Óvakodj a narcisztikus férfiaktól!
Egy ideje egyre többet hallom, hogy a környezetemben dobálóznak a narcisztikus, illetve narcisztikus személyiségzavaros jelzővel. De vajon tisztában vagyunk-e vele, hogy mit is jelent ez a gyógyíthatatlan neurózis? Honnan tudhatjuk, hogy egy igazi narcisztikussal találkoztunk?
Onnan, hogy arrogáns, manipulál, érdekességi játszmákat játszik, minden gesztusával jelzi, hogy felsőbbrendű, és csak akkor érzi jól magát, ha a másikat szenvedni látja. A pszichológusok szerint a narcisztikusok a legmagányosabb emberek a földön.
Nem így születnek, a zavar okát a gyerekkorukban kell keresni. De ez nem vigasztal, amikor a velük való kapcsolatban több a szenvedés, mint az öröm. Az ilyen kapcsolatból érdemes minél előbb kiszállni.
Hogy honnan tudom? Sajnos tapasztalatból.
Pár éve randiztam egy férfival. Egy forgatáson találkoztunk. A művészeti szakmákban eléggé jellemzőek az önimádók. Krisztián feltörekvő rendező volt, magas, szőke, akit már kilométerekről kiszúrtak a nők.
Furcsán indult az egész, egyszer odajött hozzám a forgatási szünetben, és megkérdezte, szeretem-e az operát. Lelkesen bólogattam, talán túl lelkesen, erre megígérte, hogy elvisz az operába. Egész héten vártam a hívását, hiába. Eltelt még egy hét, majd felhívott, és megkérdezte, hogy van-e kedvem sétálni.
Persze hogy volt kedvem! Emlékszem, izgultam, remegett a kezem, és iszonyúan izzadtam. Krisztiánnak viszont élére volt vasalva a szőke haja, meg az égkék inge, és illatozott. Nem hagyta szó nélkül, hogy izzadok. Ő volt az első férfi, aki szántszándékkal megalázott.
Majd beültünk egy helyre, ahol azonnal számos ismerősére akadt, akikkel hosszan társalgott anélkül, hogy bármelyiknek bemutatott volna. Kikérte az italokat, és elkezdett hosszan magáról beszélni.
Csupa rémisztő halálvágyról és öngyilkossági kísérletről mesélt nekem, hogy ő mennyire szenved ebben a világban, ahol nincs ember, aki őt megértené, és arról, hogy a volt barátnője mennyire megbántotta, mert folyton hisztizett, de rá nem figyelt.
Megdöbbentett, hogy ilyen személyes dolgokat oszt meg velem, és hogy az arrogáns és öntelt Krisztián ilyen törékenynek mutassa magát. Persze akkor még nem tudhattam, hogy az egész beszélgetés érdekességi játszma volt csak.
Teljesen belezúgtam, pedig minden második szavával megbántott, lenézett, és éreztette velem, hogy kicsi vagyok én még ahhoz, hogy bármit felfogjak ebből a nagyvilágból. Akkor úgy tűnt, megtaláltam a mesteremet, aki önzetlenül tanítani akar a szakma fortélyaira.
Teltek a hetek, és Krisztián szinte mindennap hosszan írt, hogy mennyire hiányzom neki, és találkozzunk, de valahogy amikor a találkozásra került volna a sor, vagy elfelejtette, hogy aznapra beszéltük meg, vagy egyszerűen nem is jelentkezett.
Így visszagondolva mosolygok a dolgon, de akkor nagyon nehezen éltem meg ezt a huzavonát. Úgy lett vége a dolognak, hogy újra jelentkezett. Ő! Nem én. Leültünk egy padra, azonnal közölte, hogy csak fél órát ér rá, és hogy valójában szívesebben ülne benn egy forró kádban, mint itt velem.
Nekem sem kellett több, fogtam magam, és szépen otthagytam a padon. Ahogy elsétáltam, még hallottam, gúnyos kacaját, amit sosem felejtek el. Nyilván őt is meglepte, hogy képes leszek tényleg felállni, és otthagyni, ezért kínjában nevetést színlelt. Fájt a szakítás, de csak addig, amíg rájöttem, hogy Krisztián beteg, és ez a tény megnyugtatott.
Még nincs hozzászólás