, hogyan kezdjük el újra a beszélgetést. Amikor már nem merjük elmondani, hogy fájt, amit tegnap mondtál, vagy amit nem mondtál. Amikor a napi rutin mögé rejtjük az elhanyagoltság érzését.
Csendben pakolunk a gyerek után, csapkodva mosogatunk, dühös csendben teregetünk. Esetleg egyre többet dolgozunk, egyre később érünk haza, egyre gyakoribb, hogy a barátnőkkel megyünk nyaralni, s velük beszéljük meg életünk legfontosabb kérdéseit.
Amikor szorongásoldókkal húzzuk ki a napot, és altatóval az éjszakát. Amikor a csend védekezés, ha nem beszélünk, nem veszekszünk. Ha nem veszekszünk, nincs probléma. De ez illúzió. A csend lassan mérgez. Nem robban, csak szétmar.
Minden kapcsolatban változik a kommunikáció
Ahogy változunk, úgy változik a beszélgetéseink tartalma is. Az emlékeinket nyilván nem kell, nem is lehet újra és újra átbeszélni. Azonban ahogy telnek az évek, egyre több a közös történet, s ez ha rossz, ha jó, meg kell beszélni.
Amiként azt is, ami kapcsolatunkban változik. Őszintén kell beszélni a problémákról, de az örömökről is. Hiszen változunk. Mi is, a másik is. Talán már más érdekli, más fárasztja, más motiválja. Miként minket is. A legnagyobb tévedés, ha azt hisszük, már mindent tudunk egymásról. Pedig egy életen át tanuljuk a másikat. Persze csak akkor, ha akarjuk, és ha hajlandók vagyunk újra és újra beszélgetni.
A büntető csend
A pszichológusok ’csenddel verésnek’ nevezik azt a jelenséget, amikor egy párkapcsolatban az egyik fél, vagy akár mindkettő szándékos hallgatással bünteti a másikat. Előfordulhat, hogy elhidegültek egymástól, kiüresedett a kapcsolatuk, vagy egyszerűen elvesztették az érdeklődésüket.
De a csend lehet tudatos, a másik megbüntetésének hatékony eszköze. Amikor valakihez a társa napokig, hetekig nem szól, amikor nem reagál sem a szavaira, sem a jelenlétére, az mély és nehezen gyógyuló lelki sebeket okoz. Olyan érzés ez, mintha megszűntünk volna létezni. A csenddel verés a létezésünket kérdőjelezi meg. Nincs veszekedés, kiabálás, könny sincs, csak a megmagyarázhatatlan feszültség.
A csend megtörhető
Sokan érzik úgy, hogy már túl késő. Hogy annyi év után nem lehet újrakezdeni a beszélgetést. Pedig lehet. Apró kérdésekkel, egyszerű mondatokkal. Ilyenekkel például: úgy érzem, történt valami fontos veled a múlt héten, amit szerettél volna elmesélni, de valahogy nem találtunk rá időt. Mi lenne, ha kiülnénk a kertbe (erkélyre, konyhába), s elmesélnéd?
Vagy: tudod, mostanában volt néhány dolog, amit nem mondtam el, de ha érdekel, szívesen megosztom veled. Kezdhetünk úgy is egy beszélgetést, hogy annyira jó volna elmenni, ha csak néhány napra is valahová. Ha elutazhatnánk ketten bárhová, hová mennél? És néha a legegyszerűbb kérdés a legfontosabb: mi lenne, ha ma este egy pohár bor mellett újra beszélgetnénk. Úgy igazán?
Még nincs hozzászólás