Varsó egyre izgalmasabb
Gyere bár repülővel, vonattal, autóval, az ablakon kinézve sűrű erdőket és mélyzöld, dús földeket látsz Varsó körül. Ezért aztán megérkezve furcsállod majd, hogy a város lakói mégis olyan buzgón kertészkednek, mintha el akarnák rejteni Varsót a természetben. Az éles tavaszi fény hunyorgásra kényszeríti az egyenruhás városi alkalmazottakat, akik behemót gépekkel ásatnak óriás gödröket a gömblabdás fáknak, de a bámészkodó helyiek kezében is facsemete, néhány cserje és fél tucat palánta. Mi ez a zöldőrület? Elég egy hétvége, és soha többé nem kérded majd.
Zöld mindenütt
Varsó élesen elüt a többi, gyönyörűen rendbe hozott, ’butikszépségű’ lengyel várostól. Krakkó, Gdansk, Wroclaw, Poznan, Lublin és a kisebbek is vonzerőben bármely európai várossal felveszik a versenyt. Varsó inkább roppant tanulságos, kicsit olyan, mintha itt a jövőbe látnánk, vagy válaszokat kapnánk arra, mit lehetne nálunk másképp, jobban csinálni.
A lengyel főváros behozhatatlannak tűnő hátrányból indult, de szédületes tempóval fejlődött, s mára vita nélkül a kelet-közép-európai térség fővárosa. 560 ultramodern villamosa a város főbb vonalain percenként követik egymást. Varsónak ugyanannyi lakosa van, mint Pestnek, viszont a helyieknek kétszer több az autója, mégis van hely fasorral elválasztott kerékpárutakra és szélesebb járdákra.
Nem csak a villamossínek közé telepítenek gyepet, de még a villanypóznákra is felfuttatják a zöldet. Fákat ültetnek mindenhová, pedig nem könnyű az utcák alatt futó csatornák és vezetékek fölé fákat ültetni, ehhez különleges, Hollandiában nevelt fajták kellenek. Ezerszám hozzák be őket, darabonként, átszámítva 2,5 millió forintért.
Város a romtenger helyén
Varsóban, ebben a hatalmas városban a háború végén egyesek szerint csak ötezren, mások szerint tíz-tizenötezren másztak elő a csatornákból, a ledőlt falak alól, a romok közül. Alig maradt sértetlen épület. A lengyel közszolgálati tévé riporternője megkérdezte, a háború utáni Varsó főépítészétől, hogy miért lett ez a város ilyen ronda.
„Azt akartuk, hogy ismét legyen itt egy város az üszkös romtenger helyén. Siettünk. A szépség nem kaphatott szerepet. Működő közigazgatás kellett, ahhoz meg házak, irodák, lakások, gyárak, kórházak, iskolák, áruházak” – mondta a mérnök.
Valóban, a negyvenes évek végének és az ötvenes évek elejének tucatépületei még ma is a város meghatározó jegyei közé tartoznak, de a közutálat tárgyából egyre inkább a déd- és nagyapák akaraterejének emlékeivé válnak.
A szocialista realizmus stílusában (vagy másképp: ’sztálinbarokkban’) fogant épületek nem csak megmenekültek a lebontástól vagy az átépítéstől, hanem példásan, műemlékhez méltó hűséggel fel is újították őket. Mind közül a leghatalmasabbat, a Tudomány és Kultúra Palotáját körbefogják az új és még újabb felhőkarcolók, hogy elrejtsék csúfságát a világ szeme elől.
Mégis, kezdjük varsóval való ismerkedésünket – esetleg visszaemlékezésünket – a palota előtti térségben. Ha a sugárutak körforgalomszerű kereszteződése felé tekintünk, az 1955-re elkészült palota, s a 2010-es -20-as évek felhőkarcolói mögénk kerülnek. Balra a 60-as évek magas épületei, keletre, egy újabb és a 70-es évekből való toronyház, mögöttük az a bizonyos szocreál.
Jobbra…, nos jobbra néhány olyan ház, amilyen Budapesten ezerszám látható, de itt azon kevés, XX. század eleji épület közé tartoznak, amelyek megmenekültek a pusztulástól. Tény, hogy mindez nem túl szép. A varsóiak is így látják, át is építik hamarosan.
"Varsó a világ legszebb városa!"
