Marcipán szerint a világ
Szia, én vagyok Marcipán. Tudom, a nevem alapján mindenki azt hiszi, hogy kicsi és édes falatka vagyok.
Látszólag tényleg pici falatka vagyok, oldalnézetből kifejezetten kompakt. De aztán jön a mérleg, és kimondja a kegyetlen igazságot: 16 kiló! Anyukám mindig felsikít, amikor ezt meglátja az orvosi rendelőben, a doktor bácsi pedig kitiltott. Azt mondta, addig nem mehetek vissza, amíg le nem fogyok vagy 2 kilót. Na, jól megijesztett, ha nem mehetek, akkor nem megyek, legalább nem nyomkodja a bűzmirigyemet.
A világ szerintem nem igazságos. A szomszéd tacskó úgy néz ki, mint egy horpadt virsli, és eszik, amit csak akar. Én pedig csak megnézem a csirkecombot, és máris hízom fél kilót. Anyukám azt mondja, ne szomorkodj, Marcipán, nem vagy te dagadt, csak a csontod nagy. Két tévedés van itten, először is a csontom csak közepes, és kicsit sem szomorkodom. Szerintem egyszerűen csak túl sok a szeretet bennem, és a szeretet sokszor nehéz. Menhelyi kiskutya voltam, én csak tudom.
Amúgy én imádom az életet. Tudom, minden kutya ezt mondja, de én komolyan. Imádom a sétát, bár utálom, hogy minden póznánál meg kell állni, mert anyu nem bírja a tempót. Imádom a hasvakarást, és imádom, hogy mindenki azt hiszi, kölyök vagyok. Pedig 5 éves is elmúltam, csak jó a séróm. Ja, a színem zsemle, anyu szerint viszont halovány rózsaszínbe hajló színarany.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 1. számának 67. oldalán!)
Még nincs hozzászólás