A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Zoknik és palackok

Sosem értettem, mikor a párok olyan apróságokon vitatkoznak, hogy tedd a szennyest a szennyestartóba, vagy rakd a mosogatógépbe a használt edényeket. Felsőbbrendű mosollyal állapítottam meg, hogy én ilyesmit sosem fogok szóvá tenni. Tartottam is magam ehhez az elvhez, egészen a szennyesben talált, irracionálisan kifordított zoknikig.

Fotó: Thinkstock

Ha körülnézek az ismerősi körömben, sokféle viszonyulást találok a rendhez. Eszti, az unokahúgom például világéletében rendetlen volt, már gyerekként is én pakoltam el utána a játékokat. Most kifogott egy rendmániás pasit, és miután a srác párszor önkéntes takarításba kezdett Eszti lakásában, az unokahúgom kínjában profi lett a „hogyan csináljunk látszat-rendet a totál káoszból 10 perc alatt” témakörben. Csak az ágy alá ne nézzen senki....

Aztán ott van Bence. Tinédzserkorában halmokban álltak a koszos tányérok és poharak a számítógépe körül: képes volt hetekig gyűjtögetni őket. Most, hogy megházasodott, mintha kicserélték volna. Ő ágyaz be, vagy mosogat el a felesége helyett, ha az épp dolgozik, és bármikor jártam náluk, mindig tüchtig rend fogadott.

Rend és rendetlenség
A híres pszichológus és írónő, Polcz Alaine Rend és rendetlenség című könyvében az ember tárgyakhoz való viszonyával, környezetünk és lelki betegségeink kapcsolatával foglalkozik.
Szerinte létezik lényegi és formai (látszat) rend. Míg előbbi esetében minden logikusan van elrendezve és kézre áll, utóbbinál inkább az esztétikum dominál. Ebből fakadóan előfordulhat, hogy látszólag valaki kaotikusan él, de számára ebben mégis van valami rendszer, míg másnál minden az élére van állítva, mégsem érzi otthon magát.
Könyvében ír arról, hogy a belső és külső káosz bizonyítottan kölcsönhatásban áll egymással. Akik nem képesek rendet tartani a környezetükben, általában magukkal sincsenek tisztában, a személyiségük is kevésbé stabil. A túlzott rendmánia viszont kényszeres személyiségre utal, amiben a takarítás egyfajta kompenzációs tevékenység. Egy biztos, hogy a környezet rendbetétele segít a fejünkben is rendet tenni: talán ezért kezd sok nő nagytakarításba és rendrakásba egy szakítás vagy egy családi konfliktus után.

Aztán a metroszexuális Nándi. Képes naponta többször hajat mosni, hogy úgy álljon az az 5 centi szőr a fején, ahogy elképzelte. Az viszont sosem zavarta, hogy az albérletében még a kettővel korábbi lakó tojásrántotta-maradványa éktelenkedik a tűzhelyre száradva.

Nálunk otthon minden házimunkát anyukám végzett: apukám még a kávéscsészét se tette a mosogatóba, nem hogy elöblítse. A párom és köztem ez teljesen máshogy működik: valahogy spontán kialakult a házimunka felosztása. Ő felmos és porszívózik, én bevásárolok, mosok, teregetek, mosogatni pedig felváltva szoktunk.

Ideálisabb nem is lehetne, csak egyetlen dolgot nem értek: minek kifordítani a zoknit, mielőtt bedobja a szennyesbe? Irracionális: ő külön energiával kifordítja, én külön energiával vissza.

Egy ideig szó nélkül tűrtem, aztán egyszer megkérdeztem, ugyan miért csinálja. Kiderült, hogy ő a száránál fogva veszi le, így automatikusan kifordul. Már csak azt kéne megtudnom, miért rakja az üres ásványvizes palackokat mindig a szemetes mellé, és nem bele. Biztosan erre is van valami racionális magyarázat...

Címkék: párkapcsolat, tisztaság, rendetlenség, rend, rendmánia, férfi, női szerepek, polcz alaine

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!