A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Rossz döntést mindenki hoz

Gyermekként arról álmodozunk, hogy felnőttként mi leszünk a legjobbak, a legerősebbek, a legnagyobbak, világunkban a hibák, a tévedések, a botlások lehetősége fel sem merül. Ám felnőttként rájövünk, milyen könnyű valójában hibázni.

Fotó: Europress/AFP

A lónak négy lába van, mégis megbotlik – tartja a bölcs közmondás. Életünk során mindannyian követünk el kisebb-nagyobb hibákat. A tévedés az emberi életvezetés része, és bár néha szeretnénk tökéletesnek gondolni magunkat, messze nem vagyunk azok. Még a legjobb szándék ellenére is elkerülhetetlen, hogy itt-ott hibázzunk. Egész életünk lépteink megfontolásával, döntéseink mérlegelésével jár.

A hibalehetőségek minimalizálásának szinte egyetlen módja a tapasztalat. A tapasztalat pedig a korral jár. Minden egyes, számunkra addig ismeretlen helyzet magában hordozza annak lehetőségét, hogy rosszul döntünk. Amíg az ember törekszik valamire, hibázik is, állapította meg Goethe. Vagy ahogy Albert Einstein fogalmazott: az, aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi újat.

A fejlődés útján
Mindannyian tudjuk, hogy az okos ember tanul a hibáiból, de ritkábban említjük, hogy a bölcs ember mások tévedéseiből is képes tanulni. Csakhogy bölcsnek lenni nem egyszerű. Az emberi természetből fakadóan általában csak a magunk által megtapasztalt dolgokból tanulunk. Amíg a saját bőrünkön nem érezzük, hogy az adott hiba mit jelent, mit okoz, mennyire fáj, amíg nincs testközelből tapasztalatunk, addig kevésbé érezzük át a súlyát, bármilyen empatikusak is vagyunk. Hiába mondja az anyuka a kisgyereknek, hogy forró a sütő, az csak akkor fogja elkerülni, ha már egyszer megégette magát.

Nem mindegy, hogy milyen szemüvegen keresztül nézünk a hibánkra. Kudarcként tekintünk-e rá, vagy jelként, ami fejlődésre késztet. Az is előfordulhat, hogy bagatellizáljuk, esetleg hárítjuk a felelősséget, hiszen sokkal könnyebb a másik ember mulasztását észlelni, magunkat pedig felmenteni a felelősség alól. A fejlődésben a felelősség elismerése, tökéletlenségünk belátása segíthet. Az érett, komoly és felelősségteljes ember hajlandó szembenézni a hibáival, és vállalja az abból eredő következményeket.

Végzetes hibák
Vannak, akik látszólag nem hibázhatnak, mert az akár az életükbe, életekbe is kerülhet. Sajnos azonban velük is előfordul, hogy mégis hibát követnek el, amely tragikus következményekkel járhat.

Jules Bianchi balesete a Japán Nagydíjon
A Japán Nagydíj suzukai Forma 1-es futamán Jules Bianchi, a Marussia francia pilótája egy korábban kicsúszó versenyautót mentő traktornak csapódott, és súlyos fejsérülést szenvedett. A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálati jelentése szerint Bianchi hibázott: nem lassított a sárga zászlós figyelmeztetés és az esős időjárási körülmények ellenére sem. Hibás döntésének következménye végzetesnek bizonyult. A mindössze huszonöt éves versenyző hónapok óta kómában van, felépülésének esélye minimális.

Fukusima: emberi hiba okozta a katasztrófát
2011 tavaszán a Fukusima Daiicsi atomerőmű hat reaktora súlyosan megsérült a természeti csapások közepette: a hűtőrendszer leállt, a fűtőelemek részlegesen és teljesen megolvadtak, a legsúlyosabb atombalesetet idézve elő az 1986-os csernobili óta. Az atomkatasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság jelentése szerint emberi és műszaki hibák sorozata vezetett oda, hogy az erőművet felkészületlenül érte a földrengés és a szökőár. A jelentés a katasztrófa fő okaként egyértelműen az emberi felelőtlenséget jelölte meg. A tragédia elkerülhető lett volna, mivel a közelgő földrengésről információk álltak rendelkezésre, ám az üzemeltető vállalat vezetősége és az állami ellenőrző hatóság lebecsülte a kockázatokat, és nem tette meg a szükséges elővigyázatossági lépéseket.

Costa Concordia: a zátonyra futott luxushajó
A 290 méter hosszú, 17 szintes, 114 500 tonnás luxus üdülőhajó 2012 januárjában Francesco Schettino kapitány parancsnoksága alatt hajózott a Tirrén-tengeren, nyugodt időben, tiszta látási viszonyok között. A fedélzeten a személyzettel együtt 4229 személy tartózkodott. A hajó a kapitány utasítására erősen megközelítette Giglio szigetét, zátonyra futott, és mikor egy szikla hetvenméteres rést vágott a hajótestbe, a jobb oldalára dőlt. Az anyagi kárt mintegy egymilliárd dollárra becsülik. A tragédia körülményeit vizsgáló szakértői vélemények szerint a hajó azért haladt túl közel a szigethez, mert Schettino kapitány így akart kedvében járni a születésnapját ünneplő főpincérnek, aki Giglión született. Ez a hibás döntés harminckét ember életébe került.

A pilóták a felelősek az Air France repülőgép 2009-es katasztrófájáért
Emberi és műszaki hiba is közrejátszott abban, hogy 2009 nyarán az Atlanti-óceánba zuhant az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó repülőgépe. A gépen utazó mind a kétszázhuszonnyolc ember szörnyethalt. Ez volt a francia légi közlekedés történetének legtöbb halálos áldozatot követelő katasztrófája. A fekete dobozban talált adatok és hanganyagok alapján megállapítható, hogy a pilóták nem voltak tisztában vele, hogy a gép süllyed, és le fog zuhanni. A sebességmérők hibás működése elterelte a figyelmüket a gép más, létfontosságú rendszereinek működéséről. A jelentés szerint a pilótafülkében lévő műszerek nagy része jól működött, a pilótáknak csak követniük kellett volna az ilyen helyzetekre szóló előírásokat, vagyis növelniük a gép tolóerejét és megemelniük a gép orrát. Néhány másodperccel a zuhanás előtt az egyik pilóta felhúzta a gépet kormányzó kart, de a jelentés szerint ez már túl későn történt. A katasztrófát több, egyenként nem végzetes hiba egyidejű bekövetkezte okozta.

(A szerző viselkedéselemző.)

Címkék: kudarc, tapasztalat, halálos, légikatasztrófa, tragédia, hiba, tanulni, jules bianchi, fukusima, costa concordia, air france

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!