Ezt maga Bonaparte Napóleon jelentette ki Varsóról, nem sokkal azután, hogy beleszeretett Maria Walewska lengyel grófnőbe. (Kapcsolatukról, amelyből egy fiú gyermek is született, számtalan film és elbeszélés szól, az Óváros felé tartva guglizz utána a telefonodon.)
Persze, abban az időben, 1806 körül még álltak a lengyel főnemesség palotái, és a királyi vár szinte szerénynek volt mondható közöttük. A Radziwill, a Lubomirski, a Potocki, a Seniawski, a Czatoryski, a Poniatowski és más családok palotái uralták a városképet. Varsó mélységesen civilizált és kellemes hely volt, annak ellenére, hogy Lengyelországot 1795-ben már harmadszorra osztották fel legkevésbé sem barátságos szomszéd hatalmai, Poroszország, a Habsburg Birodalom és Oroszország.
A varsóiak még emlékeztek a Lengyel–Litván Unió 1791-es alkotmányára, amely Európa első írott alkotmánya volt, és a felvilágosult országban már akkor működött a Lengyel Tudományos Társaság. Varsó első aranykorából (1596–1772) mára csak két palota maradt meg, a Lazienki és a Wilanów. És a Szász-palota árkádsorából néhány pillér, alattuk az ismeretlen katona sírja található. Mindkét palotába érdemes elmenni.
A Lazienki azért is nagy élvezet, mert jó idő esetén Chopin-koncerteket rendeznek a palota előtti tó körül, ezrek nézik-hallgatják ellágyulva. Regényes helyszín a Wilanów-palota lehet, mely III. Sobieski János király és imádott felesége, Marysienka szerelméről híres. Ő az a király, aki 1683-ban Bécsnél megverve a törököket utat nyitott Magyarország felszabadítása előtt. János és Marysienka szerelme nem csak a szóbeszéd, rengeteg levél bizonyítja, hogy házasságuk idején a sokszor messze földön hadakozó király szinte naponta váltott levelet a királynéval.
Az Óváros éppen nyolcvanéves
…Vagyis, hát akkor kezdték újjáépíteni. Az a lehetőség, ami mindenütt másutt a világon tabunak számított, hogy nem szabad több száz éves házakat a semmiből újjáépíteni, itt csak pillanatokra vetődött fel. Az akkori államigazgatás úgy döntött, nem lehet, hogy a német és orosz csapatok pusztításai örökre eltüntessék az egykor ragyogó Varsó csodáját. És az Óvárost a régi festmények, metszetek, fényképek alapján felépítették.
A 40-es évek második felében a ’varsóiak’, akik a messzi földekről vándoroltak ide, zokszó nélkül építették fel az Óvárost, pedig sokáig nyomorúságos munkásbarakkokban éltek, és végtelen rommezőkön botorkáltak. (Jellemző a lengyel utókor hálájára, hogy a barakkok közül ma már több műemlék.) Ez az újra felépített Óváros mára a világörökség része. Hangulatában is hasonlóvá lett a régihez, hiszen itt nyüzsög az egész világ.
Mindig is így volt, hiszen a Baltikum és az orosz síkság népei találkoztak itt a zsidó, görög és olasz kereskedőkkel, s a jó üzletre magyar borral koccintottak. A zsúfolt piac és a rendszeres vásárok helyett manapság inkább kiállítások és koncertek vannak a Ryneken, télen pedig elbűvölő korcsolyapálya. Kellemes meglepetés, hogy a régi-új házakba be lehet menni, a pincétől a padlásig bejárhatók, és a helyi idegenvezetők órákig tudnak mesélni arról, kik hogyan éltek itt évszázadokkal ezelőtt.
Itt feltétlenül meg kell nézni Varsó múzeumát (Muzeum Warszawy). Legkésőbb a várat építették fel újra, a szocialista állam vonakodott emléket állítani a történelmileg túlságosan is szabad, demokratikus lengyel királyságnak. (Olyan nemesi köztársaság volt ez, ahol a királyt a létező legnagyobb egyetértésben választották – nem is tudsz egyetlen zsarnok, véreskezű lengyel uralkodót említeni.) A vár szó szerint a hamvakból kelt életre. Előterében annak a III. Zsigmondnak az emlékoszlopa áll, aki fővárossá tette Varsót. (Az emlékmű első változata 1644-ből való.)
