Tomán Szabina: Bárki elindulhat a saját útján, és változhat
Tomán Szabina sikeres befektető üzletasszony, a Tomán LifeStyle Kft. tulajdonosa olyan energiával beszél a nők változásáról, olyan szenvedéllyel és hittel áll mellettünk, hogy alig maradnak kérdéseink. Jó hallgatni, érdemes a tapasztalataira támaszkodni. A HelloKlimax youtube csatorna vendége most ő és Koch Mária, a HelloKlimax program alapítója voltak. A beszélgetés szerkesztett változatát olvashatjátok.
– Az önbizalom és az önértékelés nem kifejezetten a 40 feletti korosztály problematikája, de mi most erre fogjuk kihegyezni a beszélgetésünket. Szabina, te nőknek segítesz különböző területeken, mi a tapasztalatod, hogyan látod, hogy állunk ezzel a témával?
Tomán Szabina: – Nem jól, de jobban, mint amikor én elkezdtem modellkedni. Folyamatosan toljuk ki a határainkat, mutatjuk, hogy mi mit érünk, és mit szeretnénk. Mint dolgozó nő, mint anyuka, mint társ, mint partner azt látom, hogy egyre büszkébbek vagyunk, és egyre többet érhetünk el. Nézzük meg csak az utcákat, például mennyi híres nőről elnevezett utcanév van.
A mi generációnk nem fogja elérni azt a vágyott állapotot, amit mi, nők szeretnénk elérni. Vannak félreértések olyan témákban, mint az egyenjogúság. Én nem szeretnék kinyomni 160 kilót a vállamon, nem szeretném a férfiidentitást, erőt elvenni, megcsonkítani, de szeretnék kiteljesedni mint nő, és nem csak azon sémák szerint, mint anyáink, nagyanyáink, dédanyáink. Nem csak a család, a gyerekszülés és az otthon teremtésére vagyunk alkalmasak, a szakmai sikereket is úgy akarjuk megélni, ahogy mi szeretnénk.
– Te így éled az életed, ezzel szép példát mutatsz.
T. SZ.: – Remélem, de ezen dolgoznom kell nekem is. Amikor elindítottam a vállalkozásomat, voltak olyan megjegyzések, hogy gyönyörű szép, de mit tudhat a vállalkozásról, és mint nő mit keres a tárgyalóasztalnál… A Cápák című műsorban öt befektető között egyedül voltam nő, tehát jól mutatja az életutam, hogy van min változtatni, van hova fejlődni. Ebben a legnagyobb támogatást és erőt a férfiak adják, ők fogják nekünk áttörni az üvegplafont.
Koch Mária: – Én azt tapasztalom, hogy az önbizalmunk függ a családi és társadalmi szocializációnktól. Ha visszaemlékszem, nekem kislánykoromban is megvolt az önbizalmam, cserfes, intézkedős, nagyszájú kislány voltam, de hol van ez a mai énemtől? Nekem is van egy utam, amit bejártam, mint szerencsés esetben mindannyian. Amikor te kezdted a modellkarrieredet, önbizalmad teljében voltál már, vagy tanulnod kellett? Hol tartottál akkor, és hol tartasz most?
T. SZ.: – Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de nekem a modellszakma letörte az önbizalmamat. Annyi sok gyönyörű nő között külföldön megfelelni nagyon nehéz volt. Bármennyire próbáltam maximálisat nyújtani, hogy tökéletes formát adjak, hogy időben mindig ott legyek, lássák, hogy én ezt nagyon szeretném, és akarom, de így is rengeteg visszautasítással kellett szembesülnöm 16-17-18 éves koromban, úgy, hogy közben nem volt mellettem sem a család, sem a baráti köröm, külföldön egyedül kellett ezzel megküzdenem.
Azért az egy mélypont volt az életemben, holott mondhatjuk, hogy akkor voltam a legszebb, a legfrissebb, a karrieremre koncentrálhattam, megvalósíthattam az álmaimat, és mégis az önértékelésem a béka feneke alatt volt. Nagyon fiatal voltam ahhoz, hogy a visszautasításokat helyre tudjam rakni.
