Titkaink, avagy mennyire kell kitárulkozni egy kapcsolatban?
Vajon muszáj egy kapcsolatban mindent elmondanunk magunkról, futó viszonyainkról, a régi életünkről? Létezhet-e valódi, mély kapcsolat úgy is, ha a felek bizonyos titkokat megőriznek? És vajon, ha titkainkat mind felfedjük a másik ember előtt, azzal adunk, vagy éppen elveszünk tőle?
Timi és Szabolcs kapcsolata a gimnázium második osztályában kezdődött. Timi okos volt, szorgalmas és kitűnő tanuló. Harmadikban első lett az országos tanulmányi versenyen, így már tizenhat éves korában felvették az egyetemre.
Szabolcs link volt, lusta, olyan bármit elérhetne, ha akarná típus. Így aztán csak főiskolára sikerült bejutnia. Később aztán elvégezte az egyetemet is. A diplomaosztás után házasodtak. Két kisfiuk született. Szabolcs idővel karriert csinált, egy nagy multinacionális cégnél lett helyettes, majd elnök-vezérigazgató.
Timi pedagógusként tíz év alatt sem keresett annyit, mint Szabolcs egyetlen év alatt. A férfi megszokta, hogy éppen úgy, mint a vállalatnál, otthon is minden kérdésben ő dönt. Megszokta, hogy Timi már kora délután otthon van, rendben tartja a lakást, tanul a gyerekekkel, bevásárol, megfőzi a vacsorát, és nem szól, ha ő csak éjfél körül ér haza.
Aztán Timi beleszeretett az egyik kollégájába. Egy néhány hétig tartó szenvedélyes, futó viszonyban kiégett belőlük korábbi életük minden fájdalma. S amikor kiégett a kapcsolat, amilyen gyorsan fellángolt, olyan hamar elhamvadt. Nem maradt belőle más, csak fájó lelkiismeret-furdalás.
Timi sokáig gondolkodott, hogy megmondja-e Péternek vagy sem. Amikor jó egy hónappal a kaland után Szabolcs, rákérdezett, bevallotta. A vallomásnak válás lett a vége. A válásnak depresszió.
Ezt a válást azóta mindketten megbánták. Szabolcs bevallotta, ha előre tudja, hogy a gyerekeket ennyire megviseli a dolog, meggondolta volna. Timi pedig azóta összeveszett élete második nagy szerelmével. Rájött, hogy az első, Szabolcs volt az igazi.
A hetedik ajtót soha ne nyisd ki!
Balázs Béla A kékszakállú herceg vára című történetében gyönyörűen megfogalmazza az emberi titkok lényegét, törékenységét. A herceg sötét, komor várában megjelenik Judit, a Kékszakállú új szerelmese. Hét bezárt ajtót talál. Kéri Kékszakállút, nyissa ki őket.
Kékszakállú vonakodva bár, sorra kinyitja az első öt ajtót, amelyek mögött kínzóeszközök, fegyverek, virágoskert, ragyogó ékszerek és egy csodás birodalom látható – ám mind baljós fényben, vérrel tele. Judit a hatodik ajtóhoz ér, és nyújtja a tenyerét a kulcsért.
Bartók gyönyörű operájából ismert, ahogy a Herceg könyörög: „Judit, szeress, sose kérdezz!” De Judit kérlelhetetlenül kíváncsi, és csak kinyitja a hatodik ajtót is. Egy tavat talál bent, felette vérszínű felhők. – Mi ez a tó? – kérdi. – Ezek a könnyeim, melyeket életemben sírtam – feleli a Kékszakállú.
Judit a hetedik ajtóhoz lép, és követeli a kulcsot. Az ajtó mögül előjönnek a Kékszakállú herceg egykori szerelmei. Judit összeroskad, könyörög a herceg szerelméért. Az palástot terít rá, ékszerekkel halmozza el, és bezárja őt is a hetedik szobába. Amikor az ajtó újra bezárul, ő a régi asszonyokkal együtt örökre a múlt foglya marad.