A palota alatt, a Visztula folyó partján lévő Várkert ma amolyan civil főtér, itt gyűlnek össze a varsóiak. S az amerikai elnökök is elég sűrűn mondanak itt beszédeket…
Amiért bomba jó varsóinak lenni
Végre leértünk a Visztulához. Volt itt élet a háború, a háborúk előtt is, de nem akkora, mint napjainkban. A zöld növényekkel dúsított lépcsős, faburkolatú sétány és ülőhelyek, futó- és kerékpárutak, kávézók, kivetítőkkel felszerelt szabadtéri koncertterek, stégek a hajóknak, kikötők, vitorlás és evezősklubok csónakházai, és főképp strandok. Ez utóbbiak széles sávja inkább a keleti oldalon, míg az előbbiek a nyugatin.
Bármennyire is kiépültek a partok, nincsenek olyan szigorúan, kőből készült rakpartok közé zárva, mint Budapesten a Dunánál. A télen is üzemelő, panorámaportálos szaunából is gyönyörködhetünk a folyó látványában. A Visztula azért megmaradt természetesnek, kicsit kócosnak. Aki nem járt mostanában Varsóban, el sem tudja képzelni, mennyire vízi paradicsommá vált a város. Nem véletlen, hogy kellemesebb estéken százezrek töltik itt az idejüket.
A hidakat – akárcsak nálunk – a visszavonuló idegen csapatok rendre felrobbantották a világháborúk során. Az elsőben az oroszok, a másodikban a németek. Az ismét felépített Poniatowski hidat két évre rá egy jeges áradás vitte el. Sziszifuszi munkával megint felépítették. A hidak közül a leglátványosabb a Szent Kereszt híd hátterében a város távoli felhőkarcolóival.
A legirigyeltebb az új gyalogos-bicajos híd (Kladka pieszo-rowerowa na Wisle). Évszázadokkal ezelőtt egy-egy ősrégi út vezetett ide a folyó mindkét oldaláról, majd pontonhíd kötötte össze a két partot. Aztán a dolog elfelejtődött. Végül a 2010-es években pályázatot írtak ki egy gyalogoshídra, ami szépen lezajlott, és kihirdették a győztest.
Csakhogy közben egy Malgorzata Dembowska nevű mérnökhallgató hölgy, aki nem indult a versenyen, tervezett egy másik hidat, melynek képét feltette a közösségi oldalakra. A híd annyira tetszett mindenkinek, hogy – mint a mesében – végül is ez épült meg. Páratlan alkotás. Már csak azért is, mert tört vonalú, magasságában is változó. Minden parti csatlakozása izgalmasan szokatlan, legfőképp pedig azért, mert egyes pontjain amfiteátrumszerű nézőtér emelkedik rajta, ahol százak ülhetnek bámulva Varsó képét. Nyugat felé a varsói Manhattan drámai képe, északra pedig a romantikus Óváros. Délre a vad folyó, keletre Varsó Praga nevű városrésze.
Kályhacserép-darabkától a felhőlakásig
Ez a rész valamikor proletárváros volt, nem éppen mutogatnivaló, azonban viszonylag sértetlenül átvészelte a háborúkat. Elég régi ahhoz, hogy romkocsmák tucatjai népesítsék be, és elég olcsó ahhoz, hogy ezekben mindenki asztalt és társaságot találjon. Alig létezik trendibb dolog annál, mint kutyát futtatva átbicajozni Pragaba, beszédbe elegyedni a bábeli közönséggel, és legurítani egy-két sört a visszaút előtt. Így aztán a két part között folytonos a forgalom, és látványosan nagy a különbség. A bal parton, nem messze a hídtól áll az elnöki palota, és erre van a követségi negyed is.
Mindenképp megnézendő az MDM városrész is, melynek közepe az Alkotmány tér (plac Konstytucji). Ennyire tömény szocreál még Moszkvában is ritkaság. A kariatidák helyén olvasztárok, légkalapácsos vájárok láthatók, és a két ember magasságú, kőből faragott vasmunkás kezében könyv, rajta Marx, Engels és Lenin nevei.
Az enyhe kifejezés, hogy a lengyelek idegenkedtek a kommunista eszméktől. Mégis, mára ugyanolyan nagy gonddal óvják ezeket az épületeket, mint múltjuk legapróbb emlékeit. (A tér sarkán érdemes betérni az Élet a Lengyel Népköztársaságban elnevezésű múzeumba (Muzeum Zycia w PRL), ahol igazán minden, de minden jellemző helyiség megtalálható, amiben az emberek éltek ezekben az években.
