Különleges kötelékben
Dr. Tárnoki Ádám és dr. Tárnoki Dávid egypetéjű ikrek. Le sem tagadhatnák, hogy genetikailag csaknem teljesen azonosak. Ugyanúgy nevetnek, egyformán próbálnak kedvesek, udvariasak lenni, és visszahallgatva a velük készült interjút, szinte lehetetlen megkülönböztetni, mikor melyikük beszél.
Befejezik egymás mondatait, mintha egyszerre működne az agyuk. Nem meglepő, hogy azonos szakmát választottak – mindketten orvosok –, és ha már így alakult, életüket az ikerkutatásnak szentelték. Azt vizsgálják, hogy a betegségeink, tulajdonságaink mennyire vannak a génjeinkbe kódolva, és mi az, amit az életmódunkkal befolyásolhatunk. Hiszen – ha jobban megnézzük –, az egypetéjű ikrek sem olyanok, mint két tojás.
Ki a domináns?
Az ikrek között már az anyaméhben kialakul egyfajta dominanciaharc. Az egyikük több vért követel magának az anyától, ami akár a másik magzat elsorvadását is okozhatja. A nyolcvanas-kilencvenes években az ultrahang-diagnosztika elterjedésével kiderült, hogy valójában minden kilencedik terhesség ikerterhességnek indul, csak az egyik magzat elhal. Ezt a jelenséget eltűnő iker szindrómának nevezik a szakirodalomban. Akinek volt egy ikertestvére, aki méhen belül elhalt, az akár egész életében érezheti a hiányát – egy kutatás szerint az ilyen emberek hajlamosabbak a depresszióra.
„Ismerünk egy plasztikai sebészt, aki hobbiból ikreket fotóz, kiállításokat is rendez a képeiből – meséli dr. Tárnoki Ádám. – Egyke gyerekként nőtt fel, tehát látszólag semmi sem köti az ikrekhez. Az édesanyja ötvenéves kora körül árulta el neki, hogy volt egy ikertestvére, aki a méhen belül elhalt, és valószínűleg emiatt érdekli őt annyira ez a téma.”
A Tárnoki testvérek szerint a családi szocializációtól is függhet, hogy az ikerpár melyik tagja lesz domináns – többnyire az, aki a szülőktől valamiért több figyelmet kap.
Megérzik egymás fájdalmát?
Az ikrek közötti telepátia legendás. Számos történet kering arról, hogy ikerpárok több ezer kilométerről is megérezték, ha a másiknak baja esett. „Volt olyan kísérlet, amikor elválasztották egymástól az ikreket, és az egyiket nagy fájdalomnak tették ki, a másiknak pedig figyelték az érzelmi reakcióját. Néhány ikerpárnál szimpátiafájdalmakat tapasztaltak – pont akkor éreztek fájdalmat, amikor a testvérük” – mondja dr. Tárnoki Dávid.
„Mi is ismerünk olyan ikerpárt, akiknek az egyik tagja megérezte, hogy a másik mikor szül. Akkor még nem volt telefon, ezért bement a kórházba, és tényleg a szülőágyon feküdt a testvére” – meséli Ádám.
Akkor is egyformák, ha külön nőnek fel?
A Két Lotti-történetnek több valóságalapja van, mint hinnénk. Számos kutatás vizsgált olyan ikreket, akik egymástól távol nőttek fel, és mindannyiszor kiderült, hogy a hasonlóság még így is hátborzongató. Volt olyan, hogy egy ikerpár mindkét tagja bankrabló lett, úgy, hogy nem is ismerték egymást. Az ő esetük jól bizonyította, hogy a bűnözési hajlam öröklődik. „Híres az amerikai ikerpárról, Oscarról és Jackről szóló történet is – mesélik Tárnokiék. – Mindketten Trinidadon születtek, de egyikük az édesapjuknál maradt Izraelben, a másik pedig az édesanyjukkal, aki a náci Németországba ment – tehát teljesen különböző közegben nőttek fel. Negyvenhat évvel később találkoztak egymással: az egyik csak angolul, a másik csak németül beszélt, de szinte teljesen ugyanúgy néztek ki. Ugyanolyan típusú ruhákat hordtak, mindketten bajuszt viseltek, és a személyiségvonásaik is nagyon hasonlítottak. Mindketten hátulról kezdték el olvasni az újságot, a vécét használat előtt húzták le, és agresszívak voltak.”
Egymás életét másolják?
Nagyon gyakori, hogy az ikrek szinte teljesen azonos életutat járnak be: ugyanazt a foglalkozást űzik, egyszerre házasodnak meg vagy alapítanak családot. A Tárnoki testvérek is mindketten orvosok lettek, és egymás közvetlen munkatársaként dolgoznak. Korábban ők is vizsgálták, hogy mennyiben öröklődő a pályaorientáció, és arra jutottak, hogy az egypetéjű ikrek többsége hasonló szakmát választott. „Amerikában egy szétválasztott ikerpár vizsgálatánál kiderült, hogy mindketten fitnesztermet nyitottak, pedig több évtizedig nem is találkoztak egymással” – említi Dávid.
Közös nyelvük van?
Dr. Tárnoki Ádám és Dávid általában szavak nélkül is tökéletesen megérti egymást. Elég ránézniük a másikra, és azonnal tudják, mire gondol, mit akar mondani – állítják. „Vannak olyan ikrek is, akik gyerekkorukban saját nyelvet alakítanak ki, amit csak ők értenek, még a szülők sem. Olyan is előfordult, hogy egy ikerpár egyáltalán nem kommunikált a külvilággal, csak egymással, ezért orvoshoz kellett vinni őket” – mesélik felváltva, egymás gondolatait befejezve, továbbfűzve.
Ugyanazok a betegségeik?
Az egypetéjű ikreknek – mivel a genetikai állományuk közel 100 százalékban megegyezik – elvileg ugyanolyan betegségekben kellene szenvedniük, ám az ikerkutatások ezen a területen érdekes eredményekre jutottak. „A környezeti tényezők aktiválhatnak vagy leállíthatnak bizonyos génszakaszokat – magyarázza Ádám. – Ha például az ikerpár egyik tagja dohányzik, míg a másik nem, előfordulhat, hogy az elsőnél kialakul valamilyen tumor, az utóbbinál viszont nem.”
Nem tudnak elszakadni?
Az ikrek között már az anyaméhben nagyon erős kötődés alakul ki. Ultrahangos vizsgálatokkal kimutatták, hogy a magzatok máshogy gesztikulálnak, amikor egymáshoz érnek, mint amikor a méh falával érintkeznek. Később még az édesanyjuknál is jobban ragaszkodnak egymáshoz, ami a felnőtt életükben akár nehézségeket is okozhat. „Ismerünk olyan egypetéjű ikerlányokat, akik kijelentették, hogy sosem lesz fontosabb a házastársuk a testvérüknél. Több olyan történetet is hallottunk, amikor a férj kiszorult a kapcsolatból, mert az ikerpár mindent egymással beszélt meg” – mondja Ádám. „Olyanok is vannak, akik már hetvenévesek, de születésük óta együtt élnek” – fűzi hozzá Dávid.
A kutatások is azt bizonyították, hogy az ikrek később házasodnak, és a szexuális érésük is kitolódik, ami szintén az anyaméhben kialakult szoros kapcsolatukra vezethető vissza.
Még nincs hozzászólás