Nehéz titkokat egyedül cipelni
A téma örök. Lehet-e titkom előtted, ha szeretlek? S neked lehet-e titkod énelőttem? Ki kell-e nyitni lelkünk mind a hét ajtaját? Sokan, amikor szerelembe esnek, úgy érzik, mindent el kell mondaniuk. Mint egy kabátot, lelküket ki kell fordítaniuk. Okosan teszik?
Biztos, hogy minden titkunkat, korábbi életünk minden részletét el kell mondanunk? Vagy okosabb egy kis zugot megtartani magunknak? Ez persze nem azt jelenti, hogy bármit is le kell tagadni. Csak annyit jelent, hogy nem kell mindent elmondani. Ez sokszor nehéz. Titkot cipelni egyedül, felnőtt embert kíván.
Sokkal könnyebb bevallani: tegnap az irodában megcsókoltam Zolit. Lesz ennek a csóknak folytatása? Nem lesz? Akkor minek a vallomás? Azért, hogy megkönnyebbüljünk, hogy megszabaduljunk a lelkiismeret-furdalásunk terhétől, és elnyerjük a bocsánatot. A feloldozást.
Így tesz a gyerek is, amikor bevallja, én rúgtam be labdával az osztályterem ablakát. Holott ahogyan Popper Péter mondja, felnőtt ember az, aki tudja, hogy bűneit mindhalálig cipelnie kell. Nem rakhatja át senki más vállára.
Felnőtt az, aki képes elviselni érzelmeinek különbözőségét, ellentmondásait. Hiszen az emberi lélek nem egyértelmű. Biztonságot akar, de kalandokra is vágyik. Hűséget akar és változatosságot. Jó anya és végzet asszonya akar lenni egy személyben. Hol ez, hol meg az. El lehet, el kell ezt mondani?
Tanulj meg hallgatni!
Sok ember úgy gondolja, hogy az a bizalom jele, ha intimitásokat árul el az életéről. De mi értelme ennek? Amikor elkezdi mesélni régi kapcsolatait, általában a rossz dolgokat említi. Ehhez pedig nincs joga. Nem szolgáltathatja ki azt az embert, akivel korábban együtt élt.
Arról nem is beszélve, hogy önmagáról állít ki meglehetősen rossz bizonyítványt az, aki elmúlt kapcsolatait sározza. Ha viszont a régi szép dolgokról mesél, azzal új partnerének okoz fájdalmat, aki úgy érezheti, hogy összehasonlítják a korábbival, és ebben az összehasonlításban alul maradt.
Egy jó kapcsolat nem jelenti azt, hogy a másiknak nem lehet titka előttem. Két felnőtt, szabad ember életét a gondolatok, élmények, örömök és kínlódások megosztása jelenti. De ez a megosztás nem lehet teljes.
A bölcsesség így szól: mértékkel kérdezz, és tanulj meg hallgatni, mert minden embernek szüksége van arra, hogy a lelkében egy kis kamrát megtartson önmagának.
Életünk teljes története
Bármennyire szerelmesek vagyunk, bármennyire vágyakozunk a szerelmünkkel való teljes összeolvadásra, életünk pontos és részletes történetét lehetetlen bárkivel is megosztani. Már csak azért sem, mert emlékeink megcsalnak minket.
Lényegtelen dolgokra esetleg tisztán emlékezünk, míg gyerekkorunk, kapcsolataink kínos, arcpirító részleteire talán nem. Azokat agyunk a tudatalattiba száműzte. És ez így van jól. Oka van annak, ha nem emlékszünk valamire. Bármilyen őszinte és intim a kapcsolatunk, nem kell régi sebeket, elfeledett fájdalmakat piszkálni.
(Popper Péter Felnőttnek lenni… című könyve felhasználásával)
Még nincs hozzászólás