Trónfosztás a gyerekszobában
A testvérek közötti versengés nemcsak a szülőknek, a gyerekeknek is feladja a leckét. Mitől függ a testvérek közötti kapcsolat alakulása? Mit tehetnek a szülők azért, hogy elsimítsák az ellentéteket a kicsik között? Az elsőszülött gyerek jogai mennyire sérülnek? Vajon lehet-e egyformán szeretni két vagy több gyermeket? Medveczky Katával, Benkő Nórával, Demcsák Zsuzsával és meglepetés férfi vendégünkkel beszélgetünk gyerekszobai tapasztalataikról.
Hosszú ideig az öröklési rend határozta meg egy családban a születendő gyerekek felnőtt életét. Ma már azon igyekszünk, mi szülők, hogy ne tegyünk különbséget a gyerekeink között, a szakemberek szerint azonban ez elkerülhetetlen. Nem hagyunk rájuk ugyan földet vagy gyárat, és nem küldjük el őket papnak, ha nem jut örökség, de máshogy tekintünk első, második vagy többedik csemeténkre.
Medveczky Kata tanácsadó szakpszichológus három nagyszerű gyermek édesanyja. Nemcsak szülőként, szakértőként is azt vallja, hogy jó, ha egy családban sok a gyerek. A szavaknál fontosabbnak tartja a nonverbális kommunikációt, ami példaértékű a gyermekek számára. Kata szerint jó testvéreket nevelni az egyik legfontosabb szülői feladatunk. A testvérek együtt nőnek fel, rengeteg közös élményt szereznek, és életre szóló útitársai lehetnek egymásnak.
Kata jótanácsai a testvérféltékenységi konfliktusok csökkentésére
Ne hasonlítgassuk a testvéreket egymáshoz! Nincs két egyforma gyerek, ezt minden szülő tudja. Ne legyen "bezzeg" gyerek a családban. Kerüljük azokat a helyzeteket, amelyek bűntudatot ébresztenek a testvérekben. Semmi baj nincs azzal az érzéssel, amikor a nagytesó kupán akarja vágni a kistesót, de szülőként mindenképp meg kell akadályoznunk ebben a gyereket. Az a bűntudat, ami a helytelen viselkedést követi sokkal rosszabb, mint az, ami csupán abból az érzésből fakad, hogy "rosszra gondoltam". Fontos, hogy a szülői beavatkozás ilyenkor gyors és határozott legyen. Mindegyik gyermekünkben találjuk meg azt az egyedi, pozitív tulajdonságot, képességet, ami rá jellemző és ezt gyakran erősítsük meg benne. Vegyük észre azokat a helyzeteket, amikor nem veszekednek és nem keltenek semmilyen feltűnést, csak úgy "jól elvannak" a gyerekek! Nagyon fontos, hogy azonnal reagáljunk ezekre a helyzetekre, hogy mekkora örömöt okoznak azzal, hogy pl. milyen szépen játszottak együtt. Ne féljünk attól, hogy megzavarjuk őket, ha hozzájuk szólunk! Az időben adott pozitív visszajelzés kincset ér. Dicsérjük meg másoknak is (apának, a nagyinak vagy a szomszéd néninek), hogy milyen büszkék vagyunk rájuk, mert olyan jó kis játékokat találtak ki együtt (pl. bunkerezés, labdázás, stb.), hogy addig el tudtuk készíteni a vacsorát. Fontos, hogy a gyerekek fültanúi legyenek a dicséretnek és konkrétumot mondjunk róluk, hogy tudják pontosan mi is az, aminek örülünk.
Érdekességek
A világ lakosságának mindössze 20%-a egyke. A világ első 30 űrhajósából 22 elsőszülött volt. Két elsőszülött házassága általában nehezebb és gyakrabban végződik válással, mint például egy elsőszülött és egy másodszülötté. A másodszülöttek viszont általában remekül kiegészítik egymást. A fiatalabb testvérek gyakrabban sikeresek a csapatsportokban. A szülők felnőtt gyerekeik közül általában a legkisebbhez fordulnak segítségért.