Via ferrata túrák felkészülteknek
Legutóbb a családi kirándulásoknál fejeztük be, továbbra is maradunk a túrák világában, ám ezúttal a via ferrata fogalmával ismerkedünk meg, és kínálunk újabb ötleteket, lehetőségeket az aktív kikapcsolódásra vágyóknak.
Vasalt út, avagy a via ferrata – olasz kifejezés, német nyelvterületen klettersteignek nevezik. Az olyan hegyi utakat jelölik ezekkel a kifejezésekkel, ahol előre elhelyezett, felszerelt lépcsőfokok, létrák, esetleg kábelek nyújtanak segítséget a túra folyamán az előrehaladásban.
Ilyen útvonalak az Alpok országaiban találhatóak a legnagyobb számban, de hazánkban is akadnak igazi kihívást jelentő via ferraták. Az első hivatalos klettersteiget a szomszédos Ausztriában építették ki, még 1843-ban.
A benne rejlő turisztikai lehetőségeket az olaszok ismerték fel, és fogtak nagy via ferrata-építésbe az 1970-es években párhuzamosan az osztrákokkal.
Mára a via ferratázás az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenyég, aktív kikapcsolódási forma főként francia, szlovén, osztrák és természetesen olasz területeken.
Általánosságban elmondható ezekről a kiránduló útvonalakról, hogy a felszerelt, rögzített eszközök nélkül csak képzett sziklamászók lennének képesek végigmenni rajtuk. Így ezek a túrák a mozgás és a természet közelsége mellett apró bepillantást engednek a profi mászók világába is.
Azonban a vasalt utak nem a kezdőknek valók, szükséges hozzájuk a megfelelő állóképesség és fizikum is, valamint elengedhetetlen a szédülésmentesség és az úgynevezett lépésbiztonság is, hiszen gyakran nagy magasságokban húzódnak ezek a pályák.
Emellett a via ferratázáshoz speciális eszközökre is szükségünk van, melyek a biztonságunkért felelnek. Mivel a via ferrata lényege a folyamatos biztosítás, amit az ösvény mentén végigfutó drótkötél ad, így csak az előbb említett különleges felszereléssel lehet rácsatlakozni.
Ha nekivágunk egy ilyen túrának, nem árt néhány fontos alapszabályt betartani. Itt is vannak különböző nehézségi fokozatú útvonalak. Kezdjük az alapoknál. A világhálón részletes leírásokat találunk, ahonnan sok információt be tudunk szerezni.
Ne egyedül akarjuk a hegyet meghódítani, tapasztalt via ferratással induljunk el, és semmiképpen ne az eszközökön akarjunk spórolni, mivel ezek, ahogy azt említettük, a biztonságunk zálogai. Jó minőségű, alaposan karbantartott kellékeket béreljünk vagy vásároljunk.
A boltokban egész egyszerűen csak via ferrata szettként keressük ezeket (egy teljes szett már 2500 Ft-tól kölcsönözhető), melyek fő részei a fék, a karabiner és egy heveder vagy kötél. Általában tartalmaz még egy beülőt is a szett, mely lényegében egy, a derekunkat és a combunkat összefogó heveder.
A védősisak is szigorúan ajánlott, hiszen számos dologtól (barlangok, alagutak mennyezete, lehulló kövek) óvhat meg minket. Végezetül egy jó kesztyű sem árt, mert a mászás közben számtalan dolog felsértheti a tenyerünket, ami nagyon kellemetlen tud lenni és a túrázásban kifejezetten zavaró sérülés.
Amint összeállt minden, már csak a nekünk megfelelő via ferrata túraútvonalat kell megtalálnunk, és kezdődhet a kaland!
Forrás: https://utazom.com
Még nincs hozzászólás