A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Tallós Rita: Nő vagyok úgyis, hogy túljuttam a menopauzán

Komoly betegségen esett át, s ha szívesen nem is, de nyíltan beszél annak legnehezebb időszakáról. A menopauza tüneteit sem rejtette véka alá. Ami mindig segített, és a mai napig is segít a tünetek elviselésében, az a mozgás. No és a bennne élő egészséges humorérzék. A helloklimax Életmód csatornájának újabb vendége Tallós Rita színművész, rendező volt. A beszélgetés rövidített, szerkesztett változatát olvashatjátok.

Fotó: Forgács Bea

– Te hogyan élted meg a betegséged, mi volt a legrosszabb benne művészként, nőként?

– Amikor kiderült nálam a mellrák, épp nagyon rossz helyzetben voltam, folyamatos konfliktusban a családom egyik felével, ezzel a problémával keltem és feküdtem nap mint nap. Meggyőződésem, hogy magamnak kreáltam ezt a betegséget, hiszen a csomó felfedezését megelőzően öt hónappal voltam mammográfián…

Pont a változókor küszöbén történt. Én sosem voltam sem görcsös, sem képmutató. Ami van, azt elfogadom és vállalom. Így voltam a betegségemmel is. Hívott egy újságíró, azt mondta, hallotta a kórházból… És én mondtam, hogy igen, ez van.

A kemoterápia begyorsította a klimaxot: a petesejtérésem abbamaradt, de nem volt időm ezzel foglalkozni, hiszen azzal voltam elfoglalva, hogy életben akarok maradni, és felejtsük el a rákot! Ebben a csatában nagyon sokat segített a férjem és a fiam is. 

Amikor kihullott a hajam, és zokogtam a fürdőszobában, ők elém álltak, és azt mondták, most ők is leborotválják a fejüket kopaszra, és mi leszünk a kopasz család. Persze erre nem volt igényem, de a hozzáállásuk rengeteget segített.

És még valami: akkoriban kezdtük el próbálni Bach Szilvi darabját, az Alt duettet, amelyben egy színésznő eltitkolja, hogy mellrákos. A premier október elején volt, és október 11-én derült ki, hogy nekem is mellrákom van. Úgy játszottam végig, hogy hétfőnként kaptam a kemót, előtte szombaton volt előadás.

Egy idő után parókában játszottam. A nagymonológot úgy mondtam el, hogy a nézőknek háttal, egy köpenyben voltam, kinyitottam a köpenyem a Szilvi felé, és arról beszéltem, hogy levágták a mellem. És én nemcsak a köpenyemet tártam szét, hanem a parókámat is levettem.

A Spinóza-ház egy pici színház, ott nincs függöny, utána már kopaszon játszottam végig az előadást. Kijátszottam magamból a betegséget. Nekem ez nagyon sokat segített, és tudom, hogy másoknak is nagyon sokat segítettem vele. Én olyan csöndet soha színházban még nem hallottam, mint ott, a taps után.

Sok olyan nő jött oda hozzám, aki mellrákkal küzdött, és mondták, hogy mennyire felszabadultak. A tabudöntögetés nemcsak humorral mehet, hanem ha felvállaljuk, és ebben én voltam az első. 

– Akkor most már mondhatjuk, hogy jól vagy?

– Igen, köszönöm.

– Miután túl voltál a kezeléseken, visszatértek a klimax tünetei, amivel addig nem foglalkoztál?

– Abszolút, most is vannak.

– Mi a legjellemzőbb és számodra legidegesítőbb tünet?

– A hőhullám, ami soha nem akkor jön, amikor kellene. Amikor állok sorban a Szépművészeti Múzeum előtt, hogy bejussak, decemberben, hidegben, akkor jöhetne, de nem akkor jön. Amikor ülök otthon köpenyben, és egyszer csak letépem magamról a köpenyt, olyankor a férjem megkérdezi, mi van, Mókuska, meleged van?

Majd tovább ülök, csinálok valamit, és egyszer csak felveszek még egy pulóvert. Mókuska, csak nem fázol? – kérdezi, és ezzel így elvagyunk. Most már kicsit enyhébbek ezek a tünetek, de azért vannak.

– De együtt tudsz élni velük?

– Van más megoldás? Persze lehet szedni mindenféle növényi izéket, amire azt mondják, hogy hú meg ha… Nekem sokat segít a mozgás, én abban hiszek. És nagyon jó, ha az ember magával jóban van. Én igyekszem keveset magázódni magammal, inkább tegeződöm, hogy ne legyünk rosszban. Ezek alapdolgok. De nő vagyok úgy is, hogy túljutottam a menopauzán, vagy hát még benne is vagyok. 

– A lányodnak a klimaxról beszéltél, vagy szándékozol beszélni róla?

– Hát ő még attól messze van, még csak 30 éves.

– Pedig fontos úgy elmondani a tényt, hogy értse a másik, hogy most hagyjál, mert klimaxom van.

– Én ezt ugyanolyan könnyedén veszem társaságban is, hogy lever a víz. Ebből sem csinálok titkot. És fontosnak gondolom, hogy azt is, hogy a férfiakat ne zárjuk ki a terhességből, a gyereknevelésből és a klimaxból sem. Ne érezze azt egy férfi, hogy valami titok van a nő körül, amiből ő ki van hagyva. Hátha tud segíteni.

És igen, a férfinak is van andropauzája (férfiklimax), akár akarja, akár nem, de arról még ritkábban beszélünk. Ezeket a kérdéseket kell humorral kezelni, erről szólt a Menopauza című darab, amit én rendeztem.

– De most lesz egy új darabod…

– Egész véletlenül jött velem szembe ez a spanyol darab. Négy nő játssza, zenés darab, Hőhullám a címe a RAM-Art Színházban mutatjuk be. Az 50-es korosztályról szól, ízig-vérig nőkről, akik egyszer csak rácsodálkoznak, arra, hogy megjelennek a hőhullámok, hisztérikus is vagyok, sírva fakadok, másképp működik a testem, mit lehet ezzel kezdeni - kérdik. 

És bár női színház, most férfit is látunk a színpadon, aki elmondja, hogy imádja a nőket. Ad egy mintát a férfiaknak. A Játékszínben azt láttam, hogy a nézőtéren ülők kilencven százaléka nő. Most nyitunk a férfiak felé, azok felé, akik szeretik és tisztelik a gyengéd nemet.

– Mert ahhoz, hogy jól működjenek a dolgok, mindketten kellünk.

– Abszolút. Egy társ nagyon fontos. Az én darabjaim azért fontosak, mert amikor jön egy házaspár megnézni, sokat nevetnek, és kézen fogva mennek el. Előadás alatt meg lökdösi a feleség a férjét, hogy na ugye, nem csak én vagyok hülye. Mert mindenki azt hiszi, ez csak vele történik, és minden férfi azt hiszi, hogy csak az ő felesége ilyen. Tanulják csak meg, min megy keresztül egy nő!

Címkék: menopauza, hőhullám, játékszin, kemoterápia, tallós rita

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!