A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Üzenet minden nőnek - nincs lehetetlen!

Szeretjük az Oscar-gálákat. Egy kis csillogás, némi botrány, sok-sok híresség. Az idei Oscar sok szempontból volt különleges. A Covid-időszak utáni filmünnep végre eredeti fényében ragyoghatott fel. Ezen túl pedig olyan üzeneteket kaphattunk két remek, immáron Oscar-díjas színésznőtől, amelyek mellett nem lehet csak úgy elmenni. Illik időt szánni rájuk. Mert példaértékűek, mert két 60 év feletti nőtől származnak, akik közül egyikük tulajdonképpen magyar. Üzeneteik kapcsán most olyan színésznőket gyűjtöttünk össze, akik részben a hatodik x felett érték el igazi sikereiket, részben pedig ebben a korban is igen aktívak.

Michelle Yeoh üzenete sok nőnek adhat erőt

Michelle Yeoh és Jamie Lee Curtis
Fotó: PuzzlePix

Michelle Yeoh idén márciusban Oscar-díjat nyert. Ha a kínai származású malajziai színésznő neve elsőre nem tűnik ismerősnek, ahogy ’pestiesen’ mondják: „A hiba nem az Ön készülékében van.”

A 60 éves színésznő nem a celeb kategóriába tartozik. Michelle számos akciófilmben játszott, azzal szerzett nagyobb hírnevet, hogy az akciójelenetekben sosem helyettesítette őt kaszkadőr. A holnap markában című James Bond-filmmel lett világszerte igazán ismert, de játszott az Egy gésa emlékirataiban vagy A múmia: A Sárkánycsászár sírja című filmekben is.

2023 tavaszán viszont mindenki felkapta rá a fejét. Nemcsak azért, mert a Minden, mindenhol, mindenkor című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat – ezzel az első ázsiai nő lett, aki megkapta ezt az elismerést, és az első maláj színész, aki büszke tulajdonosa lett az aranyszobornak – hanem azért is, mert Michelle Yeoh megmutatta, hogy 60 évesen sem lehetetlen a csúcsra érni.

Amikor átvette az Oscar-díjat, elsősorban a 84 éves édesanyjának és a többi családtagjának mondott köszönetet a beszédében. Szavainak mély és fontos üzenete van: „Ez egy nagy lehetőség és remény minden egyes kisfiúnak és kislánynak, akik úgy néznek ki, mint én. Amikor ma este nézik az eseményt, remény gyullad majd ki a szívükben. Ez az igazi bizonyíték arra, hogy ha nagyot álmodunk, akkor az álmok valóra válnak” – mondta a színésznő, aki szerint az Oscar egy igazi reménysugár, amely azt is bizonyítja, hogy nem csak a fiatal színésznőkkel történhetnek még csodák.

„Hölgyek, soha ne higgyétek el, hogy már túl vagytok a csúcson” – tette hozzá Yeoh.

Jamie Lee Curtis üzenete minden magyarnak szól

Jamie az adóhivatal ellenőreként szinte felismerhetetlen
Fotó: Prorom Entertainment Kft.

Az idei Oscar-gála másik különlegessége az volt, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor című film nemcsak Michelle Yeoh számára hozta meg a rég áhított sikert, hanem Jamie Lee Curtis életében is fordulópontot jelentett. A 64 éves színésznőt most először jelölték Oscar-díjra, és elsőre hozta is a győzelmet, övé lett a legjobb női mellékszereplő díja.

„Nyertünk egy Oscart!” – kiabálta a színésznő a színpadon könnyek között. Hogy miért olyan nagy dolog ez? Jamie-nek már a szüleit, Janet Leigh-t és a magyar származású Tony Curtist is jelölték a díjra. Viszont a 64 éves színésznőnek sikerült elnyernie a szobrot.

Köszönőbeszédében kifejezte a háláját mindenki felé. Mint fogalmazott: emberek százait képviseli most a színpadon, a teljes stábot, amely a Minden, mindenhol, mindenkort csinálta, a családját, a férjét, a lányait, a testvérét.

Később, a sajtótájékoztatón még egy magyar dalt is előadott, ami bejárta a közösségi platformokat. „Katica, katica, felmászott egy fára, leesett (…)” – áh, nem tudok énekelni, de nagyon szeretem a magyar örökségemet” – mondta az éneklés után a színésznő. Az ő üzenete talán még fontosabb számunkra: ne csak a korodra, a gyökereidre is legyél büszke.

Jodie Foster üzenete: az ész és a tehetség együtt ér valamit

A bárányok hallgatnak FBI ügynökeként Sir Anthony Hopkinsszal
Fotó: Intercom

A kétszeres Oscar-díjas amerikai színésznő, rendező sokak szerint Hollywood legokosabb sztárja. Ki hinné, hogy már ő is elmúlt 60. Alig volt 14 éves, amikor a Taxisofőr drogfüggő tinédzser prostituáltjának szerepéért először Oscar-díjra jelölték. Akkor még nem, de 1989-ben A vádlottak, majd 1992-ben A bárányok hallgatnak című filmben nyújtott alakításáért is elnyerte az Oscart.

Hogy miért különleges Foster esete? Mert sosem tanult színészetet. 1985-ben magna cum laude diplomázott angol irodalomból a Yale Egyetemen, ahol 1997-ben tiszteletbeli doktori címet is kapott. Őstehetség? Igen, lehet, hogy ő az.

