A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Párkapcsolatban is lehet magányos az ember

Hát kedves és okos fiatal barátnőm, nehéz témát feszegetsz. Azt mondod, attól még, hogy valaki egyedül él, cseppet sem biztos, hogy magányos. S ez így van. Egyetértek. Sok nő a házasságban magányosabb, mint ha egyedül élne.

Fotó: Shutterstock.com

Aki egyedül él, egyedül hoz döntéseket. Mindig olyat, amilyet jónak tart. Az, aki egyedül él, olyan filmet néz, olyan csatornán, akkor és addig, amíg kedve tartja, ideje engedi. Azt főz vacsorára, amihez gusztusa van, vagy semmit, ha nincsen hozzá kedve. Azt a barátnőjét hívja meg és akkor, amikor csak akarja. Addig beszélget vele telefonon, vagy cseveg az interneten, ameddig tetszik neki. Nem kell alkalmazkodnia, hiszen alkalmazkodni nehéz.

Az a nő, aki egy rossz házasságban, egy bántó kapcsolatban él, kénytelen elfogadni, amit a párja akar. Oda mennek nyaralni, ahová a férfi viszi, akkor is focit kell néznie a tévén, ha a kedvenc sorozata megy éppen. Főznie kell, pedig semmi kedve hozzá, ráadásul azt, amit a párja szeret, titokban kell találkoznia a barátnőivel, mert a pasi féltékeny még rájuk is.

Nem beszélgethet órákon át akkor sem, ha korlátlan csomagja van, mert megkapja, hogy „mi a fenéről tudtok ennyit fecsegni?”. És mosnia kell, meg mosogatni, és este az ágyban eljátszani a szerelmes asszonyt. És ugyan kinek mondhatná el, hogy egyedül érzi magát egy ilyen pasi mellett? Megkapja akkor, hogy miért nem válsz el Miért nem hagyod ott.

És tényleg, miért nem?

Hát legtöbb nő azért nem mer kilépni a rossz kapcsolatból, mert fél az egyedülléttől, vagy attól, hogy egyedül kell eltartania magát. Fél, hogy a társadalom lenézi majd, és azt gondolja, ez a nő nem kell senkinek.

Tényleg nem?

Szerintem inkább arról van szó, hogy neki nem kell senki azok közül, akikkel eddig találkozott. Azért van egyedül, mert nem akar belemenni egy méltatlan kapcsolatba. Mert egyedül jobb.

Mikor nem jobb? Hát erre Popper Péter, a legendás pszichológus azt mondta, hogy egy kapcsolat akkor jó, ha a nőt és a férfit is hozzásegíti rejtett lehetőségeinek kibontakozásához, ahhoz, hogy egyre inkább hiteles, egyre markánsabban önmaga legyen. Popper szerint két szabad ember életét gondolatok, élmények, örömök és bánatok megosztása köti össze.

Létezik ilyen kapcsolat. Igen. Ritkán, de létezik. Mert nem minden párkapcsolatban alárendelt a nő. Vannak jó házasságok, melyekben a házastársak szeretik egymást, megbeszélik, hogy hova menjenek nyaralni, hogy mi legyen a vacsora.

Sőt, olyan kapcsolatot is ismerek, amelyben felváltva végzik a házimunkát, és a pasi is be tudja pelenkázni a gyereket. S ami talán ezeknél is fontosabb, meghagyják egymásnak az egyedüllét luxusát is. Sajnos ilyen kapcsolatot nehéz találni.

Vannak emberek, férfiak és nők is, akik nem akarják rosszabbal is beérni. Függetlenségük mindennél fontosabb. És igen, egyedül élnek, s így boldogok.

Bár tapasztalatom szerint, azért eljöhet az a szerelem, amelyben feladják a függetlenségüket.

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!