Újrakezdők 50 felett
Példaképek, akik ötven felett valósították meg álmaikat. Olyan tettre kész, energikus hölgyek, akik valami szokatlant, merészet léptek és ez hozott jelentős és pozitív változást az életükbe. Eldöntötték, megcsinálták! Hiteles megtestesítői annak, hogy az élet teljes, tartalmas és értéket teremtő lehet ötven fölött is. Itt lesz velünk: Ivancsics Ilona, Weith Katalin és Füstös Éva. A társasághoz csatlakozik meglepetés férfi vendégünk, aki szintén egy sikeres újrakezdő.
Weith Katalin, producert is kísértette a színészkedés álma. Eltökélten készült a Színművészeti Főiskolára, de eközben matematikai versenyeket is nyert. Így végül az ELTE matematika szakára adta be a jelentkezését. Tanítóként kezdett el dolgozni. Majd a sors mégis úgy hozta, hogy visszakanyarodott a színészkedés felé, csak a kamera másik oldalán áll. Jelenleg az ötödik diplomáját csinálja, neki a tanulás a hobbija. Most elsősorban film koprodukciókban dolgozik, s ezek mellett egy könyvkiadót is működtet.
Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, kétszeres olimpiai bajnok tornász, sportvezető, állatorvos először focizott, majd a testnevelő tanára mondta azt neki, hogy tehetséges a tornában. 17 évig tornászott. Kitartásával két olimpiai bajnokságot sikerült megnyernie. Augusztusban leugrott a lólengésből és szeptemberben elkezdte az állatorvosi egyetemet. Azonban életében újra beköszöntött a torna. Szerinte, ha a munkánk örömöt okoz, a feladatok, az új kihívások borzasztóan tudják az embert motiválni.
Mid life crisis jelensége
Az életközépi válság egy természetes jelenség, ilyenkor a középkorú embereket a belső fejlődés érdekli, az élet mélyebb értelmét keresik. Bujdosó Karolina, pszichológus szerint ezt a jelenséget a média fiatalság kultusza erősíti. Sokan a boldogságot egyenlővé teszik a szépséggel és a fiatalsággal. Ilyenkor tör elő a fiatalság elmúlásának érzése, az erre való rádöbbenés, az, hogy nem éltünk eleget. Visszaszeretnénk hozni ezt az érzés, korrigálni, vagy bepótolni a kimaradt eseményeket. S ilyen esetben sokszor nem vagyunk képesek racionálisan dönteni. Fiatalként a mindenhatóság érzését éljük át, amikor úgy gondoljuk, hogy minden kapu nyitva áll előttünk. Idővel azonban a lehetőségeink korlátozódnak, s lesznek olyan utak, amelyekről egyszerűen le kell mondanunk. Tudatosítanunk kell azt, hogy egyetlen életbe nem lehet minden besűríteni, ezt a nyomást akkor tudjuk végleg megszüntetni, ha szembenézünk magunkkal, s elfogadjuk a tökéletlenséget. Így a megfelelési kényszerünk is csökkenni fog, s az életünk is élvezhetőbbé válik.