A színésznők kora
A ráncok felvállalása, a szerepkörök változása óhatatlan velejárója az életnek. Van, akinek sikerül elfogadnia az idő múlását, más harcol ellene. Kevés olyan hivatás létezik, amelyik jobban ki volna téve a változásnak, mint a színészet. Három hazai színésznőt kérdeztünk az öregedésről, az időskori szerepekről a színpadon és a magánéletben.
Lorán Lenke
Három nemzedék kedvence az idén kiváló művész díjjal kitüntetett komika. Szinte hihetetlen, hogy idén töltötte be a nyolcvannyolcadik életévét. Tizenöt éves kora óta játszik, az Operaháznak is tagja volt balettnövendékként. Kész színháztörténet az övé, olyan legendás partnerei voltak, mint Honthy Hanna, akihez barátság is fűzte, Sárdy János, Rátkai Ferenc, Feleki Kamill. Istenáldásnak tartja hosszú, komolyabb betegségektől mentes életét.
„Annyi mindenen mentem keresztül, mégis mindig talpra álltam. Optimista alkat vagyok, kaptam erőt, szívet. Ha dühös vagyok, vagy valami bánt, kikáromkodom, megrázom magam, mint kutya a szőrét. Soha nem voltam rossz senkihez. Éles, kritikus nyelvem van, de a bírálatot is mindig humorba burkoltam. Nem szereztem magamnak ellenségeket – irigyeim bizonyára voltak” – meséli magáról.
Nemrég egy kivizsgáláson az orvos megállapította, hogy a szervezete harminc évvel fiatalabb a koránál. Holott semmi különöset nem tesz az egészségéért. Lorán Lenke titka talán abban rejlik, hogy megőrizte a nyitottságát, a kíváncsiságát, széles körűen tájékozódik a világról.
„Ez a szakma követelményekkel jár, amíg az ember tudja és akarja csinálni, képes túltenni magát a megpróbáltatásokon is” – vallja. Imádott férje, Kozák László színművész, akivel ötven évig voltak házasok, délután ötkor halt meg, ő pedig aznap este is játszott.
Lorán Lenke évtizedek óta Jutkával, a segítőjével osztja meg a napjait. A színésznő változatlanul sokat ad a külsejére, festeti a haját, lakkozza a körmét, rúzsozza a száját. Kedvenc időtöltése a tévézés, de csak olyan műsorokat néz, amelyek építőek, szórakoztatóak.
Fiával és menyével rendszeresen tartja a kapcsolatot. Huszonöt éves unokája, Emese az üzleti szférában dolgozik, jelenleg külföldön él. „Nem lengettem a zászlót, amikor nagymama lettem. Örültem a kis Emese érkezésének” – mondja.
Régi vágya teljesült, amikor tavaly a születésnapján tűzoltózenekar adott szerenádot az ablaka alatt. Barátai, szerettei lepték meg ezzel a kedves gesztussal. „Boldogságomban majdnem leugrottam a harmadik emeletről” – meséli nevetve.
Szatmári Liza
Szatmári Liza a Vígszínház építőköve. Idestova hatvannégy éve társulati tag. Soha nem jelentett számára gondot a kora. Negyven körül kezdett idősebb szerepekre váltani, és sajnálja, hogy nagyon kevés a korának megfelelő szerep. Jelenleg a Sógornők című előadásban játszik egy gonosz anyóst, aki megkeseríti a menye életét.
„Minden szerepben meg lehet találni a »csemegét«, a humort. Egy nő nő marad, akárhány éves is. Akkor van baj, amikor valaki nem veszi tudomásul, hogy már elszálltak felette az évek. Mindannyian változunk, és ezt a folyamatot tudomásul kell venni. Mindig ahhoz kell alkalmazkodni, ami jól áll nekünk” – vallja.
A színésznő hatvanévesen veszítette el élete párját, Szatmári Istvánt, akinek az emlékére néhány éve „A kis csillag is csillag” nevű díjat alapította: ezzel a színház fiatal színészeit ismerik el. A nevet „Szatyi” azonos című könyvéből kölcsönözte, a díj eredetije pedig egy Várkonyi Zoltántól kapott aranygyűrű volt a Vígszínház épületének másával, amit a színész házaspár a tizenötödik évfordulójára kapott.
Szatmári Liza saját család híján sem szenved hiányt szeretetben. „Olyan családot kaptam, ami manapság ritkaság – meséli fiatal színész kollégájáról, Telekes Péterről és annak három gyermekéről. – Egyik gyerek tüneményesebb, mint a másik. Családtagnak számítok Péteréknél, gyakran összejövünk, közösen nyaralunk.”
Kútvölgyi Erzsébet
Több mint negyven éve a Vígszínház oszlopos tagja. Egyaránt ért a kicsik és a nagyok nyelvén. 918-szor öltötte magára Bagira, a fekete párduc alakját A dzsungel könyvében. Újabb sikerszerepe az Óz, a csodák csodája Nyugati boszorkánya, amit már huszonhat évvel ezelőtt is megformált. Az elmúlt hónapokban szinte zsinórban dolgozik, ezért nem tud besegíteni a gyerekvigyázásba nevelt lányának, Lilinek.
„Félek attól, hogy a kétéves unokám, Milán nem fog megismerni, mert manapság ritkán lát. A nyolcesztendős unokám Zsizsinek hív. Amikor kimondja melegen és boldogan, hogy Zsizsi, az nekem a mennyország!”
Zsike, ahogyan mindenki szólítja, azon szerencsés nők sorába tartozik, akiket nem érdekel a koruk. „Soha egy másodperccel sem akartam fiatalabb lenni, mint ahány éves vagyok. Mindegyik énemnek voltak gyönyörű és szomorú időszakai.” Manapság Ulickaja Unokám, Benjamin című regényének színpadi adaptációjában Esztert, a jiddise mámét alakítja sok humorral, esendőséggel.
„Mesterem és osztályfőnököm, Vámos László mondta nekem a főiskolán: »elég, ha ötven felett derül ki, hogy magának van humora«. Az első szerep, aminél úgy éreztem, hogy fürdőzöm a boldogságban, és röhögnek rajtam, a Picasso kalandjainak anyafigurája volt. Ha egy színész olyan szerepet kap, amiben előjöhet a karakterformáló készsége, nincs nagy baj” – meséli a szerepkörváltásról.
Kútvölgyi Zsike nem sokat ad az egészség megőrzésére. „Ép lelkem van, a testem épségéért pedig csak annyi teszek, hogy sétálok.”
Még nincs hozzászólás