K. M.: – Szerinted mik a nők alacsony önbecsülésének leggyakoribb okai?
T. SZ.: – Én életmódváltó programmal foglalkozom. A túlsúly nálunk nagyon sokszor téma. 3-5 kiló, de akár 50 kiló plusszal egy spirálba kerülneknek a nők, amelyből nincs kiút. Ez kihat a magánéletre, a karrierre, az egészségre, az önbizalomra, a megfelelési kényszerre. Nincs elég eszközünk arra, hogy azokat a problémákat, amelyekkel szembesülünk, kezeljük. A tinédzserré válás, az átalakulás, a menstruáció, egy teherbe esés, egy kilenc hónapig kihordott baba, hogy csak néhányat emeljek ki. Hormonális hullámvasúton ülünk 15 éves korunktól kezdve 50-60 éves korunkig.
És ott van az öregedés, az első változókori tünetek, az első szarkaláb. Már nem vagy friss, nem vagy a legfiatalabb a családban vagy az ismerősök között, és ezzel megbarátkozni nagyon nagy harc. Hihetetlen elvárás van a nőkkel szemben és magunkkal szemben. Támogatnunk kéne egymást, mert mindenki meg fog öregedni, de még a saját korosztályunkban is vannak széthúzások. Jaj, ez meg hogy néz ki, mondják sokan, de ha a másik próbál ellene tenni, akkor meg az a probléma. A világ elvárásai nagyon magasak, és magunkkal szemben nagyon maximalisták vagyunk.
– Ha azt mondjuk, hogy önbizalom, önértékelés, akkor miért a külvilágtól függ az, hogy én mit gondolok magamról? Van itt egy kis ambivalencia…
K. M.: – Talán ezért nem is lenne szabad annyira figyelni a külvilág nyomására meg az elvárásokra, hanem egy egészséges énképpel, ami 25-30 éves kor környékén érett személyiségként ki kellene hogy alakuljon, remekül lehetne alapozni. Persze, hibázom, tévedek, vannak rossz döntéseim, de ezekkel együtt fejlődőképes vagyok. Ezt kellene helyretenni magunkban, ez sokat segíthetne. Az a hormonális hullámvasút, melyet említettél, mindig arra késztet minket, nőket, hogy valamit mindig újragondoljunk, újratervezzünk. Mi erre a megoldás?
T. SZ.: – A tudás beillesztése, legyen egy tárházunk, amiből tudunk építkezni, tudunk váltani. Legyenek példák, legyenek hangos emberek, akik elmondják, én ezt így oldottam meg. Ha csak egy dolgot be tud építeni, akkor elindulhat a saját maga útján és saját maga változtatásán. A mai világban minden a változásról szól, olyan fejlődésről és innovációkról, amelyekről eddig nem is gondoltuk, hogy léteznek. Ezeknek kell, hogy legyen idejük beilleszkedni az életünkbe. Nekem néha egy-egy mondat is elég.
A Tik-tokon például néha egy mondat tökéletesen betalál, mert annyira jól fogalmazzák meg, hogy tud inspirálni a változásra. Az önbizalom és önértékelés mellett az önszeretet is fontos. A dicséret nem volt jellemző a mi generációnknál, de a szüleinknél sem. Mi az, amitől te szereted magad, amitől azt mondod, úgy vagyok jól, ahogy vagyok? Van-e erre recepted? Pár éve megfogalmazódott bennem, hogy amióta szeretem magam, amióta nem menekülök magam elől, szeretek magammal lenni. Azelőtt menekültem egy elvárás felé.
Most szeretem a gondolataimat, szeretem azt is, ha hibázom, feldolgozom az élményeimet, a tudásomat, a hibáimat. Nem akarom elhessegetni ezeket. Szerintem ez az önszeretet, amikor szeretsz magaddal lenni. Az előző generációknak erre nem volt lehetőségük. Az én anyukám azt sem tudta, mi az, hogy énidő. Dolgozniuk kellett, anyukám még a nagymamánál is mosott, amikor szombaton átmentünk, utálta, fáradt volt, és mégis helytállt a munkahelyén. Akkor nem volt énidő. Én meg azt láttam, hogy apukám hazajön, bekapcsolja a focimeccset, hátradől, vagy elolvassa a sportújságot, vagy elmegy a haverokkal, és ő jól van.