Talán nincs olyan ember, aki ne tudná felidézni A bárányok hallgatnak című thrillerben nyújtott alakítását. Foster akkor az első olyan színésznő volt, akit harmincéves korára kétszer is kitüntettek a filmvilág legrangosabb elismerésével. Ma már rendez, producer, de kiválóan énekel, beszél franciául, és szinte az összes műfajban kipróbálta magát: ugyanolyan otthonosan mozog sci-fiben, westernben, mint a romantikus, kosztümös filmben.

A People Magazine által 2002-ben a legszebb 50 ember közé választott színésznő szabad idejét legszívesebben fiaival tölti, kedveli a kickboxot, a jógát és a karatét. Pályatársai közül Meryl Streepet és Robert De Nirót tartja a legtöbbre. Jodie Foster hatvan év felett is olyan értéket és eleganciát képvisel a filmvilágban, amire ma már kevesen képesek.

Marcia Cross üzenete: az egészségért küzdeni kell

Marciának iker kislányai vannak
Fotó: Northfoto

Marcia Crosst a legtöbben a Született feleségek Bree-jeként ismerjük. A ma már 61 éves színésznő a New York-i Juilliard Egyetemen szerzett színészdiplomát, majd később a Los Angeles-i Antioch Egyetemen mesterdiplomát kapott pszichológiából.

A Született feleségeket megelőzően Cross dr. Linda Abbott-ként szerepelt a kritikusok által elismert Everwood című Warner Bros. sorozatban. De Kimberly Shaw-ként is emlékezhetünk rá a Melrose Place sorozatból.

Az Emmy- és Golden Globe-díjas színésznő élete azonban az utóbbi években gyökeres fordulatot vett. 2018-ban jelentette be, hogy végbélrákja volt, de sikeresen leküzdötte a betegséget. Férje, Tom Mahoney is rákos lett, őt viszont torokrákkal diagnosztizálták. Egy évvel később kiderült, hogy mindkettejüket ugyanaz a daganatkeltő vírus támadta meg, a HPV.

A színésznő azóta hatékonyan felszólal amellett is, hogy aki tudja, oltassa be magát az ellenszerrel, és azért is, hogy ne legyen szégyen a rákról beszélni. „Egy életünk van, az egészségünk nem játék. Miért kellene szégyenkezni a rák miatt? Küzdeni kell ellene” – nyilatkozta gyógyulása után Marcia.

Annette Bening üzenete a megértés és az elfogadás köré épül

Fotó: Northfoto

A 65 éves Annette Bening neve egyszerre azonos az Amerikai szépség és a Csodálatos Júlia című filmekkel. Két film, két szerep, amely annyira meghatározta a színésznőt, hogy azóta is kortalan szépségként tekintünk rá.

1992 és 2017 között hétszer jelölték Golden Globe-ra, kétszer meg is kapta. Négy Oscar-jelölése van is van, a Svindlerek (1991), az Amerikai szépség (2000), a Szabó István rendezte Csodálatos Júlia (2005) és A gyerekek jól vannak (2011), című filmekért, de az aranyszobrot még nem vehette a kezébe…

Amikor Annette felbukkant Hollywoodban, nem jelentett kérdést, hogy okos, intelligens és tehetséges nővel van dolga a filmkészítőknek. 1992 óta Warren Beatty a házastársa, négy gyermekük van. Beattyről tudni kell, hogy Hollywood egyik legnagyobb nőcsábászának hírében állt, és már mindenki azt gondolta, hogy örökre agglegény marad. Aztán jött Annette, és minden megváltozott.

Hogy mi lehet a színésznő titka? Erre sokan kíváncsiak, Bening viszont mindig jókat mosolyog, ha erről kérdezik. „Ha nem lenne ilyen támogató családom, biztosan nem sikerült volna ilyen ügyesen kötéltáncolnom az anyaság és a színészet között. Remek férjem és csodálatos gyerekeim vannak, mindannyian rendkívül különböző személyiségek, de egy azonos bennük: egytől egyig megértőek és elfogadóak. Nincs olyan krízis, amelyen együtt ne tudnánk felülemelkedni” – nyilatkozta a színésznő egy korábbi interjújában.

Talán tényleg ilyen egyszerű...

Jamie Lee Curtis üzenete minden magyarnak szól

 

Az idei Oscar-gála másik különlegessége volt, hogy a Minden, mindenhol, mindenkor című film nemcsak Michelle Yeoh számára hozta meg a rég áhított sikert, hanem Jamie Lee Curtis életében is fordulópont volt. A 64 éves színésznőt most először jelölték Oscar-díjra, és elsőre hozta is a győzelmet, övé lett a legjobb női mellékszereplő-díja. „Nyertünk egy Oscart!” - kiabálta a színésznő a színpadon könnyek között. Hogy miért olyan nagy dolog ez? Jamie-nek már a szüleit Janet Leigh-t és – a magyar származású – Tony Curtist is jelölték a díjra. Viszont a 64 éves színésznő lett az első, aki meg is kapta a szobrot. Köszönőbeszédében kifejezte a háláját mindenki felé. Mint fogalmazott: emberek százait képviseli most a színpadon, a teljes stábot, akik a Minden, mindenhol, mindenkort csinálták, a családját, a férjét, a lányait, a testvérét. – mondta a színésznő. Később még egy magyar dalt is előadott, ami bejárta a közösségi platformokat. „Katica, katica, felmászott egy fára, leesett (…)” - áh, nem tudok énekelni, de nagyon szeretem a magyar örökségemet” – mondta az éneklés után a színésznő. Az ő üzenete talán még fontosabb számunkra: ne csak a korodra, a gyökereidre is legyél büszke.

Címkék: jamie lee curtis, marcia cross, michelle yeoh, jodie foster, annette bening

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!