Állatorvosból sportvezető
Magyar Zoltán fegyelmezett sportolóból lett szakmáját szerető állatorvos, aki hatvanéves kora körül érezte úgy, hogy újra váltania kell. Felhagyott az orvoslással, és egykori sportágának az élére állt.
„Én gyerekkoromban nagyon szerettem focizni, de a mi iskolánkban a torna volt a divat, nem a foci. Nekünk nem a cipőnk ment tönkre a focitól, hanem a kezünk volt mindig koszos, mert kézen álltunk. Úgyhogy könnyű volt a torna felé orientálódnom – ötödikes koromban kezdődött a pályafutásom, és tartott is sokáig, szép eredményeket értem el.
A mi sportágunkban alaptézis a fegyelem, nagyon fontos volt a pontosság, ez mind a mai napig jellemző rám. De nagy volt akkor a felelősség is, hiszen az állam támogatott: úgy érezhettem, nem saját magamért csinálom, hanem egy egész országért. És tudom, hogy nagyon népszerű voltam: ha elmentem a legkisebb faluba, ott is mindenki megismert.
'79-ben voltam a lelki- és fizikai állapotom csúcsán – de a vége már nagyon keserves volt, alig vártam, hogy helyette elkezdhessem az egyetemet. Állatorvosnak lenni abban az időben majdnem akkora buli volt, mint sportolónak – volt egy barátom, vele nyáron lejárogattunk disznót oltani meg herélni, jól kerestünk, szabadok voltunk, remek élet volt.
És később is nagyon szerettem a szakmámat – csak hát belefárad az ember egy idő után. Ennyi idősen az ember testének a tűrőképessége csökken, és erre mind szellemileg, mind fizikailag föl kell készülni. Úgy látom, nem szabad túlpörgetnie magát az embernek, nem éri meg. Úgyhogy fölhagytam az állatorvoslással, átadtam a terepet a fiataloknak.
Két évvel ezelőtt visszatértem a tornába mint amatőr, tehát nem tornászként, hanem mint sportvezető. Nagyon jólesik, hogy a sport visszafogadott: mikor az idén választás volt az olimpiai bizottságban, első körben beválasztottak elnökségi tagnak.
Erre roppant büszke vagyok, mert ennél sokkal hosszadalmasabbak szoktak lenni a szavazások. Örülök, hogy újra tehetek valamit a tornasportért, a lehetőségek és az anyagiak is megengedik most már, és ez nagyon fontos az országnak is. Úgy érzem, hogy a képességeimnek megfelelően tudok élni, és a helyemre kerültem – boldog vagyok!"
Még nincs hozzászólás