Amikor a csend büntet
Régóta együtt élő pároknál gyakori, hogy már nem beszélgetnek eymással. A kommunikáció a napi feladatok megbeszélésére szűkül, ki hoz kenyeret, ki megy a gyerekért, ki fog mosogatni, ki mit fizet be, s főleg miből. Ha eljutunk odáig, hogy a teendőkön kívül már semmi mást nem beszélünk meg, akkor ez a csend a rossz kapcsolat egyik legfontosabb jelzője. Figyelmeztetés. Valamit változtatni kellene.
Már nincs mit mondani
A kapcsolat elején minden új. Beszélgetünk reggel és este, telefonon, üzenetben, este a vacsoránál, reggel az ágyban. Mert mindent el akarunk mondani. Mindent, ami velünk történt, mielőtt megismertük egymást. Sorakoznak a gyerekkori történetek, a munkasikerek, netán kudarcok. Elmondjuk, hogyan szeretjük a káposztás kockát, és hogy mi idegesít a szüleinkben. Beszélünk régi nyaralásokról, meggyőződéseinkről, elutasításainkról.
S nem csak magunkról akarunk beszélni, a másik gondolatai, érzései, élményei is őszintén érdekelnek bennünket. Később azonban valami változik. Egyre kevesebb a kérdés, a kíváncsiság, a megosztás. Helyette csak a praktikum marad. Ki mit intéz, mikor jön haza, mit kell venni. A csend, ami először fel sem tűnik, idővel szorongatóvá válik. Vajon mi történt? Mikor szűnt meg közöttünk a valódi kommunikáció, és miért nem vettük észre?
A beszélgetés hiánya intő jel
A legtöbb pár esetén az eltávolodás nem veszekedéssel kezdődik, hanem a növekvő csenddel. Eleinte csak egy-egy kimondatlan gondolat feszít, aztán egy meg nem osztott érzés, szorongás. Valami félelem vagy rosszkedv marad belül, végül hetek, hónapok telnek el úgy, hogy alig beszélünk egymáshoz. Csak a legszükségesebb feladatokat osztjuk ki.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2025. évfolyama 7. számának 46. oldalán!)
Még nincs hozzászólás