És bennük minden tárgy és kacat eredeti. A bemutatott szobabelsőket a varsóiak adták össze. Idővel a lakosság véleménye alaposan megváltozott. Kiderült, hogy a régi lakótelek 30-40%-os beépítettsége jóval barátságosabb, mint a mostaniak 50-60%-osa. Akkoriban a lakásokkal együtt, a közelben épültek óvodák, iskolák, kultúrházak, boltok, sportpályák, kórházak, minden, ami kell. Most, a magánberuházások ezekben nem érdekeltek, és mindenért jóval többet kell utazni. Az idő lassan átértékeli a jelenségeket.
A már említett Varsó Múzeumában a legmegindítóbb tárgy, egy valamikori cserépkályha apró töredéke. Hátborzongató, hogy a város Wola kerületéből jóformán ennyi maradt a németek elleni 1943-as és 44-es felkelések után. Jobb nem gondolni arra, hogy mai felhőkarcolók többsége e pusztasággá tett kerület helyén áll.
A legfőbb tanulság
A lengyelek rajonganak fővárosukért. Ha a városvezetés tervez valamit valahol, akkor azt a helyiekkel élő szóban és a médiában is megvitatják. Amiben végül megállapodnak, azt határozottan és számunkra szokatlanul gyorsan végrehajtják.
Varsó nem egy álomváros, itt is vannak gondok, és sokan vélik úgy, a fejlődés csak látszat, az élet kellemetlenebb, mint régen, a városra már rá sem lehet ismerni. Mégis, a legjellemzőbb varsói pillanatképen a jóképú, fiatal polgármester a bicajoshíd korlátjának támaszkodik, körülötte a tömegből senki sem figyel rá, mindenki a város új látképébe feledkezik, s a polgármester fáradt elégedettséggel mosolyog – „Ezt is megcsináltuk.”
A polgárok tavasszal mindenütt növényeket ültetnek. Az iskolák elé, a buszmegállók köré, a parkoló autóktól megtisztított járdák szélére, a Visztula partjára. Miért? Talán, mert a növény az életet jelenti. Aki fát ültet, az hisz az életben.
Egy 350 éves királyi szerelmes levél Wilanóba
„A legszebb, leghálásabb és legszeretettebb Marysienka, szívem egyetlen hölgye! Nem látok más okot ilyen kegyetlen és felfoghatatlan vágyakozásra, amit születésem óta valaha is éreztem magamban, mint azt, hogy bámulom személyed szépségét, ami senkihez sem hasonlítható (…) Égnem kell az egyetlen hölgyem iránti egyre buzgóbb szerelemben, s mivel e szerencsétlen távollét miatt nem veszek felfrissülést legszebb hölgyem kezéből, végül a szívemnek is hamuvá kell változnia.
Mindazonáltal, gyönyörű Marysienkám, az is fokozza a félelmemet és a szorongást, hogy immár három napja nem kaptam hírt lelkem egészségéről, és több levelemre sem érkezett válasz" – írta III. János lengyel király feleségének. S hogy milyen volt az élet, ha kettesben voltak végre? Józef Brand festő képén látható, ahogy a királyi pár télen, szánkón, fáklyás huszárok és szerecsen testőrök között Varsóba indul a palotából. Káprázatos. Akárcsak az, ahogyan manapság esténként kivilágítják a palota kertjét.
Miért és kinek épülnek a felhőkarcolók?
Közel a repülőtérhez létezik egy irodanegyed. Hipermodern, és van rá kereslet. Nem csak az irodákra, hanem a tornyokban lévő otthonokra is. A lakásárak egész Varsóban nagyon magasak, és egyre csak nőnek, mert két évtized alatt a város létszáma várhatóan megkétszereződik.
A legszebb és legszokatlanabb formájú felhőkarcolót a lengyel származású Daniel Liebeskind amerikai építész tervezte, ebben a lakások vannak többségben. A Zlota44 nevű torony felső lakásai valóban a felhők fölött vannak, néhány közülük megtekinthető, sőt bérelhető is hosszabb-rövidebb időre, de ez nem olcsó mulatság.
Liebeskind tervezte a New York-i új Világkereskedelmi Központ felhőkarcolóját is, amelynek elődei a 2001-es terrortámadások áldozatai lettek. A Zlota44 tökéletes ellentétben áll a Stalinówkának csúfolt Kultúrpalotával.
Még nincs hozzászólás