A mi generációnk már meri azt mondani, hogy most akkor én elmegyek a lányokkal két-három napra, vagy koncertre, moziba, színházba. Az én anyukámnál ilyen nem volt. Én azóta szeretem magamat, amióta szeretek magammal lenni.
– Ez nem egyenlő a magánnyal, ugye? Igazából ez pont az ellenkezője…
T. SZ.: – Pontosan. Ez azt jelenti, hogy rendben van az életed, jól vagy, ha leülsz és gondolkodsz, akkor nem bűntudatot kreálsz, nem az van, hogy valamit nem csináltál meg, hanem azt mondod, jól vagyok, és teszek magamért. Nem szabad menekülni a munkába, mert a kiégés felé sodorjuk saját magunkat. Nem kell mindig teljesíteni.
– Gondolsz-e már a változókorra?
T. SZ.: – 44 éves vagyok, nincs más választásom. Készülök is rá, hiszek a prevencióban minden területen. Anyukámnak a változókorban mindig melege volt, mindig nagyon fáradt volt, összekeverte a szavakat, voltak olyan mély, depresszív állapotai, amikor nagyon nem volt jól.
Ezt a tapasztalást én nem félelemként kezelem, de lehet, hogy jobban figyelek a mentális állapotomra, mint mondjuk, a mozgásra, bár a mozgás az életem része. Nagyon sok nővel találkozom, akinek nem a változókor hozza ezt a mentális problémát, hanem mondjuk, egy súlyfelesleg. Ezekből táplálkozom, próbálom úgy beilleszteni, hogy jól kezeljem.
K. M.: – Én semmit nem tudtam az anyukám menopauzájáról, nekem nagyon heves tüneteim voltak, részben vannak még, és amikor megkérdeztem tőle, azt mondta, neki nem volt semmi tünete. Anyukám úgy szocializálódott, hogy a változókort el kell rejteni, erről nem szabad beszélni, hogy nem tudta felidézni a tüneteit. De ahogy látta, hogy nálam ez betegségeket okoz, intoleranciákat, annyira akart segíteni, megérteni, hogy utólag már fel tudta idézni ő is. Nagyon durva, hogy ezek a hozott minták és a szocializáció el tudja nyomni még az emlékeket is, és nagyon örülök, hogy nekünk ezt már nem kell megtennünk.
T. SZ.: – Ha végignézzük egy nő kiteljesedését, ugyanez igaz a menstruációra is. Ott is van szégyenérzet a lányokban, nem beszélünk róla, még a legjobb barátnőinknek sem. Például, hogy előfordul, hogy átázik egy kislány. De azt is félve kérdezzük meg a másiktól, hogy figyelj, van nálad véletlenül egy betét vagy egy tampon? Remélem, hogy a lányaimnak soha nem lesz ilyen érzésük, de én emlékszem, hogy fiatalkoromban ez milyen szégyenérzetet okozott. Én erről senkivel nem beszéltem, míg a lányaimmal már nagyon sokszor.
A mai fiataloknak ez egy teljesen normális dolog, és remélem, hogy az anyák a fiaikat is edukálják, mert ez teljesen természetes, hogy a férfiak elfogadják akár a szülést, akár a meddőséget, a baba elvesztését, a szoptatást és a menopauzát is.
K. M.: – Ezek azok a területek, ahol láthatatlanná válunk, ez a legnagyobb problémánk, és ezek önbizalom-csökkentő tényezők. Nem szabad a természetes biológiai folyamatok miatt lerombolni azt, amit évek alatt felépítettünk. Nagyon jó, ha egy ilyen ismert nő, mint te, ezekről így tud beszélni. Akkor nekem mi bajom is lehet belőle? Ez az igazi segítség, úgy gondolom.
A helloklimax® program a prevenció, edukáció és támogatás érdekében indította el életmódcsatornáját. Az új adásokat, beszélgetéseket kéthetente kedden este 20 órától láthatják a nézők a program Youtube csatornáján.
Még nincs hozzászólás