Rád haragszom vagy magamra?
A projekció egy természetes lelki működés, amelynek során az ember tudattalanul saját belső érzéseit, félelmeit, vágyait vagy jellemvonásait más emberekre vetíti ki. Ez egyfajta védekezési mechanizmus: sokszor nehéz lenne beismerni valamit magunknak, így az elménk kényelmesen "áthelyezi" ezeket az élményeket valaki másra. Ez a folyamat nem tudatos, mégis komolyan befolyásolja a kapcsolatainkat.
A párkapcsolatokban például gyakran fordul elő projekció. Sok ember olyan érzéseket tulajdonít a partnerének, amelyeket valójában saját magában hordoz. Ilyen lehet az elutasítottságtól való félelem, a megfelelés kényszere, vagy éppen a szeretet hiányának élménye.
Nem is szeretsz!
Az, aki önmagát bizonytalannak érzi, könnyen feltételezheti a másikról, hogy ő nem szeret eléggé, vagy hogy el fogja hagyni. Olyan is előfordul, hogy valaki nem meri vállalni saját vágyait vagy dühét, ezért ezeket a másikra vetíti: „te vagy mindig mérges!”, vagy „te akarsz mindig dirigálni!” Pedig talán ő az, aki elfojtja ezeket az érzéseit.
Mivel ezek a kapcsolatok érzelmileg mélyek, gyakran intim, sebezhető rétegeket érintenek meg bennünk, könnyen előfordul, hogy nem teljesen a másikat látjuk, hanem saját belső világunkat vetítjük ki rá. Vágyainkat, félelmeinket, elvárásainkat vagy éppen gyermekkori hiányainkat.
Aki önmagában bizonytalan, az sokszor úgy éli meg, hogy a párja elutasító vele, vagy nem szereti eléggé – holott lehet, hogy a másik valóban nyitott lenne a kapcsolatra, de az illető saját bizalmatlansága miatt nem tudja befogadni azt az érzelmet. Nem szeret, gondoljuk, pedig mi magunk nem tudjuk szerethetőnek látni önmagunkat.
Félek a vágyaimtól
Hasonló módon működik a vágyak kivetítése is. Ha valaki saját vágyait, szükségleteit nem meri vállalni (legyen szó figyelemről, intimitásról vagy önkifejezésről) könnyen a párját kezdi vádolni azzal, hogy túl sokat akar, vagy önző. Miközben lehet, hogy épp ő az, aki mélyen vágyik ezekre a dolgokra, csak nem meri kimondani, vagy nem meri megengedni magának.
A másik így, anélkül, hogy bármit tett volna, egyfajta érzelmi vászonná válik, amelyre rávetül minden, amit a másik nem tud elfogadni önmagában.
Egy klasszikus példa: amikor valaki azt mondja a párjának, hogy „te mindig elutasítasz”. Ez gyakran nem arról szól, hogy a másik valóban elutasító, hanem arról, hogy a megszólaló maga zárkózik be, ő nem engedi közel a társát. Ez a fajta érzelmi torzítás nagy zavart okozhat a párkapcsolatban, ha nem ismerjük fel a forrását.
A párkapcsolat mint önismereti tréning
A projekció tehát ebben a közegben nemcsak félreértésekhez vezethet, hanem hosszú távon eltávolodáshoz is. Ha viszont képesek vagyunk megvizsgálni, hogy amit a másikra vetítünk, vajon bennünk is ott él-e, akkor ez nemcsak tisztább kommunikációhoz vezethet, hanem mélyebb önismerethez is. A párkapcsolat így nem csupán érzelmi kötelék, hanem lehetőség az önmagunkkal való találkozásra is.
Anyám helyett zongorázom
A szülő-gyermek kapcsolatban is gyakori a projekció. A szülők gyakran a saját meg nem élt álmaikat, elfojtott félelmeiket vagy gyerekkori sebeiket vetítik a gyermekükre. A szülő például, aki gyerekként nem kapott elég elismerést, a saját gyermekétől várja azt, hogy sikeres legyen, és megvalósítsa azokat az álmokat, amelyeket ő maga nem tudott.
De az is előfordul, hogy egy gyerek félénksége mögött valójában a szülő saját szorongása húzódik meg, csak ezt nem ismeri fel, és így a gyermeket védi meg olyan helyzetektől, amelyeket valójában ő maga nem tudna elviselni.
Beleszerettem a mesterembe
Spirituális vagy terápiás kapcsolatokban – mint például egy tanítóval, mesterszeméllyel vagy pszichológussal – a projekció különösen erőteljes lehet. A pszichológus például a megértés és elfogadás biztonságos terét adja, amire sok ember vágyik, és ha valaki még nem tapasztalt ilyen őszinte, figyelmes kapcsolatot az életében, könnyen beleszerethet.
Ám ilyenkor gyakran nem a szakember személyét, hanem azt az élményt szereti meg, amelyet rajta keresztül tapasztal: elfogadást, megértést, kapcsolódást. Ez az érzés nagyon valóságosnak tűnhet, de sok esetben nem a valódi emberre irányul, hanem a saját belső szükségletek vetülnek ki rá.
Segít megismerni önmagam
A projekció felismerése önismereti szempontból óriási lehetőség. Nem arról van szó, hogy ’hibásak’ vagyunk, ha vetítünk, hanem arról, hogy ezek az érzések valójában rólunk szólnak. Ha ezt tudatosítjuk, akkor a kivetített tartalmakat visszavehetjük, és elkezdhetjük újra integrálni azokat az elutasított vagy elfeledett részeinket, amelyek egykor elbújtak bennünk.
A másik ember, aki kiváltja ezt az érzést, tulajdonképpen csak tükör: ő mutatja meg, hogy mit nem látunk magunkban. Így a projekció nemcsak zavart okozó mechanizmus, hanem lehetőség is. Ha megértjük, közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, és tisztább, őszintébb kapcsolatokat építhetünk a külvilággal.
Biztos utál engem
Anna új munkahelyen kezdett dolgozni. Egy kolléganő, Eszter ritkán beszélget vele, és általában rövid, tárgyilagos válaszokat ad. Anna emiatt egyre inkább azt érzi, hogy Eszter biztosan nem kedveli őt, sőt, talán lenézi, vagy egyszerűen nem akar vele szóba állni.
Mi történik valójában? Eszter valójában nem haragszik Annára, egyszerűen csak introvertált típus, és idő kell neki, míg feloldódik mások társaságában. Anna viszont a saját önbizalomhiányát vetíti ki: mivel ő maga bizonytalan az új szerepében, úgy érzi, mások is úgy látják, hogy nem elég jó. Az érzés valós, de nem a valóságot tükrözi vissza. Ez egy klasszikus projekció.
Egy kis paranoia
Sigmund Freud a projekciót, mint a lélek műveletét, elsősorban a paranoia kórképnél fedezte fel mint elhárítási módot, mely a belső ’üldöző’ fantáziákat a külvilágba helyezi. Például a paranoid kórképben szenvedő betegeknek meggyőződésük, hogy bántani akarják őket, holott ez az elképzelés alaptalan meggyőződésből fakad.
Forrás: pszichoforyou.hu
Még nincs hozzászólás